Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Solymos Ede: A bajai halászcéh
392 SOLYMgS E.: A BAJAI HALÁSZCÉH Úgy látszik, többségüknél a mesterség átvétele megszűnt. Akik nehezen éltek, azok más iparra taníttatták fiaikat, akik jobban bírták, azok taníttatták őket, vagy éppen 1945 után kerestek más megélhetést, mert „kapitalistáknak", „kulákoknak" tekinteiték őket. Tolnán a mesterek özvegyei hosszú évekig nemcsak tagjai maradtak a céhnek, hanem aktívan résztvettek az üzleti életben is. A bajai özvegyeknél ilyen arányú tevékenységet nem tapaszfaltunk. A bérlet lejártáig társak maradtak, az inasokat még felszabadítottak, esetleg mint halkereskedők vagy halkofák dolgoztak. A testület számontartotta őket, esetenként anyagilag támogatta, de ők is rendszeresen fizették a tagdíjat. Erre utal az ipartársulat pénztárkönyvének 1878, 1881, 1891-es kimutatása, mely szerint 18—20 özvegy tagja a társulatnak. A teljes létszámhoz viszonyítva elég sokan vannak. Talán nagy volt a korkülönbség a házastársak közt? A céhkönyv nem tájékoztat a halászok életkoráról, az anyakönyvekben pedig nem volt módunk kikeresni azokat. Bár a Protocollumot 1811-ben kezdik vezetni, a privilégiumot csak 1815-ben kapták meg. Ez már a szokásos általános szabályzat, ami semmi helyi adatot nem közöl. 18 A privilégium birtokában is csak 1821-ben tűnnek fel a bajai halászok mint dunai bérlők. Hogy a századfordulón kik voltak a bérlők azt nem tudjuk, de 1818—1821 között az ún. alsó dunai halászatot borsodi és katymári Latinovics József bérli (s talán éppen a céhes halászokkal dolgoztat). 1821-től ezt a bérletet a bajai halászok veszik át. Nem a céh, mint testület bérli a vizet, hanem több halászmester társul, s „Hüttvesseik" is aláírják a szerződést, kezességet vállalva minden vagyonukkal. Általában 3 évenként újítják a szerződést 1904-ig, amikor ezt a vizet is a tolnaiak árendálják ki. 19 A bérlethez több mester társult, akik közösen vállalták — feleségükkel együtt — a bérlet fizetését, a szükséges felszerelés előállítását, a munkaerő biztosítását, az értékesítést, s természetesen egyenlő arányban részesültek a haszonból. A szerződésekből az asszonyok nevét is tudjuk, s jól látszik, hogy a társak egy része (a nevekből következtetve) rokoni kapcsolatban állt egymással. Ezt Tolnán is megfigyeltük. Példaként álljon itt néhány, a kapcsolatot hangsúlyozó csoportosításban: Bekker Henrik — Osthetmer Zsuzsanna — Ostreicher Franciska — Bodor Sándor — Osztereicher József— Haasz Rozália. (Névváltozatok!) Gáli Ignác — Stift Mari —Stift Jozefa — Taub József. Heimbürger Vendel — Reitmann Zsuzsanna — Reitmann Teréz — Koch József. Matiz Ádám — Wagner Katalin — Wagner Katalin(!) — ifj. Tinusz Antal. Ezeken kívül még több hasonló házasságot ismerünk. Ez érthető, hisz a privilégium szerint a mesterdíjnak csak felét kell fizetnie annak, aki mester lányát vagy özvegyét veszi 18 Ltsz. 71.1.1 19 SÓLYMOS—SOLYMOSNÉ 1978. 85.
