Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)

Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára

olyan mérvű volt, hogy a vár központi területén sejthető középkori épületek maradványait örökre eltűntette. A megmaradt lejtős területen meggyorsult a középkori sánc lepusztulása. A metszetekből kitűnik, hogy a középkori járószint feletti mintegy 60 cm vastag mai fekete feltöltődés ekkor keletkezett. csolatban régesrég túlhaladott az egy időben uralkodó, merőben téves „Hansatál" elnevezés, de pontatlan „románkori bronztálak" elnevezésük is, mivel éppen a románkori művészet és művelődés nagy központjaiból hiányoznak és stílusukra nézve sincs sok közük a románkori művészethez. Bár Hampel az általa ismert karcolt díszítésű bronztálakat és külföldi megfelelőiket felirataik betűtípusa nyomán még a X—XII. századra tette (KÖVÉR, В., i. m. 50), — kezdeteit tekintve túl korai időre —, a „Hansaschüssel" elmélet nyomán utóbb még tévesebb, XIV. századi keltezésük kezdett elterjedni. így érthető Szabó Kálmán helyesbítése, aki a kecskemét-árvaházi telepleletek közt talált hasonló táltöredék leletegyüttese nyomán írja azt, hogy „e bronztálak használata alföldi népünknél már a XIII. században elterjedt" (SZABÓ K., i. m. 38). Az alpári bronztálat az addig ismert magyarországi rokon tálakkal együtt Kovács Éva dolgozta fel ismét. Lelőhelyét Szabó Kálmán nyomán helyesen közli, publikációjában azonban nem Szabó Kálmán (nyilván közben elkallódott) jó, hanem Hampel régi, rossz fényképe szerepel (KOVÁCS, É., Romanische gravierte Bronzeschalen in Ungarn. Acta Históriáé Artium, 7, 1960, 5, Abb. 5). Keltezése — az újabb irodalom nyomán — lényegében helytálló, a bronztálak a XI —XII. század fordulójától terjednek el, a magyarországiak a XII. század közepétől „készültek" illetve „keletkeztek" egészen a tatárjárásig. Munkája sajnálatosan balszerencsés időpontban jelent meg, egy évvel azelőtt, hogy a lengyel Tadeusz Poklewski önálló monográfiában foglalta össze az összes addig ismert vésettdíszű bronztálat. S bár Poklewski Magyarországról eredetileg csak a Rómertől még 1869ben közzétett és Th. Frimmeltől 1887-ben újból megtárgyalt ismeretlen lelőhelyű darabot ismerte, Kovács Éva dolgozatának német nyelvű változata mégis módot nyújtott számára, hogy egy hosszú pótjegyzetben a magyarországi bronztálakat is rendszerezze. Mégpedig azzal egyidőben, hogy Kovács Éva dolgozatának a hazai szakirodalomban használatos eredeti magyar szövege (Poklewski munkájáról önhibáján kívül nem tudhatva) napvilágot látott (KOVÁCS É, Vésett díszű románkori bronztálak Magyarországon. Művészettörténeti Értesítő, 10, 1961, 1-13, Alpár: 5, 6. kép). Poklewski 157 tételben 174 bronztálat írt le és rendszerezett, a könyve 110. lapján az 5. jegyzetben tárgyalt 8 magyarországi lelettel kiegészítve 182 tálat 94 lelőhelyről. Az alpári tál III. főtípusa Illa változatába tartozik, ilyenek Dél- és KeletNémetországban, Norvégiában, Lengyelországban Danckában és Sziléziában kerültek elő, — e párhuzamok egy részét már Hampel ismerte (POKLEWSKI, T., Misy brazowe z XI, XII i XIII wieku. Lódz 1961, 26-27, 36—40). Röviddel később anyaggyűjtését Darkevic egészítette ki a keleteurópai példányokkal, aki Poklewski rendszerezésében 12 db különböző típusú díszített bronztálat közölt. Közülük 8 adat nem szerepelt Poklewski katalógusában, ezekkel (s néhány