Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
302 BARTH J.: FÖLDMŰVELÉS ÉS ÁLLATTARTÁS . . . ról a dézsmálási utasítások is kimerítően intézkedtek. Idézzük itt az 1774. évi utasítást: „A% ki nyomtatott szalmának helyessen való öszye rakottatásárul igen jó rendeléseket testen a Dézmás és hogy annak rakása, szélessége és magassága egyaránsú légyen, és egyaránt lehessen taxálni a% el adásban, tehát Committaltatik, hogy a Szalmának szélessége 2y 2 , a magassága pedig 3 ölre rakattassék minden Szfirűn . . ," 89 A parasztok is pusztai nyomtatóhelyeiken rakták össze nyomtatás után szalmájukat. A határperekben több tanú is emlegette a földeken összerakott szalmát. Pásztorok, vadászok nyilatkoztak úgy, hogy a földművelők kint hagyott szalmáiból tüzeltek, többek között azért, hogy távoltartsák a farkasokat. Alábbiakban Lakatos János 46 éves juhász szavait idézzük 1768-ból : „Ez előtt 5 esztendővel Kecelen Juhászul szolgálván a Tanú gyakorta megfordult Kéles szomszédságában lévő szántóföldeken, tüzelt is ott a Szűrükön lévő szalmábuV. 90 Sajnos a szalma paraszti fölhasználásának kérdését nem említik a perbéli vallomások, így ezzel itt nem foglalkozunk. Ugyancsak nem derül ki egyértelműen, hogy a paraszti nyomtatóhelyek önállóan vagy csoportosan helyezkedtek-e el. Vagyis mindenki a maga földjén nyomtatott-e, avagy egy puszta, illetve pusztarész használói közös szűrűt, esetleg egymás mellé rendeződött nyomtatóhelyeket birtokoltak. Valószínűleg mind a két formára volt példa a Homokhátság területén. Egyes adatokból arra gyanakodhatunk, hogy szép számmal fotdult elő egyéni nyomtatás, tehát olyan eset, amikor a gabona megtermelője a saját földjének arra legalkalmasabb pontján rakta össze a szálasgabonát. Erre következtethetünk pl. az előbbi idézet „szűrükön" kifejezésének többesszámából, amely egy területen belül csak akkor indokolt, ha ott szétszórtan több szűrű is van. Az egyéni szűrűtartás szinte nyilvánvaló azokban az esetekben, amikor magános puszta- vagy pusztarészbérlők, illetve korai szabadfoglalók földműveléséről volt szó. Ilyen esetről olvashatunk Kéles (Köles) 1735. évi perében. Itt egy Miat Bundics nevű 60 éves bácsalmási kaiolikus délszláv tanú, miután elmondta, hogy a kuruc háborúk előtt 20 évig Jankóvácon szántó-vető ember és marhaőrző pásztor volt, így fogalmazott: „az eö Szßrüje, mellyet Jankovaczon laktában tartott Szentkata és Köles között volt". 91 Különösen Kéles, Dzsida, Borota, Rém esetében beszélhetünk ilyen magános nyomtatóhelyekről, bár e területeken a szétszórt nyomtatóhelyek valószínűleg állatteleltető helyekhez is kapcsolódtak, tehát szállásoknak tekinthetők. Kevés emlékanyagukat a szállásokról szólva foglaljuk össze. Miként fentebb jeleztük, számos példa lehetett a csoportos nyomtatásra, illetve a nyomtatóhelyek csoportos kialakulására is. A kollektíven bérlő falvak népének pusztai nyomtatóhelyei valószínűleg így helyezkedhettek el. Talán erre utal az 1727. évi dézsmálási per egyik részlete, amelyben a bátyaiak elmondták, hogy Adamovics Bálint bajai tiszttartó az erőszakos dézsmálás után ,,a pusztán lévő Szűrűre ment lé89 KÉL. II. Instruktiones. 1774. évi dézsmálási utasítás. 20. pont. 90 KÉL. II. Hp.O.14. 249. p. (1768) 91 KÉL. II. Hp.DN.39 . 42.p. (1735)
