Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Illyés B.–Illyés K.: Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig

a saját háznak, mivel személyesen vettek részt a közmunkákban a beltelki házingatlanok tulajdonosai, továbbá katonai istállókat kellett tartaniuk.

39 Mégis a saját ház tartásának előnyei fölülmúlták a terheket, hiszen már a múlt század elején szűkében volt a magisztrátus a 160—180 négyszögölével parcellázható telkeknek. A redemptus — noha az egész városi belsőség közös birtokukban volt — azért iparkodott külön jogcímet teremteni, mert saját házában nem kellett torzsalkodnia az öregekkel, atyafiakkal. Az irredemptusnak pedig a házhely jelentette a „Honnyi Juss"-t, tehát a letelepedési engedélyt, a vele kapcsolatos, szinte korlátlan állattartási lehetőséget és — a jobbágyi sorból való kiemelkedés lehetőségét. így juttatta Szentmiklós városa szegénynegyedét, a Büge nevű városrészt irredemptusainak, „kik szükség esetében a' Közönség helyett Katonának el mennek." Házhelyet kapott máshol a redemptus Balog Lajos káplár 21, Jóború Mátyás káplár 24 esztendei szolgálat után. A hozzájuk hasonlóan redemptus Pálinkás Jánost azonban közös birtoklási joga ellenére elutasították 1812-ben, „mivel tsúfosan el szökött a' katonaság elől". E negatív jelenséggel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk, hogy mindössze egy redemptus bújt el a katonaság elől Mária Terézia uralkodásának elején, a második pedig két irredemptus társával együtt a napóleoni háborúk alatt. Hetven esztendő során ez elenyésző szám még a Kiskunságban is, tekintetbe véve a szentmiklósi önkéntesek százait.

40 Nem ismételgetjük a kun haderő középkori katonai értékét, Bél Mátyásra hivatkozunk, aki 1730-ban megállapította Szabadszállás népéről: „. . . szereti a fegyelmet, katonás : egyáltalán nem fajzottak el a kun ősöktől, akiktől származtak."

41 Katonai erényeiket bizonyítják a korabeli sajtóközlemények, 1807-ben a Magyar Kurír nov. 17-i száma: „Octobernek 1-ső napján . . . mindenütt a' Tanátsházok előtt edgy edgy veres Zászlót ki-ütvén a' Katona szedéshez kezdetiének. Tsak azon első napon kétszer annyi ifjak ajánlották magokat katonaságra, 39 Előírt fölszerelése: zabló, hídlás, vödör, lapát, söprű, lámpás. 40 Halasi határozat 1800-ban: „Azon legények, kik a mostani Insurrectiora katonának ugyan beállottak, de azonban félreálltak . . . vitessenek be vason a Jurisdictiohoz." (Nagy Czirok: i. m. p. 265.) 41 ILLYÉS Bálint-SZŐTS Rudolf: i. m. p. 39. mint a'mennyin állitandok valának . . . tsak a' Hazafiak (ti. helybeliek) vétetének bé . . . ugyan azon edgy Famíliából hármon-is készen valának ezen szolgálatot önként vállalni; mint Kun Sz.Mikioson illyenek elegen vágynak . . . 17-dikén már minden . . . készületekkel úgy készen valának, hogy mind a' Legények, mint a' lovaknak assentatziojokra ... a' Kunokat. . . 23-dikban Kún-Sz.Mikioson . . ." megszemlélte a hadbiztos. A szemlére érkezett lovas tisztek megállapították, „hogy 7 esztendős Katonák-is elegen vágynak, kik a' lovon ülni úgy nem tudnak, mint ezek." Vannak a legények között „Assessorok (ti. nádori táblabírák) fiai, sőt a' Districtuális Kapitányé is . . ., kik nem Kadétoknak, hanem közembereknek mentenek . . ." Nem csupán a törökverésre támadt azonban kedve a kiskunságiaknak. A (bécsi) Magyar Hírmondó 1793. ápr. 2-i számában olvashatunk egy Kecskemétről beküldött hírt a szentmiklósiak hangulatáról: a 20 válogatott lovat, legénységét ,,jó formán egy nap és estve mind ki-állították." Sokkal többen jelentkeztek a kelleténél, lehetett közöttük válogatni. Egyenesen dicsekvőnek tűnik aztán a bécsi lap máj. 7-i számában megjelent közlemény: Jászberényben „gyakoroltatott ez a' fegyver-forgatásban, 's most a' Frantzia szélekre megy a' tsata-piatzra, hogy vitézségének tsalhatatlan jeleit mutassa a' Világ előtt. Valamint a' Vezér Kapitány Ür, . . . úgy a' többi Huszárok is . . . mindeneknek szemeiket magokra vonták . . ." Tájékoztatás céljából közöljük tárgyalt időszakunk háborúit a korabeli kalendáriumok felsorolásában: 1740—48-ig az örökösödési háború Poroszországgal, 1741—48-ig háború Francia- és Spanyolországgal (aacheni béke 1748. okt. 18-án), 1756—63-ig a hétéves háború Poroszországgal (hubertsburgi béke 1763. febr. 15-én), 1744—45-ig a második háború „Burkus-(ti. Porosz-)" országgal (drezdai béke 1745. dec. 25-én)1778—79-ig háború Burkusországgal (tescheni béke 1779. márc. 13-án), 1784—85-ig háború Hollandiával (fontainebleau-i béke 1785. nov. 8-án), 1788—90-ig a török háború (békekötés 1791. aug. 4-én), 1792—97-ig az első francia háború (leobeni béke 1797. ápr. 17-én), 1799—1801-ig a második francia háború (luneville-i béke 1801. febr. 9-én),