Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Sztrinkó István: Tűzhelyek a Duna–Tisza közi lakóházban
CUMANIA 8. 437 SZTRINKÓ ISTVÁN: Tűzhelyek a Duna-Tisza közi lakóházban A Duna-Tisza közi lakóház tűzhelyeivel foglalkozó dolgozatunk egy nagyobb tanulmány része, melyben e terület népi építészetére vonatkozó ismereteinket kíséreljük meg összefoglalni. Ezért most nem térünk ki a fal technikák, a tetőszerkezetek, az alaprajzi tagolódás, s számos egyéb kérdés bemutatására sem. A tüzelőberendezések vizsgálata a magyarországi népi építészeti kutatások módszeressé válása óta hosszú ideig a figyelem középpontjában állt. A tűzhelyek rendszerezése alapján alkotta meg 1930-ban Bátky Zsigmond a magyar háztipológiát, melyet finomításokkal ugyan, de azóta is használ a szaktudomány. 1 Az eltelt időszakban született eredmények természetesen módosítottak ezen az egyoldalú szemléleten. Ma már nem tekinthető kizárólagos típusalakító tényezőnek a tüzelőrendszer, csak a tüzelőrendszer és a lakóház többi lényeges elemének együttes vizsgálata hozhat helytálló eredményeket. Cs. Sebestyén Károly nyomán Gunda Béla majd Barabás Jenő is nyomatékosan felhívta erre a figyelmet 2 , de mindezek ellenére egyegy háztípus alapvető jellemzését még ma is a legszívesebben a tüzelőrendszer bemutatásával szokták megadni. El kell ismerni, valóban ez mutatja a legszemléletesebben a meghatározó jegyeket, a többi típustól való különbözőséget, s mindaddig nem is rontja a tudományos hitelt, míg az absztraháció mögött érződik a többi meghatározó jegy jelenléte is. így pl. az alföldi vagy középmagyar háztípus jellemzője, hogy kéttüzelős, azaz szobai zárt tüzelőből és konyhai nyílt tűzhelyből áll. De jellemző rá az is, hogy a falazat építésekor kizárólag valamilyen sártechnikát alkalmaztak, hogy alaprajza kifejlett formájában háromosztatú elhelyezést mutat, stb. Meg kell jegyezni azt is, ez a kép az Alföldön belül területenként s koronként differenciált, klasszikus formájában alig-alig található meg, mivel kisebb-nagyobb módosítások mindig konkréttá, egy vidékre s korra teszik érvényessé. 1 BÁTKY Zs. 1930. 113—137. 2 GUNDA B. 1954. 376. és BARABÁS J. 1979. 64.
