Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)

Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára

még mindig 364 db), elsősorban azonban a sárga középkori feltöltés alsó szintjébe mindenütt belekeveredett vörösre égett paticsok, az égett gabonamaradványok a legfelső padlón, a szétszóródott ép edények és a vastagon kormos felületek. Mindez azonban csak valószínű következtetés, — meglehet, hogy a legkésőbbi telepet „önként" hagyták el lakói. Nem sikerült tisztába jönnünk a Várdomb erődtelepe és a Templomdomb nyílt telepe viszonyával. Az kétségtelen, hogy olyan vastag, többször megújított padlórétegek, amilyenek a Várdomb szakadékos oldalában látszanak, a Templomdomb meredek oldalában alig-alig láthatók. Az egykori település látható nyomai tehát sokkal szerényebbek. A fúrások viszont azt mutatják, hogy a Templomdombon az egykori őshumusz felett a Várdomb belső rétegeződésével közel azonos szintemelkedés van (14. kép). Ennek alapján úgy vélhető, hogy a bronzkori vár fennállása idején a Templomdombon volt az „igazi' település. Mégis úgy gondolom, hogy nem. A Templomdombon valószínűleg csak elszórt házak lehettek, valamint vermek, csűrök, istállók. Vagyis a „suburbium" szerepét tölthette be, azt is inkább csak a vár korai korszakában. További szintemelését középkori eredetűnek tartom. Mivel Alpár-Várdomb temetőjét csak híradásból, illetve egy-két leletből ismerjük, a telep történetét nem tudjuk a sírleleteken keresztül is nyomon követni, mint például Dunaújváros—Kosziderpadlás körül. Az Alpár falu belterületén talált három urnasír már a következő korszak emléke, azé a korszaké, amely még cserép formájában sincs eddig a Várdombon képviselve. Mégis sokat árulnak el ezek a sírok. Fényt vetnek azokra az új emberekre, akik miatt a Várdomb lakatlanná vált s akiknek nem volt szükségük védett állandó telepekre. X. A VÁRDOMB A BRONZKORTÓL AZ ÁRPÁD-KORIG A bronzkori telep pusztulása után közel két évezredig nincs nyoma emberi életnek a Várdomb területén. Ez alatt a hosszú idő alatt a telep romjai felett vastag humusznak kellett képződnie, erre a zavartalan új humuszra azonban sehol — még a sáncon sem! — akadtak rá az ásatások. Az Árpád-kori tereprendezés a középkori sáncra hordta a bronzkor utáni humuszt, az új feltöltés pedig a legfelső bronzkori szintig felforgatta a terep felszínét (ezért keveredtek a középkori feltöltésbe mindenütt bronzkori cserepek). Két dolog mégis megfigyelhető. A középkori sárga feltöltés alsó rétege belekeveredett szürke földdel volt vegyes, ami nem más, mint a bronzkor utáni humusz maradványa. A másik megfigyelés: a telepbe beásott két avar, és egy mély, szarmata kori sír gödrének kitöltése fekete volt, ami a bronzkor után képződött vastag humusz bizonyítéka. Az első korszak, amelyből újból híradás van, a római kor, — ritka az Alföldön az olyan őskori telep, amelybe a szarmaták ne ásták volna bele néhány mély sírjukat ! „Leltek antik tárgyakat az alpári Zalán vára nevű telepen"

1 (is) — írja a régi kecskeméti múzeum és megteremtője Kada Elek adataival dolgozó Márton Lajos 1910 körül. Ez esetben biztosan a Templomdomb—Várdomb komplexumról van szó. Mivel a várról római kori leleteket sem szórnyányként, sem ásatásainkból nem ismerünk, Márton adatát csak egyféleképpen magyarázhatjuk, a leletek nem településről, hanem sírból kerültek elő. Az 1975/11. szelvény Ny-i sarkát megbolygató igen mély sírt már az ásatás idején szarmata sír maradványának sejtettük, utólag bebizonyosodott, hogy a sír foltja Kada Elek 1900—1905. között végzett ásatásának

2 a nyomait is megőrizte. A kecskeméti múzeum régi anyagából egyetlen kifejezetten Alpár lelőhelyű leletet ismerünk (II. világháborús pusztulása előtt készült fényképről), amely egyaránt megfelel Márton „antik" jelzőjének és egy szarmata sírleletnek: egy filigránnal keretezett, granulált háromszögekkel díszített felületű, ovális alakú, domború arany fibulát, amely a rajta látható kopások tanúsága szerint hosszabb használat után kerülhetett a földbe.

3 Az alpári aranyfibulának kitűnő szarmata megfelelője van sírleletből — és éppen a középső Tisza vidékről — a közeli Kunszentmárton-Péterszögről

4 valamint szórványként Szentes-Bökény1 MÁRTON L., Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye őskora i. m. 191. 2 Budapesti Hírlap XXVII, 1907, 244. szám, okt. 15, 15. 3 PÁRDUCZ, M., ActaArchHung 11, 1959, 332, No. 49., XXVIII. t. 7a-7b. 4

CSALLÁNY G., Dolgozatok (Szeged) 8, 1932, 153-154, 48. t. 10a—b; PÁRDUCZ M., Az első pontus-germán emlékcsoport legkorábbi emlékei Magyarországon. Sze, ged 1935. 18-19, VI. t. la-lb, illetve UŐ, Acta Arch. Ъ Hung 11, 1959, XXVIII. t. lOa-d. 95