Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon
Itt már a közönség tapsorkánja félreérthetetlenül a mi földünkre tört háborús hitleri erők elleni tüntetésbe ment át. Tiborc nagy jelenete következett a harmadik felvonásban. Gyurasits görnyedt, megtört alakjával a megtiport, agyonsanyargatott jobbágy lépett a színpadra. Szakadozva, szívbemarkolóan hullottak a panaszos szavak: S a nagyasszony — ? О cifra és márványos hátakat Építtet; és mi — csaknem megfagyunk Kunyhóink sövényfalai kö\t — nekünk Feleség- és porontyainkat kell befogni, Ha veszni éhen nem kívánkozunk. És aki s%á% meg s%á%e?iert rabol, Bírája lésben annak, akit a Szükség garast rabolni kénys^eritett. Gyurasits hangja most már sírva, jajongva vádolt. Az évszázadok szenvedéseit, gyötrelmeit, Dózsa kínjait hívta tetemre. És amikor Bánk szánalomból egy zacskó aranyat nyom a kezébe, Tiborc megtört alakja büszke emberi méltósággal emelkedik a Nagyúr fölé: S^ép pénz ; de adhats^-é hát mindenik Szűkölködőnek ? visszaadja-e Ez a halottakért hullt könnyeket? Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek Adsz, fnég szegényebb vagy. Vigyáz^, hogy egy Zsivány, tömött erszényeiddel együtt Ne lopja el nagylelkűségedet. Erre az erszényt megvetően odadobja Bánk lábai elé. — Elementáris erővel zúgott fel a taps. A nézőtéren elszabadult a pokol. Helyükről felállva, ütemes tapssal, éljenezve ünnepelték a munkás—paraszt Tiborcot. Megállt az elqadás. És most olyasmi történt, ami nem volt „berendezve" : Gyurasits szeméből potyogtak a könnyek. Egy helyben topogott. Nem tudta, ilyenkor mit kell tennie. Mikor látta, hogy a taps nem akar megszűnni, előrejött pár lépéssel, és felemelt ököllel, az ismert antifasiszta-forradalmi köszöntéssel fordult a közönség felé. Viszonzásul kétezer ököl emelkedett a magasba. Közben megtudtuk, hogy a rendőrség erősítést kért a Zrínyi utcai központtól. Meg is érkezett két rendőrszakasz. Az egyik a székház előtti utcarészletet szállta meg, a másik a folyosókon és a lépcsőkön vonult fel. Úgy látszott, várakozó álláspontra helyezkedtek. A közönség is tudomást szerzett a történtekről, és a felvonás alatti tüntetésszerű reagálások lecsökkentek. Még egyszer tört ki a nézőtéri vihar, Bánk és Gertrudis nagy találkozásánál. Mikor Bánk egyedül marad a királynéval, a vádlottból vádló lesz. A vulkán lángja kicsap. Bánk : Bejártam az Országot és mindenfelé csak az Elbúsulást találtam. Udvarod Atkozz a minden és hazádfiit. — Bánk „szikrát okádó" vére minden tüzét a királynéra zúdítja. Gertrudis a sarokba szorul, segítségért akar kiáltani. Bánk : Egy Szót! — Ülj le! — hasztalan kiáltsz te most, Mert nem szabad bejönni senkinek Is; úgy parancsolá Bánk bán, MagyarOrszág királya. Az izzó lávafolyamot már megállítani nem lehet. Gertrudis látja, hogy a halálos összecsapás tétje: Bánk vagy ő maga. Nincs más választás: „mint egy tigris, nekidühödve, tőrt kap és Bánkba akarja ütni". — Bánk számára pedig elérkezett az „igazság pillanata" : „Megfordulván, kitekeri kezéből a gyilkot — és agyonszúrdája." Sziszegj — sziszegj, kígyó! te itt maradtál. És a gyűlölt zsarnoki erő megsemmisülve a porba hullott. A közönség tapsorkánja minden korlátot áttörve felzúgott. Ez már nem színház volt, hanem a bennünket körülvevő véres valóság, a háború, a fasizmus ellen peturi, tiborci lázadást, „banki tetteket" követelő tömeg fenyegető hangjának a feltámadása. A felkorbácsolt szenvedélyeket csak a negyedik felvonás függönye csitította le. Az ötödik felvonásban a hős és a lázadók bukása az igazságot emelte fel. 379
