Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)

Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára

nálhatták, mielőtt töredékként eldobták.

13 A Várdombon talált legkorábbi cserepek

14 ugyanis késői XII. századiak (LIV. t. 6). A jobban keltezhető fehér és fekete cserepek, így pl. a lóherelevél szájú szűrőbetéttel ellátott fekete kancsótöredék (LIV. t. 1), talán XIII. századiak,

15 míg a többi cserép XIII— XV. századi (LIV. t. 4—5) sőt XV—XVI. századi (XXIV. t. 7; LIV. t. 7—8). A lóherelevél szájú festett kancsó (LIII. t. 2) prototípusa a XIII. században lép fel,

16 s egyre karcsúbb formában népszerű a XIV—

XV. században,

17 a Várdombon talált is inkább XV. századi.

18 A XVI—

XVII. századtól tömegesen fellépő mázas edények már nem fordulnak elő a Várdombon. Közép- és Kelet-Európában a XIII. század első felében tűnik fel a hatágú csillagtaréjos sarkantyú

19 (XXIV. t. 3). Az Alpáron talált legegyszerűbb formáját a XIV. század elejéig használták, a régebbi hazai kutatás nem számolt vele az Anjouk előtt.

20 XIII—

XIV. századi a rövid, felszögecselhető szárú, kétágú taréjnyújtványos (hiányzó taréjú) sarkantyú (XXIV. t. 2). 13 NADOLSKI, A., Studia nad uzbrojeniem polskim w X, XI i XII wieku. Lódz 1954, 83-84, 37-38. t. HILCZERÓWNA, Z., Ostrogi polskie z X-XIII wieku. Poznaq 1957, 34 skk, 43 skk, II. típus 2-3. változat. KIRPICNIKOV, A. N., Snarjazenije vsadnika i verhovogo konja na Rusi IX —XIII. vv. Svod Arh Istocnikov E 1 — 36, Leningrad 1973, 67, 65-66. XIX-XX. t. 14 A Várdombon talált edénytöredékek típusához vö. HÖLLRIGL, J. ArchÉrt 44, 1930, 149 skk, 96—101. kép. PARÁDI N.. ArchÉrt 90, 1963. 205 skk. 1—2, 4. képek valamint 14—16. táblakép, HOLL, I. Budapest Régiségei XX, 1963, 336 skk, 1—5. kép és 67. kép, táblázat, IRÁSNÉ MELIS K., Budapest Régiségei XXIII. 1973, 196—197, 1—2. kép. 15 HOLL L, i. m. 336, 9. kép. 16 HOLL, L, Mittelalterliche Funde aus einem Brunnen von. Buda, StudiaArch III. Budapest 1966, 12-13, 6. kép és 30. kép 4—5. 17 HOLL I. Mittelalterliche Funde i. m. 19-20, 35. kép 4, UŐ., Budapest Régiségei XX, 1963, i.h. 77. kép 10. típus, IRÁSNÉ MELIS К, i. m. 197, 4. kép. 18 Csücskös szájú festett kancsónk szinte pontos másait ismerjük a havasalföldi Celei-ből, ahová nyilván Magyarországról jutottak. Ásatójuk s publikálójuk a legelső közleményben még antik kerámiának vélte; TUDOR, D., Sucidava V. Matériáié Arheologice, I. 1953, 713, 11. kép. UŐ, Sucidava. Bruxelles-Berchem 1965, 127, 35. kép 4, már a XV. századra helyesbíti a keltezést, majd egy évvel később UŐ., Sucidava, Bukarest 1966, 30, a Celeiben talált mindkét ilyen kancsót (12—13. kép) a XIV. századra keltezi, — s helyi román formának és készítménynek tartja. 19 HILCZERÓWNA Z., Ostrogi., i. m. 43 skk és 139 III. típus, KIRPICNIKOV A. N. i. m. 59, 67, XXI. t. 20 NAGY G., ArchÉrt 18, 1898, 60-64, II. t. Alpár középkori vára tehát a leletek negatív tanúsága szerint bajosan épülhetett a XII. század előtt. A leletek pozitív bizonysága szerint a XII. században emelték. Katonai-védelmi jelentőségét már a XIII. század közepén — nyilván a tatárjáráskor — elveszti, erre az mutat, hogy későbbi, XIV—

