Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Illyés B.–Illyés K.: Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig

1803—5-ig a harmadik francia háború (pozsonyi béke 1805. dec. 26-án), 1809. márc.—okt.-ig a negyedik francia háború (bécsi béke 1809. okt. 14-én), 1813—14-ig az ötödik francia háború (párizsi béke 1814. máj. 30-án), 1815. márc.—nov.-ig a hatodik francia háború (békekötés 1815. nov. 20-án). A XVIII. század végén írta meg Bolyó János nótárius Szentmiklós nevezetes verses krónikáját, melyben szokványos anakronizmussal azonosította akkori redemptusainkat az előző század helyi lakosságával. Mégsem haszontalan azonban idéznünk, mivel egyrészt messzebb terjed emlékezete a kalendáriumokénál, másrészt pedig kétségtelenül igazolja a Kun list^ta a kiskunsági virtus továbbélését, a tábori élet, katonáskodás igenlését, valamint tényleges részvételünket az előbb fölsorolt háborúkban : „. . . Ifjanta Belgrádnál Pálffy bandájában Már az Máár forgatott fegyvert a markában . . . Béré Orc^i alatt Péró hadát törte, Minden pardon nélkül csoportosan ölte. Megtanult harcolni még ifjú korában, Mert többet járt hadba, mint az oskolában. Első insurgens volt megnyert szabadságért, Most kezedben levő minden birtokodért. Századossá lévén a kiskun seregnek, Kikkel Jósa, Barát, Dalocsa ménének. Több ilyen hajdani kunok maradványi: Osváth, Juhász, Marsnak vitéz unokái. Érted tehát már most: el nem marad Osváth, Fegyvert fogni termett, nemcsak ekeszarvát. Prágánál elsöpré egy ágyu-golyóbis, Már most sok nem tudja: élt vagy volt soha is. Ily esetet Kunszent csak álomnak tartja, Tartozott meghalni, ő is azt állítja. Agyuk kartácsától semmit sem remegett, Testvér testvérével katonává is lett. Bolygó, Balog, Bernáth, Tóth, Tóth, Berta, Baski, Jóború és Illyés, Szabó, Pap, Vas, Baky. Nincs hát mit csodálni — mindnyája oly fajta, Kiknek őseikkel török sem birhata. Bolyóból Mantua már régen temetget, Mióta Gyulai hajdúkat szedeget, Gyulainak vala legelső gyalogja, Kik közül két Bolyó párosan ballaga. Egyiket skorpió, ágyú a másikat Megölé s Mantua hányt rajok sánczokat. Számosabban, ha kell: Marsnak mezejére, Ha kunszabadságért omlott is ki vére. Sok Baky viselt hát karján, fején plezurt, Melyet Francz, Bavarus, Burkus panganét szúrt. Sok el nem kerülte ellenség fogságát, Szökéssel váltotta nyomorult rabságát. Csoportosan ezek Mars igaz fiai, Elhunyt őseiknek kinyik virágai. Nagyon igaz pedig, ebből is kitetzik : Katona-lisztában nevök sűrűn látzik. Nem eshetett pedig olly katona-verbung, Egynek vagy kettőnek nem adatik lénung. Számuk egy skadronra telne, ha élnének, Vagy ha ujj onnan felelevenednének; Sok, ki ellenséggel néhányszor csatázott, Burkust, Muskatérost Kolinnál lesózott. . . "

42 Az elkövetkezőkben a jászkun hadak szervezett mozgásaival kívánunk foglalkozni békében és háborúkban egyaránt. Kezdjük talán azon, hogy mai szerepénél nagyobbat töltött be Szentmiklós az elmúlt időkben; ismert katonai bázis volt, (ma bevonulási központnak mondanánk). Abban rejlik valószínű magyarázata, hogy a Jászkunság északnyugati sarkában épülvén, ésszerű volt ide összevonni lovasságunkat mustrára, mielőtt elindították volna őket Pest felé a Dunával párhuzamosan futó hadi úton (Via Regia) : eddig ui. saját földjükön kitarthatták a kerületek a regementet. E hadi stációnak kerületinél nagyobb jelentőségét mutatja magas katonai személyek látogatása. Igazában el sem kerülhették, mivel rajta megy keresztül a török háborúk miatt oly fontos Pest —Pétervárad közötti út. (Ezért állították itt föl a plébániát is 1781ben.) Városkönyvünkben följegyezve találtuk a későbbi I. Ferenc király fogadását: „Anno 1788 kezdő42 1717-ben Savoyai Jenő elfoglalta Belgrádot a töröktől, s a kiskunok Pá/fi János tárbornagy alakulatában harcoltak. Orczy György parancsnoksága alatt részt vettek a Peroféle lázadás leverésében 1735-ben. Az örökösödési háborúban védték Prágái mely több ostromot állt ki, s gazdát cserélt néhányszor. Mantuánál valószínűen 1797-ben keveredtek harcba a mieink, mikor a franciák elvették a várost Ausztriától, majd két esztendő múlva ismét, mikor visszafoglalták. Gyulay Sámuel altábornagy volt alakulatuk parancsnoka a hétéves háború idején. Végül Kolinnál verték meg Ausztria hadai II. Frigyes porosz katonáit 1757. jún. 18-án, és Nagy Frigyes fölhagyott Prága ostromával. A Kunlis^ta szövegének itt megmagyarázott földrajzi- és személyneveit. I. B. és I. K. emelte ki. 77