Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Sz. Körösi I.: Adalékok a népoktatás történetéhez (a XIX. század második felében Kecskeméten és a Kiskunságban)

A felfelé jutás csak akkor sikerült, ha valaki kiemel­kedő tehetségű volt, környezete felfigyelt rá, segítet­ték valamilyen ösztöndíjalapból (ezeket leginkább ta­nító- és papnövendékek számára alapították), esetleg, ha szülei módosabb parasztgazdák voltak, s vállalni tudták taníttatási költségeit. 1879—1900 között átlag 30%-ot megközelítő volt a parasztszármazású gim­nazisták aránya Félegyházán. 72 A város összlakossá­gát és foglalkozási összetételét, valamint a gimnáziumi tanulók összlétszámát figyelembe véve, nem magas arány. Feltehetően ezek a diákok is a módosabb kis­kunok gyermekei. Jóval kisebb ez az arány például a kecskeméti reáliskolában. 73 Nagyon kicsi volt a paraszti származású hallgatók aránya a kecskeméti jogakadémián, melynek tanulói főleg értelmiségi, BKML = Bács-Kiskun Megyei Levéltár BKML (Kkfh) = Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiskunfélegy­házi részlege EOL = Evangélikus Országos Levéltár KÉL = Kalocsai Érseki Levéltár PML = Pest Megyei Levéltár 72 Gimn. értesítők statisztikai adatai alapján. BKML (Kkfh). 73 Kecskeméti alreál- és főreáliskola iratai BKML VIII/56, VIII/103. 74 Kecskeméti Egyetemes Ref. Jogakadémia iratai 1862 — 1944. Származási ívek 1874/75-1899/1900. BKML VIII/1. tisztviselő és úri nagybirtokos szülők gyermekei vol­tak. 74 Évente alig néhány földművelő származású hallgatója volt a bajai tanítóképzőnek. A pesti teoló­, giai tanintézetek növendékei között is csak elvétve i bukkanunk a környékről származó parasztgyerekekre. I Csak néhány helyi példát soroltunk fel; a téma ala­posabb kutatást érdemelne. A Duna—Tisza közén Nagykőrösön, Baján, Kalocsán, Kiskunfélegyházán i volt tanítóképző, minden városban gimnázium, pol­3 gári iskola, ipar- és kereskedelmi iskola, Kecskemé­ten reáliskola és jogakadémia. Nem lenne érdektelen 1 valamennyi intézmény fennmaradt anyakönyveinek ï és naplóinak feldolgozása annak megállapítására, i hogy milyen volt az aránya a parasztszármazású gye­, rekeknek, s milyen előmenetelt értek el. PPS vm = Pest —Pilis —Solt vármegye PPSK vm = Pest —Pilis—Solt —Kiskun vármegye RL = Ráday Levéltár (A jegyzetekben rövidítve megadott művek részletes címle­írása az irodalomjegyzékben található.) RÖVIDÍTÉSEK 246

Next

/
Oldalképek
Tartalom