Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Illyés B.–Illyés K.: Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig
Máskor meg a tanácsot hozta komikus helyzetbe kiskunjainak harci kedve. Az 1800. szept. 13-i jegyzőkönyv szerint Kunszentmiklósra kiírtak jó előre 56 lovat és 51 embert. Készpénz híján a hírrel egyidejűen intézkedett a magisztrátus: „Lovak azonnal bé köttessenek ... az verbunk ez úttal el halasztatván." Valahogy azonban mégis kiszivárgott a határozat, mert ahogy elmondta a főbíró: „ez előtt 3. Napokkal, ... de kivált az éttzaka az Város Házához jövénn . . . többen erőszakossan . . . kezet adtak . . . és Biro Urat kérték, hogy nekik a' musikáltatást engedné meg . . . Kik közzé ulyra több legények állvánn . . . kiványák, hogy kalapjok mellé pántlika adattasson" meg ital, mert ha nem, „többé katonaságra magokat nem ajánlják" a szentnek sem. Nem múlt el még egy hét, de már 20 önkéntes sürgette a főbírót, aki meg a főkapitányhoz fordult segítségért. Az aztán intézkedett: ha már így áll a dolog, „mihelyst katonává lennének, azonnal őket a Tiszt Urak Mundérban rázassák", hadd éljenek kedvükre, hiszen ez katonáskodásuk egész jutalma. Az ügy különben azért is érdekes, mert több szolgalegény volt a türelmetlenkedők közt. A főkapitány valóban fején találta a szöget: nem különösen volt vigasztaló a kiszolgált katonák sorsa, legföljebb annyiban, hogy valamivel jobban gondoskodott a szentmiklósi tanács a helybeli obsitosokról, mint az idegenből bekéredzkedőkről. Lássunk azonban néhányat a ref. egyház esketési anyakönyvében megőrzött számos régi obsitos levélből: — 1802: a 34 éves Basky János Kelet-Galíciában szerelt le, miután „önként le mondott" további zsoldjáról, — 1814: „Takács János . . . Nemes E. H. József Ezeredjétől. . . szolgalatjának 19. esztendei után, kétszerte való superarbitrérozás (ti. fölülvizsgálat) mellett, . . . minthogy hét sebei miatt többé .. . szolgálatot nem tehetne, néki. . . Invalidus Bér megígértetett . . .", — 1826: Csabai Sándor 16 évig volt katona, — 1826: Bekes János, behívásig szabadságolt (Beurlaubter bis zur Einberufung) nádorhuszár megnősülhet. Külön nádori rendelkezés volt a Jászkunságban az obsitosok polgári foglalkoztatására, s többségük csőszséget kért, mivel ez lehetővé tette a városon kívüli lakást, a közterhektől való szabadulást, valamint a szinte korlátlan állattartást. Csőszséget kapott 1798-ban a szentmiklósi kredemptus Szakái János, a török és francia háborúk veteránja „3 Halálos sebekkel haza érkezvén", 1814-ben Tabajdi András „terhes sebeket vévén", 1826-ban Farkas József 19 évi szolgálat után, valamint a redemptusok közül 1827-ben Selyem József, Pap Gergely, Osváth Mihály. A hasonlóan redemptus obsitos káplárból, Berta Györgyből pusztabírót csináltak 1806-ban, 28 esztendei katonáskodása ellenére azonban a nagyon tekintélyes Boda Gergelynek már csak a csődörösség jutott valamivel később. Nem csoda, ha nehezen bírta a gondviselést a FölsőKiskunság, hiszen a „Felséges Aerarium (ti. kincstár) sem győzi már tartani a' sok Ivalidus Katonákat . . ," 38 . Saját fagyott lábú rokkantját még csak kiadta gondozásra Szentmiklós városa, s rendelt neki katonai ellátást: napi egy icce bort, egy font húst, hetente egy kenyeret, az idegenből jött invalidus obsitosnak azonban már csak a koldulásra jogosító „rezet" tudta markába nyomni 28 évi katonai szolgálata ellenére. Ugyan mi késztette hát a szentmiklósi „reclutákat" a majd végig önkéntes jelentkezésre? Nos, kétségtelenül szerepet játszott ebben a sokat emlegetett kun virtus, hasonlóképp a mások által irigyelt szabadságot nyújtó Ha%a — értsd: Kiskunság — megvédése bárkivel szemben, valamint a szentmiklósi iratokból megállapítható közmegbecsülés a bevonultak s hozzátartozóik iránt. A ref. eklézsia táblázatos kimutatásban sorolta föl a halottakat 1809-től, de ugyanezen év aug. 31-én külön szöveges bejegyzést olvashatunk egy elhunytról: „Egy Bugyi nevezetű szegény Aszszony az ki az Fiát az Városért adta katonának". Volt azonban szerepe az anyagi érdekeltségnek is. Föltehetően kisebb a parolapénznek (Handgeld), hiszen ezt megkapták a megyéknél is, noha ott előfordult, hogy levonták a traktálás költségeit (1. Balogh Györgynél). 1809-ben Kunszentmiklóson az önkéntes (volentér) katonák kiállításakor „jónak találtatott, hogy a Pusztában is a Verbunk küldessen ki Bretka Rekrutával, A Puszta Bíró és egy Hadnagy felvigyázása alatt, hogy az ott található Legényeket a katonaságra serkentsék 25 frt. parola pénznek kiadása mellett." (L. Tálasi István: Kiskunság.) Nagyobb szerepe volt azonban Szentmiklóson a házhely juttatásának, bár meg kell jegyeznünk, hogy volt hátránya 38 1816. dec. 23-i tanácsi jegyzőkönyv. 75
