Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)

Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára

3. réteg Nagyrészt sárga löszből áll, kevés földdel keverve. Nem válik el élesen a 2. rétegtől, azzal szervesen összefügg, csak a sárga színe miatt választottuk külön. Vastagsága 20—30 cm. A sánc külső oldala felé egészen elvékonyodik, a bronzkori sánc tetejére rásímul és egészen eltűnik (LXI. t. 2.). Az ezután következő rétegek már csak a sánc belső lejtőjén voltak megfigyelhetők. Valamennyi a bronzkori sáncra támaszkodott, illetve abba vágták bele. 4. réteg Ez a réteg az első, amelyik már vízszintes síkú, a vár belső területe felé a lejtése minimális (V. melléklet a). Az alapvonalon mérve 11,00—11,50 m között vágták bele a réteg külső szélét a bronzkori sánc belső oldalába. Alját nem jelezte tapasztás, csak keményebb volt és a nagy mennyiségű lelet világosan mutatta kiterjedését. Egy tűzhely és három hombár jó fenntartású maradványai bontakoztak ki szorosan egymás mellett, körülöttük viszonylag sok ép edény, továbbá nagy mennyiségű cserép és megszenesedett gabonaszem. 1. tűzhely (10. kép, LXVII. 1.1,2, LXIII. 1.1.). Alakja szabályos kör, téglavörösre kiégett erős peremmel körülvéve. Pereme függőleges, kissé befelé dül, magassága 23, vastagsága 4 cm, alul 5—6 cm-re kiszélesedik. Felül vaskos, 4—5 cm vastag, 14,5 cm széles, vízszintes peremben végződik. A tűzhely belső oldalán mért átmérője 76 cm. Oldala viszonylag sima, teteje azonban már sokkal durvább kivitelű. Oldalán négy, egyenként 5 cm átmérőjű kerek lyuk, szimmetrikusan elosztva a két tengely vonalában. A perem alja nincs szabályosan befejezve, bár egyenesen végződik, de töredékes felülettel, szemmel láthatóan helyben építették fel, a csupasz földre. A tűzhely alja nem volt tapasztva, pontosan nem is sikerült megállapítani, még égett föld sem jelezte. Belül sok égett, sima felületű agyagtapasztás töredéke volt behullva, amelyek a mellette álló hombárokból estek ide. A tűzhely tetejétől számítva kb. 18—20 cm-el lejjebb 2—3 cm vastagságban gyengén barnára égett föld mutatkozott, de alatta is voltak még behullott tapasztástöredékek. Feltehetően ez volt az utolsó tüzelőszint. Utóbbi tüzelőszinten középen állt, kissé ferdén megdőlve, egy vaskos, minden oldalán simára kidolgozott edényféle. Mozgatható, anyaga ugyancsak erősen átégett, de morzsalékosabb, mint a tűzhelyé. Legnagyobb átmérője 39,5, magassága 16 cm. Felül kerek, félgömb alakú mélyedés, átmérője 12—13 cm, Feltehetőleg gabcnapörkölő, illetve szárító volt. Az 1. tűzhelytől Ny-ra és ÉNy-ra három hombár összeomlott maradványai bontakoztak ki (11, 12, kép). Aljuk 15—20 cm magasságban viszonylag épen maradt, csak az erősen kihasasodó oldaluk törött le, 5—10 cm-rel lejjebb zökkenve. Felső részük beomlott darabjai részben a hombárok közepébe, részben közvetlenül melléjük hullottak. Mindezek segítségével alakjukat jól lehetett rekonstruálni. Anyaguk szürkére kiégett, nem azonos az edényekével, inkább tapasztásokhoz hasonló összetételű, de elég szilárd. Egyik hombár sem volt hordozható, valamennyit helyben készítették. Ez jól látszott a talpukon, amelyeknek nincs alul befejezésük, mert az akkori járószintre alapozva kezdték felépíteni a hombárokat. Az egyes hombárok leírása: 1. hombár. A töredékek alapján két azonos típusú hombár darabjait találtuk egy csomóban: a) Az üreges talpból alul erősen kihasasodik, vállban kissé összeszűkül, pereme kihajlik. Alsó 10. Az 1. tűzhely (1977) 10. Herd 1 (1977)