Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században

276 BARTH J.: FÖLDMÜVELÉS ÉS ÁLLATTARTÁS . . . pereken kívül természetesen más forrásokat is felhasználtunk, így pl. összeírásokat, úriszéki pereket, kontraktusokat, kéziratos térképeket stb.

1 A tanulmányunkban vizsgált táj nagy részét napjainkban Észak-Bácskai-Homokhátság néven emlegeti a földrajztudomány.

2 A Jánoshalma—Baja vonaltól északra terül el és a Kalocsai Sárköz széléig illetve a sok helyen nagy „beöblösödésekkel" tagolt, meredek Kecel—bajai magasparttg nyúlik. Ez a terület a Duna-Tisza-köziHátság legmagasabbra emelkedő része. Egyes pontjai elérik a 160—170 métert is. Felszínének nagy részét futóhomok borítja, de az uralkodó futóhomokot itt-ott termékeny, lösszel fedett táblák és lapályos foltok szakítják meg. Az eredendően futóhomokos, árvalányhajas, borovicskás, nyárfaligetes homokhátsági táj földrajzi szempontból teljes ellentéte volt a tőle északra elterülő Kalocsai Sárköz mélyfekvésü, mocsaras világának. így a két táj között a természetes egymásrautaltság révén élénk gazdasági kapcsolat jött létre. Az Észak-Bácskai-Homokhátság területén ma a következő helységek osztoznak: Baja, Csávoly, Felsőszentiván, Jánoshalma, Császártöltés, Hajós, Nemes nádudvar, Sükösd, Érsekcsanád, Kéleshalom, Borota, Rém. Közülük több, pl. Császártöltés, Hajós, Nemesnádudvar, Sükösd és Érsekcsanád lakótelepülése a homokhátság peremén a Kecel—bajai magasparton, vagy annak szomszédságában fekszik. Ezek az egykori Pest-Pilis-Solt vármegye déli szélén létrejött falvak kettős határúak. Földjeik egy része a Sárközben, más része pedig a homokhátságon terül el. Ez a körülmény nagy mértékben befolyásolta és meghatározta népük gazdálkodási rendjének alakulását. Más helységek pl. Csávoly, Felsőszentiván, Jánoshalma „igazi" bácskai helységek. Határuknak csak egy része homokhátsági, másik része az észak-bácskai löszhátság jól termő zónájába esik. A legjellemzőbb homokhátsági helységek: Rém, Borota és Kéleshalom. Mindhárom későn, jórészt a XX. század elején népesedett be.

3 A XVIII. század az Észak-Bácskai-Homokhátság területén is, miként annyi helyen az Alföld déli részén, a forrongó átalakulások, a nagy változások időszaka volt. Népcsoportok jöttek-mentek, egyesek végleg megtelepedtek. Falvak keletkeztek és tűntek el. A puszták sorsa csupa bizonytalanság. Melyikre telepítenek lakosságot, melyiken létesül falu, melyik marad árendába adott vagy házi kezelésű uradalmi föld? Mindez nagyrészt a XVIII. században dőlt el, és sokszor a véletlen játszott 1 Legtöbb forrásunk lelőhelye a Kalocsai Érseki Levéltár II. egysége. (Rövidítése a továbbiakban: KÉL. II.) 2 PÉCSI Márton 1967. 247. 3 Rém XIX. századi sorsára lásd: GYIMESI Sándor 1965. 183. — A rémi róm. kat. egyházközség 1902-ben alakult meg. Rém község kötelékéből vált ki 1910-ben a tanyás határú Borota, magába foglalva Antallapost, Szentkatát és Dzsidát. (RAPCSÁNYI Jakab 1934. 492.) Kéleshalom az érseki uradalom Kéles pusztájából és Jánoshalma népiesen Illancsnak, hivatalosan Felsőterézhalmának nevezett határrészéből alakult önálló községgé 1952-ben. Utóbbit 1906-ban kezdte fölparcellázni a Szabadkai Délvidéki Közgazdasági Bank.