Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Sztrinkó István: Tűzhelyek a Duna–Tisza közi lakóházban

440 SZTRINKÓ L: TŰZHELYEK . . . 3. CSONKAGÚLASZERÜ KEMENCE. 4. CSONKAGÚLASZERŰ KEMENCE. FÜLÖPSZÁLLÁS, KURJANTÓ. KISKUNMAJSA, CSÓLYOS. Az 1900-as években megnőtt a száma a vályogból épített kemencéknek, néhány évtized múlva pedig a téglaépítésűeknek. Ezek azonban már nem terjedtek el széles körben, hiszen az 1940-es évek a kemenceépítés utolsó korszakát jelentették. A sárkemence építése tudomány volt, hozzáértő, ügyes kezű emberek vállalkoztak rá. A kemenceépítésnél megfigyelhettünk egy sajátos munkaszervezeti formát. A visszaemlékezések szerint a gömölyéből készült kemencék sárhurkáját mindig az asszonyoknak kellett meggyúrni. Az ezermester ezt nem vállalata, ő csak a kész hurkákat dolgozta rá a kemencevázra. Megfigyelhettük azt is, hogy a vályog- és téglakemencék felrakását az építtetők már szívesebben bízták kőművesre. A nem sárból készült kemencék mindig szögletesek, alakjuk a csonka gúla valamilyen változatát mutatja. A sárból készült kemencék között is előfordul csonka gúla szerű, gyakoribb formájukban azonban a csonka kúphoz hasonlítanak. Úgy tűnik, hogy a Duna menti településeken s a Duna-Tisza köze nyugati felén a szögletes kemence korán visszaszorította a kör alaprajzút. Dunapatajról pl. 1937ben úgy írnak, hogy a kerek banyakemencének már csak az emléke él.

9 Kalocsáról 9 FEL E. 1937. 355.