Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)
Kőhegyi M.–T. Knotnik M.: A madarasi (Bács-Kiskun m.) honfoglaláskori temető textilpántjainak vizsgálata
két szélét behajtották és ezek összevarrásával pántot képeztek. Mivel ez a varrás egyes leleteken a pánt szélén, másikon a pánt hátoldalán halad, arra következtethetünk, hogy nem egy pántból valók. Végső soron tehát egy-egy veretsor külön-külön pánton volt és nem egyetlen szélesebb selyemszövet csíkon. Az így előkészített veretsort varrták aztán rá egymással párhuzamosan az ing szegélyére. A felerősítésnek ezzel a módjával hármas célt értek el. Egyrészt a kis füleket beburkolták s azok nem nyomták viselőjének nyakát; másrészt a kéregöntéssel készült, vékony, törékeny lemezek a mintázott (esetleg színes) selyemalátéttel mégiscsak dupla erősítést kaptak. Harmadjára mosáskor elegendő volt a felvarrott pántokat lefejteni, nem kellett szemenként kínlódni a veretek leszedésével. Túl gyakran amúgy sem mosták az inget, hanem faggyúba mártva bezsírozták, hogy az eső leperegjen róla és a féreg se essék bele. 24 A X. századból nem rendelkezünk írott forrásokkal, melyek a magyar társadalom szerkezetét ismertetnék, de a mind nagyobb számban feltárt X— XI. századi temetők — László Gyula által kidolgozott — elemzése sok ponton eligazít bennünket. 25 A régészeti leletek tükrében a X. századi magyarság rétegekre bomló társadalom képét mutatja, amely határozottan elkülönülő csoportokra tagolódott: az előkelő származású, rangos, nagy vagyonnal rendelkező vezető családokra, a szolgálatukban álló többé-kevésbé vagyonos középrétegre, a saját közösségükben hagyott, tulajdonnal rendelkező köznépre, valamint az előkelők birtokában levő, uraik háza táján élő szolgákra. A társadalmi rétegeket a jogok és kötelezettségek egész rendszere kapcsolta együvé. 26 A térképre pillantva (2. kép) leolvashatjuk, hogy a madarasi temető egyetlen sorból állott, melynek bal — sajnos feldúlt — szárnyára a férfiakat, jobb szárnyára a nőket és egy (leány?) gyermeket temettek. 27 E beosztás a jurta képét, illetve a lakomákon, összejöveteleken, vendégségben, megtelepülésnél 24 Л pásztorok között végzett hasonló megfigyelésekre МЛDARASSY L. : Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon. Budapest, 1912. 26. — LUBY M. : Fogyó legelőkön. Budapest é. n. 90 — 91. 25 LÁSZLÓ GY. : A 1 onfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. 125 — 165. — Korábbi eredményeit tovább finomító cikke LÁSZLÓ GY. : Honfoglaláskori régészetünk és a magyar nagycsalád. Arch. Ért. 77 (1950) 137 — 142. 26 DIENES L: A honfoglaló magyarok. Budapest, 1972. 18. 27 Az embertani anyagot MARCSIK A. készül feldolgozni. Az előzetes adatokért neki tartozunk köszönettel. mindenkor gondosan betartott ültetési és településrendet idézi fel, ahol ugyancsak meg van szabva mindenkinek nem- és rangsor szerint a helye. 28 Az újabb régészeti adatokból arra következtethetünk, hogy a honfoglaló társadalom alapsejtje az a maihoz hasonló család, amely a szülőket, a még legénysorban levő fiúkat és a hajadon leányokat foglalta magában. A madarasi temető csak mérsékelten alkalmas társadalomtörténeti következtetések levonására, de annyi bizonyosnak látszik, hogy a X. században, a Géza- és István király államalapítását megelőzően használt temető közepén idősebb házaspár (2. és 4. sír) feküdt. A 3. sír mellékletnélküli, zsugorított férfia az ő szolgájuk volt. Az 1. és 6. sír párja tartozhatott össze és a közbeeső nemzedéket jelenthette. Az 5. sírban nyugvó gyermek bármelyik házaspáré lehetett. Az 5. és 6. sír között indokolatlanul és szokatlanul nagy a távolság. Itt — bár erre semmiféle kézzelfogható bizonyítékunk nincs — további csecsemők nyugodhattak, melyeket a 60—80 cm mélyre lehatoló homokforgatás (rigolírozás) tehetett tönkre. A középréteg, melynek nem vagyont érő, hanem csupán ezüstveretes csizmája, ruhája és lószerszáma volt, többnyire kiscsaládi temetőkbe temetkezett (Karancslapujtő, Orosháza — Pusztai Ignácné-féle tanya melletti temető, Szakony). Maga a középréteg sem volt teljesen egységes, gazdagabb tisztektől egyszerűbb vitézekig terjedt a skála. A Madaras-Árvai dűlőben feltárt temető ennek a középrétegnek a felsőbb szintjén helyezkedett el. * * * Madaras Árvai-dűlő honfoglalás kori temető 29 hatodik sírját 1977-ben tárta fel Kőhegyi Mihály. A női sírból rombusz alakú véretekkel együtt textilből készült pánt is felszínre került. Az aranyozott ezüst veretek alatt az átlag másfél cm szélességű pánt szokatlanul ép állapotban maradt meg. így a lelet kitűnő vizsgálati anyagot szolgáltatott a veretek rögzítésmódjának megfigyelésére, hasonlóan a még feldolgozás alatt álló algyői ingnyakhoz, melyen egy egész csüngősor felerősítését követhetjük nyomon. Utóbbit az 28 VÁMBÉRY A.: A török faj. Budapest, 1885. 251. — M. HERMANNS: Die Nomaden von Tibet. Wien, 1949. 229. 29 Régészeti füzetek I. Ser. 1. No. 30. Budapest 1977. 39. old. 196
