Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Illyés B.–Illyés K.: Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig

Magyar Kurír a megjelölt év ápr. 11-én: ,,A' Jász és Kún három Districtusok által most ki állíttatott 600 katonák közé Ő Felsége ... 1 Oberstlájtinántot, 1 fő Strázsamestert, 4 első, és 4 második kapitányokat, 6 fő, és 10 all hadnagyokat, és 1 Császár Cadétot méltóztatott resolválni, rész szerént Jász és Kún érdemes if jakból . . ." Ugyancsak választás útján állítottak altiszteket. 1802-ben Hertelendi ezredes kérte a tanácsot, hogy javasoljanak olyan szentmiklósi káplárokat, akikjáratosak a tollforgatâsban. A katonai előléptetést szükségszerűen megelőzte a tanácsi véleményezés; 1800. dec. 13-i tanácsi jegyzőkönyvünkben: „Strása Mester Horvát Ür a Regementből . . . promotioja (ti. előléptetése) végett' folyamodott." Tanácsi ajánlásra lett strázsamester a szentmiklósi Bernáth András (1806), káplár Berta György, Zadár Ferenc (1808), kadét Baky Imre (1808). Az 1809. évi fölkelés résztvevői között találtuk Végh János fő-, AtzéJ. István alhadnagyot, Bernáth István, Móczár György, Gyenes Sándor, Tormási József (irredemptus), Szabó Sándor (irredemptus), Beliczai István, Cser József káplárokat és Bozai János trombitást (irredemptus). Folytathatnánk a fölsorolást az ezután következő sarzsisokkal, mégis elsősorban hangsúlyoznunk kell a halasi, fülöp-, szabadszállási, szentmiklósi magisztrátus előnyös helyzetét a Nagykun, de különösen a Jász Kerülettel szemben, fölsorolt helyeinken ui. már a 17. század második felétől működött magasabb ismereteket nyújtó deák oskola, (Lacházán a 18. századtól). A királyi rendelkezések érthető módon szorgalmazták a deákok verbuválását, és nem fölösleges talán említenünk, hogy bőven akadtak az akkori deákok közt idősebbek. A millenniumra készült szentmiklósi gimnáziumi adattár számos deákot említ a 18. század végén, akit beverbuváltak (miles factus). A Katonai ügyek jegyzőkönyvéből pedig megtudhatjuk, hogy 21 ifjú jelentkezett a meghirdetett 7 helyett 1805. februárjában, közöttük Vörös János és Szabó András nevű deákok; novemberben újabb két deák, sőt Váradi János köztanító (publ. praeceptor) is. Kétségtelenül a kaland, hír, dicsőség vágya mozgatta meg tanulóinkat, hiszen ismerték hírlapjainkból Napóleon tábornokainak szédületes katonai pályafutását. Más kérdés aztán, hogy milyen volt gyakorlatban a katonai szolgálat. Debreceni tanulmányai idején FÖldváry Antal oskolamesterünk szemtanúja volt 1827-ben deákok verbuválásának : „Június 16

kán lett 5 deák katonává, háromnak azonnal káplár páltzát nyomtak kezébe a' Verbunkosok; vígadtak szokás képpen —, de 28

kán már hogy terhükre ne legyen — el szedték tőlük, 's magok vitték minden podgyászokat Pest felé — gyalog — bakantsos kísérők mellett." (Földváry helytörténeti följegyzései a ref. egyház irattárában találhatók.) A kiskun had gyakorlatának megfelelően régóta a kiskun kapitány — Rákóczi szabadságharcának idején a szentmiklósi Cseplész János — vezette huszárjainkat, s megmaradt e tiszte az elkövetkezőkben ugyanígy : „ . . . Kis-Kúnsági Distriktuális Kapitánnyá lett, az eddig volt Fiskális Már András Kún Szent Miklósi Fi, kinek a' Nagy Attya is Kapitányságot viselt; még pedig mind a' hadban, mind a' Distriktusban."

31 A kiskun lovasság személyi fölszerelését, viseletét hadijelvényükkel kezdjük, a zászlóval. Minden arra vall, hogy a három kerületi zászlón kívül szállásaink még külön-külön őriztek egy veres zászlót, melyet kitűztek a városháza előtt toborzáskor, (s esetleg a toronyban jelezvén a tűz irányát). 1757-ben a szentmiklósi főbírói számadások között található meg az erre utaló bejegyzés: „Zászló tokjának vétetett viaszkos fekete vászon." Ahogy pedig a Magyar Kurír 1790. jan. 9-i számában olvashatjuk: a kunok régi hadizászlaja „még 1731-ben készült, midőn ti. a' Kunok a' Pruszszus ellen katonákat állítottak." A fönti adatot erősíti a (bécsi) Magyar Hírmondó 1802. szept. 14-i híradása, mely beszámol József nádornak Érsekújvárra történt elindulásáról ,,a' Nádor Ispányi (Palatinális) nevet viselő Magyar Lovas Regement" megszemlélésére és zászlószentelőjére. Mint folytatja: „azon Nemes Regement mind eddig tsak azon régi Zászlókkal fényeskedett, mellyek alatt a' Jászok, Kunok ... a' Haza mellett sok alkalmatosságokban régenten vitézkedtek: ez úttal a' többi seregekhez alkalmaztatott újj Zászlókat" kaptak. Mise után a püspök fölszentelte a zászlókat, föleskették a Palatinale Regementet. Ezt követte a nádori köszöntés, majd kiosztottak háromnapi zsoldot, a tiszteknek pedig elengedték régi adósságaikat. Inszurgenseink hajviseletéről a kiskun kapitány intézkedett 1753-ban: „Katonáknak hajók, ha arra valók, hogy kétfelől tsomóba köttethetnek, meg hagyattassanak, melyek pedig bozontosak és előre (Bécsi) Magyar Hírmondó 1792. jan. 27-i sz. 70