Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Joós F.: Katona József hivatali irataiból
deg jogi kifejezések között a nép szájáról ellesett ízes beszéd kifejezései és Katonának humanitásról tanúskodó gondolatai. A nagyméretű merített papírra Az iratok, melyekből a következőkben részleteket közlünk, kivétel nélkül a Bács-Kiskun megyei Levéltár (BKmL) gyűjteményében vannak. Csak olyan anyagot közlünk, amelyet eddig még nem publikáltak. A bemutatásra felvett részleteket a BKmL iratcsoportosítása alapján rendeztük iratféleségek szerint. Az iratcsoport nevét a felsorolt iratok elsője előtt, egyszer tüntetjük fel. A továbbiakban csak a citált irat lelőhelyét jelöljük a csoporton belül. rótt sorok bizonyítják, hogy Katona nem hallgatott el, ott, úgy és akkor énekelt, ahol, ahogyan és amikor lehetett. A közölt részletek Katona eredeti kézírásának betűhív másolatai. A sűrűbben használt jelzések: ( : :) Katona közbevetett mondatok esetében használt zárójele. ] A közlő tájékoztató magyarázatai. [. . . ] A közlő szövegrövidítő kihagyásai. Egyéb megjegyzések a lábjegyzetekben. * 94