Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Fazekas I.: Móra Ferenc parasztábrázolása
éppen a legnehezebb években egy új közlési lehetőség kínálkozott számára, méghozzá a fővárosban. Supka Géza tárcát kért tőle a polgári radikálisok lapja, a Világ számára. A Georgikon címmel megjelent — a szegedi lapokban közölt — lírai rajzai a karcolat és novellisztikus tárca határán termett értékekkel mutatják: hiába menekült a fák, füvek, bodzák emberi gondokat feledtető környezetébe. A harmatos mezők illata sem feledtette a történelmi sorsforduló súlyát, zaklatásait. A nagy, vállas öreg paraszt, Zákány, a vicekirály című írásának hőse azért akarja megásatni vele a nótaárus tanácsára a közeli földjét, mert hitük szerint a megtalálható kincsekért hazavitethetné idegenben eltemetett feleségét. A% Istenáldotta bú^a meséjét tovább örökítő Mari néni története is keserű tanulsággal — emberi gondokkal — zárul: „Mintha csupa vadbúza nőne mostanában a világon" 96 Édesanyja emlékét idézi Л Jóisten kenyérsütögetője című rajzának könnyes humora; a magánnyal vergődő író szüleivel folytatott túlvilági beszélgetése is a csalódás terméke. Nosztalgikus vágyakozással idézi meg álomképeit, a szülők földön túli életének hétköznapi gondját. Istenes Bene Márton —egy másik karcolat hőse — szerint „Háború köllene mán mögent, hogy elválaszthassa az Ür a tisztát a konkolytul." 97 De javaslatát a körülálló parasztok nagy csönddel fogadják, mindannyian veszítettek valakit a háborúban. Epilógus-^ nyílt levél egy tehetséges, „pufókképű, boglyashajú, nagyfejű parasztgyerek"hez, Messzi Imriskéhez, akit apja taníttatni szeretne, mert nem szereti a paraszti munkát: „cséplőgépet, zsebórát farag fából, egyszóval tehetséges gyerek, kár volna, ha elkallódna a pusztán." 98 Az író keserű kérdéseket tesz föl — inkább önmagának, olvasóinak, mint Imriskének — : „Mert mi lenne belőled, ha kihoználak a malacaid, a birkáid közül az emberek közé, a katángkórós és kutyatejes par96 MÓRA Ferenc: Georgikon. 59. p. 97 MÓRA Ferenc: Georgikon. 59. p. (Újságok с írása) 98 MÓRA Ferenc: Georgikon. 100. p. 99 MÓRA Ferenc: Georgikon. 101. p. 100 MÓRA Ferenc : Georgikon 101. p. (...„halálos órád párnáin is átkoznád azt a percet, amelyikben otthagytad őket, és beálltai úrnak.") 101 MÓRA Ferenc: Nádihegedű. 194. p. 102 MÓRA Ferenc: Nádihegedű. 205-211. p. юз Négy apának egy leánya című kötetét dedikálta Móra ezzel a szöveggel. Egy dedikált példányt a szarvasi könyvtár őrzött meg. (Tudunk arról, hogy ezt a kötetet másoknak ugyanezzel a szöveggel — alapszöveggel — dedikálta.) lagról az aszfaltra. .. ? Mire vihetnéd a mí tülekvő, marakodó úri falkánkban ? Lángész lennél ? Kinevetnének, megtagadnának, fölfeszítenének. Szerény lennél? A bolondok fapénzével fizetnének ki. . ."" Keserű önvallomásából a csalódott, parasztsorsból felvergődött értelmiségi kiábrándultságát olvashatjuk ki, aki legszívesebben megátkozná a percet, amikor elhagyta osztályostársait, véreit, s „beállt úrnak". lüü A Nádihegedü című kötete nem véletlenül lehetett ikerpárja a Georgikonnak. Az író korábban megismert humorát ebben a kötetben is a szatíra közvetíti, látszólag apró kis történetek keretében, többnyire első személyben írt vallomásokban. Jánoska mennybemenetele című írása az árván maradt pásztorgyerek tragédiáját rajzolja meg, aki nem járt ugyan iskolába, de „annyit már tudott a politikából, hogy jó lenne, ha apja hazatérne a háborúból". Mikor mostohatestvérei játék közben csónakkal együtt a folyóba küldik, véget is ért a 6 éves Jánoska életének földi története. Az irónia nem éppen anekdotikus csattanóját a földöntúli élet vigaszának kritikájában mondja el Móra: „A még nem egészen hatéves Jánoskák mindnyájunk szívének gyermekei egy kicsit, de azért ne dobbanjon meg ijedten senkinek a szíve, mert a kis libapásztotral nem történt egyéb, mint hogy megindult a mennyország felé." 101 A cselekmény írói bravúrral sarkított fordulata szemléleti változást is hordoz, a vezércikkíró hangja beleszól a szépíró mondanivalójába. A vidámság még a gyermekkori élmények ürügyén is keserű hangvétellel társul a Herepfedény című kitűnő szatírájában 10-. A vezércikkek írója úgy találkozott a szépíró mondanivalójával, hogy ezt a közeledést a szépirodalmi művek értéke nem sínylette meg. Csak értenünk kell a szatíra Móra által megtalált nyelvi eszközeit, sokszor ki sem mondott, de kikövetkeztethető gondolatait, s már értjük, hogyan vezet a szokatlan „emberi törvények" elleni tiltakozás a következetes humánum parancsához. „Mulattatni kell a szenvedéseinket, hogy föl ne fedjenek bennünket — ezt Seneca írja valahol. Szitytyául úgy mondják, ha az ember sóhajtani nem tudna, hát megfulladna." — olvashatjuk Móra első regénykísérletének dedikált bejegyzéseiben a csalódottságra, kiábrándultságra utaló sorokat 1924-ben. 103 A Horthy-kor törvénytelenségei elleni tiltakozást számos 302