újabbal) együtt a rendszerezett példányok száma 193-ra növekedett. DARKEVlC, V. P., Proizvedenija zapadnogo hudozestvennogo remesla v vostocnom Evrope. Svod Arch Istocnikov E. 1-57. Moszkva 1966, 55-57). A leletek és a megfigyelések ismeretében kiélemzett vártörténet után visszatérve Anonymus várára, olyan „történetírói" gyakorlatra vetődik fény, amelynek tanulságai messze túlnőnek Alpáron és kihatnak a Gesta-ban szereplő más topográfiai adatokra is. Az Alpár-történetnek ugyanis mégiscsak van történelmi háttere. Anonymus és kora még tudta, hogy a honfoglalóknak a Tisza-vidék déli felét a bolgároktól kellett elfoglalniuk. (Az már más kérdés, hogy a Görög-rév kedvéért ezeket a bolgárokat éppen Alpáron csodálatos metamorfózissal görögökké, a közelmúlt aktuális ellenségévé alakította át). Ha a Tiszamentén a honfoglalás előtt bolgárok parancsoltak, akkor a hatalom 1200 körüli gyakorlatának ismereté Még szerteágazóbb a Illb típusba tartozó aranyegyházi és dombóvári tálak rokonsági köre, többé-kevésbé pontos másaikat Lipcséből, Olmütz/Olomoucból (2 db), Dél-Finnországból és Kievből ismerjük Óriási elterjedésük, „szétsugárzásuk" túlhaladottá tette Kovács Éva feltételezését, aki a magyarországi „szárnyas kalapos alakokkal díszített" tálakban (= Poklewski Illa— Illb típus) helyi sajátságokat, „helyi fejlődést" és „helyi műhelyeket" látott (KOVÁCS E., Vésett díszű. i. m. 9). Nagyon is helytállónak látszik Poklewski véleménye, hogy a III. típusú bronztálakat Elba-vidéki műhelyek készítették s onnan terjedtek el kereskedelmi utakon a szélrózsa minden irányában (POKLEWSKI, T. i. m. 49, és 3. elterjedési térkép). A IIb—Illa—Illb—IIIc típusok keltezése a bőséges és jó keltező körülmény alapján egyértelmű: a XII. század végétől a XIII. század közepéig (POKLEWSKI, T. i. m. 45—49) Különösen fontos a hazai bronztálak keltezéséhez hat oroszországi példány, amelyek Batu kán és mongol hadainak pusztító hadjáratai során kerültek a városok romjai alá, s éppen ezért földbejutásuk néha napnyi pontossággal sejthető: Staraja Rjazan': IIb típusú töredék és IIb típusú sérült peremű tál, 1237. december 21. (DARKEVIC, V. P. i. m. 21-22, No. 39, 14. t. 4, UŐ., Novye nahodki romanskih bronzovyh cas. In: Drevnie slavjane i ih sosedi. Moszkva 1970,150, 1. kép), a Dnyeper mentén elpusztított Zborovo gorogyiscse felső rétegéből: IIb típusú töredék, 1239 ősze (DARKEVIC, V. P., Novye nahodki i. m. 151, 2. kép), Kiev: Illa típusú tál, 1240. december 6. (DARKEVIC, V. P., Proizvedenij a i. m. 11, No. 11, 13. t. 3), Izjaslavl: IIb típusú tál, 1241 eleje (PE§KOVA, A. A., KSIA 164, Moszkva 1981, 69-72, 2. kép) és a halicsi Zelence: IIb típusú töredék, 1241 eleje (DARKEVlC, V. P., Proizvedenija i. m. 9, No. 3, 14. t. 2). A hasonló lelőkörülmények 1241/42-re teszik a mongol hadak pusztításának útvonalába és körzetébe eső sziléziai sobotkai (Illb és IIIc típusok) a morvaországi olomouci (Illb típusok), az egri (IIb), vasadi (IIb), aranyegyházi (Illb) kamara-erdei (IIb) és ismeretlen magyarországi lelőhelyű példányok (IIb) s végül, de nem utolsósorban az alpári Illa típusú példány földbekerülését. Az alpári bronztál készülése, használata és földbekerülése — akár a Várdombon akár a faluban találták is — kitűnően összevág a Várdomb Árpád-kori régészeti leleteinek keltezésével, valamint Anonymus „castrum 01par"-jának fennállásával és pusztulásával. 104