Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Bognár Z.: Szilády Áron kiadatlan leveleiből
Siskovics József Képviselő. 2 Spruner 11 Stratimirovic Szerb küldött az 1865. évi országgyűlésen. 2 Szabó Alajos (1818-1904) Állatorvos, újságíró. 1852—75 között a pesti állatorvosi intézet igazgató-tanára volt. 1 ? Szabó JCároly 1 Szabó Károly (1824-1890) Bibliográfus, történetíró,műfordító. Jelentős forrásfeltáró és rendszerező munkássága mellett elvégezte a régi magyar irodalom tudományos történetének bibliográfiai alapvetését is. 6 Szathmáry Károly (1831-1891) író, tanár, több fővárosi lap szerkesztője. Tisza Kálmán híve. 11, 12,13, 15, 16 Szász Károly (1829-1905) A kiegyezés korának jellegzetes képviselője és tekin, télye. Konzervatív költő és műfordító. A szabadságharc bukása után Nagykőrösön volt tanár, Sziládyt is tanította ekkor. Kecskeméti tanársága után (18^3) több helyen volt lelkész. 1865-től Szabadszállás DJeák-párti képviselője, a kiegyezés után a vallásés a közoktatásügyi minisztérium osztály-, majd miniszteri tanácsosa, 1884-ben pedig a dunamelléki református egyházkerület püspöke lett. , Sokat tartózkodott Kiskunhalason hivatalból és magánemberként is. Sziládyhoz fűződő kapcsolatáról a levelek tanúskodnak. 1, 2, 3, 5, 6, 8, 11, 13, 14, 16 Szeniczey Gusztáv Jogi szakíró. 18,19 Szentiványi Károly Bizottmányelnök az országgyűléseken. 2 Szentkirályi Móric (1809-1882) A 40-es évek ünnepelt Pest megyei ellenzéki vezére, 1848-ban Pest megye első alispánja és jászkun főkapitány, 1865-ben Deák-párti képviselő lett, 1868-ban Pest főpolgármestere. 10 Szilágyi Sándor (1827-1899) Történetíró. A szabadságharc bukása után több irodalmi folyóirat megindításával próbálkozott, 1853-ban a nagykőrösi gimnázium tanára volt. 1867-től a vallás- és közoktatásügyi minisztérium titkára lett. 1875-től a Magyar Történelmi Társulat titkára és a Századok szerkesztője, 1878-tól az Egyetemi Könyvtár igazgatója. Szilády bensőséges barátja, vele és Salamon Ferenccel adta ki a Török—magyar kori Történelmi Emlékeket. 11 | Szilágyi Virgil (1824-18,92) Újságíró és politikus. 1859-ben Táncsics Mihály védője, 1861-ben pedig a szélsőbal egyik legtehetségesebb vezetője volt. Letartóztatták, halálra ítélték, de kegyelmet kapott. 1862-től Vajda János lapjának, a Jövőnek lett a munkatársa, de 66-os letartóztatása után emigrációba kényszerült. 1 Szirmay Ödön Képviselőházi jegyző. 2 Szontagh Pál (1820-1904) 1865-ben Tisza-párti országgyűlési képviselő. 2 Szvatopluk 873—894 között nagymorva fejedelem. A honfoglalás mondái szerint ő volt Pannónia ura, aki egy fehér lóért adta el országát a magyaroknak. » ! Tisza Kálmán (1830-1902) Vezető politikus, pártvezér. Balközép pártja a Határozati Pártból alakult 1865-ben. 15 Toóth János (1774-1826) Halas város aljegyzője, majd a református egyház főgondnoka volt. Helyi levéltárak alapján összeállította a város és a református egyház történetét. 8 Tóth Imre 3 Török Elek (1824-?) Képviselő, Halas helyettes főbírája, „jogtudó tanácsosa". 12,20 225