Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
NÉPRAJZ 291 ugyan a végett, bogy ki ki bi^pnyossabb légyen a fölgye eránt, nem lésben szabad magok köpött fel osztani, hanem egyszer elmúlt esztendőben iga%ságossan kinek kinek erejébe^ a mint föl osztatott, a s^erént serénységgel javítván fölgyét, tárcsa meg".* 1 Meglehetősen nehéz értelmezni ezt az idézetet. Gondolhatunk arra, hogy fogalmazási kérdésről van szó. A tiszttartónak egyszerűen az osztani szó jutott eszébe. Másrészt analógiából ismert fogalom szükségtelen idekeverése is előfordulhat. Egy évtizeddel előbb az érsekség sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, miként lehetne a kalocsai lakosok által birtokolt földeket az újraosztásos földközösség mellőzésével állandóképpen elosztani. A kérdést ott végül is az úrbérrendezés megoldotta. Tehát előfordulhat, hogy ez a tájilag korszerű probléma sztereotip megfogalmazásként került a szövegbe. Valószínűbb azonban, hogy a szövegrészt mégiscsak szószerint kell értelmeznünk. Előfordulhat, hogy a megszaporodott bányaiak ezekben az években, annak érdekében, hogy minden igénylő földhöz jusson, bérelt pusztájuk szántásra alkalmas részeit osztásos földközösség formájában próbálták használni. Esetleg tervezték az új rend megvalósítását. Valószínűleg nem az egész bérelt területen, csak egy részén. Tehettek ilyen kísérletet, márcsak azért is, mivel az 1760-as években, éppen a nagy határperek idején átmenetileg megfosztották a bátyaiakat Hild árendálásának lehetőségétől. 43 Nyitva volt tehát valamiféle újrakezdés, új módszer bevezetésének lehetősége. A határhasználati kötöttségek növekedésére utal talán az 1776. évi bátyai kontrakttus egy másik mondata is, amelyben a bátyaiak „minden üdőre rendelt calcaturáját" emlegetik. Figyelmeztetik a népet, hogy vesse be a földeket, „másként, ha Détcmáláskor tapas^taltatik, hogy valakinek fölgye restségből vetetlenül maradott, a%on tunya rost fog keményen meg büntettetni".** Visszatérve a közösségi kötöttségektől mentes határhasználat kérdéseire, a határperek vallomásai alapján megállapíthatjuk, hogy a szabadfoglalással birtokba vett földparcellák termőerejének biztosítása leginkább parlagolással történt az északbácskai pusztákon a XVIII. század első felében és közepén. A birtokba vett, lapályos 41 KÉL. II. Contractusok. Bátya. 1776. 42 BÁRTH János 1975/a. 60. 43 „Bátyai Lakosok Méltóságos Kalocsai Érsekségtül Hild nevű pusztát. . . cire. 50 Esztendőktül fogvást arendálván, a szokott Kilencedet és Tizedet minden némő Gabonábul, száraz pénzül pedig esztendőnként s^áz forintokat adni szoktanak, tavali esztendőben pedig M. Érsekség Tisztjei által jelentett Pusztán a Szántastul és vetésiül. . . Báttyaiak inhibeáltatván, nem szántottak, de minthogy Báttyaiak a magok helység határán el nem élhetnének, annak okáért kénszeríttettek mostani esztendőben a tavasszal M. Érsek eő Excellentiájához Instantia által folyamodni és újra Hild Pusztát exárendálni, mellyet minden haszonvétellel e mái napig egészlen usuálnak". (KÉL. II. Hp.O.14. 904. p. — 1769. nov. 1-i vallomás. Josephus Kapitány 65. é. Bátya.) Akadt tanú jóval később, 1797-ben, aki azt mondta, három évre vesztették el a bátyaiak Hildet. (KÉL. II. Úr. ir. 1797. N. 3.) 1768-ban többen vallottak úgy, hogy Koncsek érseki tiszttartó vette el tőlük Hildet, hogy azt érseki marhalegelővé tegye. 44 KÉL. II. Contractusok. Bátya. 1776.