Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Fazekas I.: Móra Ferenc parasztábrázolása

rasztábrázolásáról ezt olvashatjuk a vita dokumentumanyagában Pándi Pál hozzászólásában: „Ha beszélhetünk Móricczal kapcsolatban 'kívülről' történő parasztábrázolásról, akkor beszélnünk kell arról is, hogy ez a szemlélet nem a paraszti ügytől való elszakadásból fakad, hanem elsősorban abból, hogy Móricz egyetemesebben látta a nemzet egészében a magyar parasztság sorsát, s ez a 'kívülről látás' nem jelenthet sem eszmeileg, sem esztétikailag alacsonyabb grádust ahhoz a belülről való parasztábrázoláshoz képest, mely a szociografikus művekben jelentkezett."

123 Gárdonyi, Tömörkény, Móra esetében úgy tűnik, hogy a Veres Péter által nem először és nem is utoljára megfogalmazott kritika mintha időt állónak bizonyult volna. Ezt sejthetjük legalábbis Vargha Kálmán Móra-elemzéséből, A magfar irodalom története című kézikönyvsorozat 6. kötetében olvasható tanulmányrészletből, amely Móra parasztábrázolásával foglalkozik: „Nem idealizálja a parasztot, ábrázolásán érezni, hogy jól ismeri a nép életét, de mégis kívülről szemléli ezt a világot, mint Móriczig a legtöbb magyar prózaíró. A nemzedéki különbséget, mint lélektani problémát felismeri és el is túlozza, de egyéb vonatkozásban egységben látja a paraszti világot. Szemléletének anakronisztikus vonásai ebből a kívülről való látásmódból következnek."

124 Móra öm állomásainak felidézése aligha volna elegendő arra, hogy ezzel az érveléssel pereljünk. Legjobb szépirodalmi müveit kell vallatnunk, amelyek pedig bizonyítják Vargha Kálmánnak ugyanebben a tanulmányban megfogalmazott igazát, hogy „a magyar paraszt Móra számára sem volt könyvélmény". De akkor vajon mit jelenthet ez a hangsúlyos kívülállás? Életmódot, sajátos polgári élethelyzetet, a polgársághoz kötődés laza, de élete végéig megtartott fonalát? A pályakezdő Veres Péternek nem kellett bizonygatnia parasztszármazását, jelentkezése a magyar irodalomban az öntudatra ébredő, szervezkedő, szellemi vezető, politikai tevékenységet is vállaló paraszttehetség típusa. Annyira kivételes, sajátos típusa, hogy hasonlítgatás céljából sem könnyű még a népi írók táborából sem hozzá hasonló karakterű parasztírót említeni. Mégis mintha megkettőzött, 123 A realizmus kérdései a magyar irodalomban. 453—454. p. 124 A magyar irodalom története. 6. kötet. Bp. 1966. Akadémiai Kiadó. 640. p. megsokszorozott bizonyságtétel, a származástudat túlbecsülése is volna a paraszti tudat lényegéről Az Alföld parasztsága, a Mit ér a% ember, ha magyar?, a Népiség és szocializmus címmel megjelent Veres Péter-kötetek történelmi vallomása. Erdei jelentkezésének a Paras^tok-ban, a Futóhomok-h&n lírai fűtöttséget kínál a származástudat, de ezek a művek és a későbbi kötetek írói-tudósi teljesítményei a parasztság sorsát egyetemes összefüggésekben mutatják fel. A pályakezdő Illyés versét — amelyben azt is megfogalmazta: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal kellene, honnan jössz..." — vajon elválaszthatjuk-e a Puszták népe szociográfiai vallomásától csak azért, mert a versek, „a szegények rejtő, halk szeretetét" hirdető versek nem a pusztán születtek? Vagy hová soroljuk a népi írók szocialista eszmékhez közeledő terméséből Darvas József első regényét, majd Orosházáról írt könyvét, amelyekben a zsellérsorsból kiszakadt értelmiségi vall a népről, a parasztsorsról is ? Kérdéseink messzire vezetnek a Móra-életmű értékelésétől, de közelítenek is Móra valóságos irodalomtörténeti helyének történeti szempontú felméréséhez. Tény, hogy Móra számára a parasztság életének ábrázolása nem egyetlen, nem kizárólagos téma volt. (Műelemzésünk részben ezért nem foglalkozhat valamennyi Móra-kötet értékelésével.) írói mondanivalójának számottevő része azonban a terminológia változásai révén már alig egyértelmű — Veres Péter műveiben sem mindig egyértelmű — parasztsors huszadik századi jellemzéséhez kapcsolódik. Az 1919-es proletárforradalom bukása után az üldözött, a haladó polgári eszmékben csalódott, a szocialista eszmék hatásával alig ismerkedő író élete, munkássága értelmét az örök humánum eszméiért való harcban találta meg. Kiábrándultsága, csalódása azokhoz közelítette, akik az 1848—49-es szabadságharc hagyományainak tiszteletével útjára indították a zsellérsorsú szegények felé. Válsága, „megélt otthontalansága" nem a vívódó polgáré még akkor sem, ha ebből a magányból a polgári radikálisok lapja, a Világ emeli ki, ha elismert íróvá, haladó realista íróvá részben a polgári radikalizmus eszméinek hatására válik. Nosztalgikus vágyakozással fordul el, menekül a közelebbi valóságtól az emlékek világa, a gyermekkor élményei felé. Arany öregkori lírájának gyengébb továbbélése szól egyik verséből: 308