Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Bosnyák Sándor: Alpár néphite Kádár Lajos emlékeiben

NÉPRAJZ 347 221. Állatbetegségek. A juhászoknál a legveszedelmesebb birkabetegség volt a rüh. Az igazi juhász kezében nem is létezett rühes birka. A magánembernek, akinek ötven-hatvan juha volt, a gyapjú végett tartott juhot, volt neki szikes legelője, mert ott nagyon jól érzi magát a birka. Hát az ilyen gazdától ha vettek birkát és közé keverték a tiszta falkának, akkor elrühesítette az egész nyájat. De hát mielőtt a gazda hazahajtotta az ötven-hatvan birkát, az igazi juhász azt mondta, hogy: majd először megnézem a vett juhokat. Ehhez nem kellett nagy ész, mert a birka, ott, ahol csípi a a rüh, ott vakarja a szájával, vagy a lábával, ott a gyapjú csüng róla. Ilyenkor a juhász elkapja a gamóval a hátsó lábát, a birka gyámoltalan, félredönti és ott, ahol látszik, hogy valami történt a szőrével, ott széthajtogatja a gyapjút és meglátja. Olyanféle a rüh, mint a var. Ezt úgy gyógyították, én magam is csináltam rühzsírt, faggyú közé tettünk egy kevéske disznózsírt, körülbelül egyharmadát, majd higanyt, amit patikában vett az ember, ezt közé keverte ennek a zsírnak. Azért volt a faggyú nagyobb része, hogy a forróságban ne olyan könnyen olvadjon. Nyáron a rühzsíros tülök benne van a szürujjban, azt mindig magánál hordozza a juhász, hogy örökké kéznél legyen. 222. Ott, ahol nyű került a jószágokba, mindenütt krenolinnal kenték be. 223. A juhászok otthon voltak minden néven nevezhetendő birkabetegség körül. Tudták, hogy ennek ez a baja, annak az a baja, és ki is tudták gyógyítani. A jószágnak az egész bensejét ismerték, tüdő, máj, lépé és ezt nézegették. És még a vért is megnézték, hogy nem romlott-e a vére? A megijedt jószág vére megfeketedik, de persze nem suvick lesz az, hanem egészen sötétpiros lesz. 224. Avval van összefüggésben a disznó fülének a bevágása, hogy régente megerelték az embereket, vért vettek az embertől. Eret vágtak rajta. Ha nem eszik a disznó, meg kell erelni. Nagyon megfenik a családfő bicskáját, mindig a legélesebbet, de jó bicskája minden parasztnak van, mert bicskás nép a magyar. Behasítják az egyik fülét, leginkább a bal fülét hasítják be. 225. Addig kellett a marhát kergetni, még egyszer csak ordított, bőgött. És akkor majdnem összeesett, úgy elfáradt. Úgyhogy az eltartott egy óra hosszáig. A farkát fogták és ütötték a lapockáját két oldalról, akkor a kis körmét, a csüdjét ütötték a jószágnak. Akkor szaladt, szaladt és utóbb már őrjöngött, s végül lefeküdt s akkor, mikor lefeküdt, megindult belőle a szél és szinte trombitált. De volt olyan marha, amelyik még böfögött is, úgyhogy elől-hátul jött belőle, és akkor nemcsak szél jött, hanem fosott is, kiürült a gyomra. 226. „Anyu, nézd meg a Virágnak a szemét, hogy csippás-e még? —Hozzátok be szikfű virágot, főzzetek teát és mosogassátok meg." 227. Átkok. A nyavalya törné ki! Ez volt a legnagyobb átok. 228. A guta ütött volna meg ! 229. A rossz nyavalya gyüjjön rá! A szívbajosok, akik elvetik magukat kaszálás közben és akkor habzik a szájuk. Ezt a nép az én gyerekéveimben rossz nyavalyának hívta. 230. A rosseb az Alföldre 1910 körül jutott le, addig az Alföldön rossebet nem mondtak. De a rákot, azt rossznak hívták, hogy: eszi a rossz a szádat. V. Л születéstől a halálig Születés 231. Mikor viselős az asszony, akkor neki mindig meg kell enni a kenyérnek a legsültebb héját, az alsót nem, a felső héját meg kell enni, hogy szép fekete bodor hajú gyereke legyen. 232. Azt szokták mondani: hát hallod, igen nagyon hegyes a hasa, fia lesz. 233. Rontott gyerek, hogy megrontotta valaki még az anyja hasában, azért olyan világcsúfja. Arra nem gondolnak, hogy találkozott a drótossal és az oltotta bele a csúfságot. 234. A szülőasszony ágyába a két párna közé, ha meg egy párna volt, akkor a párna alá szentelt barkát tettek.