Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon

Április 15-én délelőtt a világítást szerettük volna 'megerősíteni. A helyszíni apparátus csak nagyon gyenge színpadi világítást nyújtott. A függönyöket tartó „trégerek"-re tölcséres lámpasorokat szereltünk fel. Sajnos, a súlyosabb terhet a tartórudak nem bírták el, és az egész függönyszerkezet, a felszerelt lámpákkal együtt leszakadt. Romokban hevert előttünk az egész színpad. Jeremiás nem ülhetett olyan elkeseredetten Jeruzsálem romjainál, mint én akkor a vasas leomlott színpadán. A délutáni próbát mindenképpen meg kellett tartani. Mit lehetett tenni? Üjra a jó Schiller bácsit — így hívtuk mi „fiatalok" az öreget — kerestem fel. Most nem volt szerencsém, bent volt a színházban. De a szakszervezetben tartózkodó munkanélküli szaktársak egy emberként segítségünkre jöttek. Egyelőre ideiglenesen tettük fel a függönyöket, és az eredeti világításnál maradtunk. Próba után az éjszakát szántuk rá, hogy a színpadot véglegesen felszereljük. A délutáni főpróbára az újságírókon kívül a szakszervezet vezetősége és a tagság közül is többen eljöttek. Kezdés előtt csak arra kértem a szereplőket — nem maradt titokban, hogy kik vannak a nézőtéren —, úgy játsszanak, mint otthon, a saját helyiségükben. Simán, különösebb zökkenő nélkül lement a főpróba. A vendégek gyorsan eltávoztak, mert közöltem velük, hogy ezután javító próbát tartunk. Megvártuk, míg a vendégek eltávoztak, és utána megbeszéltük az észrevételeket. A javítások főleg az összjáték ritmus- és tempózökkenőinek a kiküszöbölésére irányultak. Korábban fejeztük be a próbát, mert hátra volt még az éjszakai technikai javító munka. Körülbelül hajnali öt órára fejeztük be a szerelést. A bőrös ifikből álló csapat akrobata ügyességgel dolgozott. Vidám hangulatban végigénekelve a munkásindulók és népdalok teljes repertoárját, hajnalra hiánytalanul elkészültünk az előadáskész színpaddal. Utána beültünk a már kinyitott vasas székházi étterembe, megreggeliztünk, és mindenki elindult egyenesen a munkahelyére. Én pedig bementem a Nemzetibe, hogy a még hiányos kellékeket és bútorokat kiegészítsük. Április 16-án a nézőtéren már sokan foglaltak helyet. Ennek örültem, mert így a szereplők hozzászoktak a közönség jelenlétéhez. Tudvalevő, a közönség is játszik a színpaddal, és ez nagyban befolyásolja a színészi játékot. Több újság, hetilap kiküldte fotóriportereit, akik előadás alatt és a szünetekben külön a szereplőkről is készítettek felvételeket. Aránylag jól sikerült a főpróba. Összeállt a technika is. Hiányzott még a játék magasabb hőfoka, ami a korábbi próbákon már megszületett. Arra biztattam az együttest, hogy az utolsó főpróbán: „mindent bele!" Április 17-én az utolsó esti főpróbára a terem földszintje majdnem megtelt. Játék közben már többször a taps is felhangzott a nézők köréből. A próba után utoljára ültünk össze rendezői megbeszélésre. Instrukciókat már nem adtam. Meghatódottan köszöntem meg jó munkájukat, türelmüket és kitartó fegyelmezettségüket, ami nagymértékben hozzásegített bennünket, hogy idáig eljutottunk. Bevallom: későbbi, több évtizedes színházi vezetői pályámon is ritkán találkoztam azzal a nagyszerű közösségi szellemmel és öntudatos fegyelmezettséggel, amit a több hónapos próbák minden mozzanatában a bőrös színjátszók részéről tapasztaltam. „Szerencse fel" köszönéssel váltunk el, hogy másnap a bemutatón találkozzunk. Az utolsó éjszakán nem hiszem, hogy bármelyikőnk is tudott volna aludni. Bemutató : 1942. április 18. Ezen a napon nem próbáltunk. Mindenki pihenhetett, már akinek nem kellett dolgoznia. Fél nyolcra volt az előadás kezdete kitűzve. Hat órára, a megbeszélt időpontra mindenki megjelent az öltözőkben. Ügy láttam, legalábbis külsőre, a szereplők nyugodtan fogtak hozzá az öltözködéshez. De éreztem a pattanásig feszült izgalom vibrálását a levegőben. Ungvári László, az akkori Magyar Színház maszkmestere segített a sminkelésben és a fodrászi munkában. A színpadi és a nézőtéri személyzet már teljes létszámban a helyén állt. Felvonult a Vasas Szakszervezet Rendező Gárdája. Fél órával az előadás kezdete előtt az ügyeletes rendőrök érkeztek meg, nem sokkal utánuk parancsnokuk is megjelent. Ügy tűnt, mintha a szokottnál többen lennének, de erre akkor még nem nagyon figyeltem. A színpad és az öltözők között ingáztam, ellenőriztem a színjátszók öltözködését, maszkírozását és a színpad technikai állapotát. Minden rendben volt. A szereplőkkel derűs, bíztató mondatokat váltottunk, mintha mi lennénk a világ leg376