XV. századi fegyverek és sarkantyúk nem kerültek elő a Várdombon.

21 A késői cserepek és egy — sajnos elveszett — kályhaszem alapján a XV—

XVI. századig lakták területét. Ekkor keletkezett a 10—20 cm vastag középkori járószint, amely 40—60 cm-re húzódik a mai felszín alatt. Az élet nyomai (1. és 2. Középkori gödör, a középkori szintben levert cölöpök metszete, (8. kép, III. melléklet) jól megfigyelhetők. A Várdomb területe a török hódoltság idején már nem szolgált lakóhelyül, azóta sem lakják. Mivel a II. József-féle katonai felmérés idején a XVIII. század végén, ÉK-i fele már hiányzott, pusztulása, leszakadása a XVI—

XVII. századra tehető. Ez a pusztulás 21 Csak fenntartással sorolhatjuk az alpári Várdomb-Templomdomb leletei közé azt a bekarcolt figurákkal díszített bronztálat, amelyet ,,Kada Elek kecskeméti múzeumából" először HÁMPEL József ismertetett és tárgyalt meg (KÖVÉR В., Középkori fémtálak. ArchÉrt 24, 1904, 47 — 50, 1. kép, fénykép, 2. kép, rajz ugyanarról). Hampel szerint „nem régiben Kecskeméten földmunkálatok alkalmával találták". „Kecskeméten" azonban abban az időben a Tiszáig nyúló „Nagy-Kecskemétet" kellett érteni (v. ö. X. 12. j.), néha még azt is kissé túlontúl tágan. A bronztál iga^i lelőhelye csak Szabó Kálmán könyvéből derül ki, aki kitűnő új fényképen közölte: „A kecskeméti múzeum két bronztála közül az egyik Alpárról való" ill. „Bronztál Alpárról" (SZABÓ K., Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. Bibliotheca Humanitatis Historica III. Bp. 1938, 38, 131. kép). A kecskeméti múzeum másik, ugyanott közölt bronztálját 1934-ben Aranyegyházán szántották ki a földből és szerencsére ma is megvan a Nemzeti Múzeumban a kecskeméti múzeum letétjeként. Mivel Szabó Kálmán nem a Felső-Alpár, Lakitelek vagy Szikra lelőhelyet használta, hanem kifejezetten Alpárt, alig kétséges, hogy a bronztál lelőhelye ez esetben a mai Tiszaalpár volt. Fenntartásunk nem is Alpár falunak szól, hanem a Várdomb-Templomdomb lelőhelynek, mivel az ilyenfajta bronztálak Középés Kelet-Európa-szerte városi és falusi lakóházak romjai közt gyakoriak, Magyarországon pl. csaknem valamennyi példány elpusztult falu helyén került elő (pl. Aranyegyháza, Kamaraerdő Budapest és Budaörs között, (Puszta-) Vasad). Ez az, ami önmagában is kétségessé teszi a művészettörténeti kutatásban használatos finomkodó meghatározását: „liturgikus", „szimbolikus", „allegorikus" tálak, amely — kimondva vagy kimondatlanul — e meglehetősen bazári bronzáruk egyházi-kolostori eredetét és rendeltetését sugallja, de erős kételyeket ébreszt a korábbi régészet előkelősködő „kézmosó", „érvágó" stb. meghatározásaival kapcsolatban is. Az alább idézendő lengyel monográfia szerzőjének van igaza: egyelőre nem tudni mi célra szolgáltak, de sokmindenre alkalmasak. Az alpári tál egy Dél-Angliától Finnországig, Kievig és a Krímig elterjedt nagy csoportba tartozik, amellyel kap103