Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Illyés B.–Illyés K.: Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig

Meg kell jegyeznünk, hogy statisztikailag ellenőrizhetetlen nagy himlő járvány volt 1805—8 között Félegyházán, Majsán, Dorozsmán, továbbá kiderül a kimutatásból az, hogy ha a kerületnek föltétlen ki is kellett állítania a verbungot, a települések már kisegíthették egymást szorultság esetén. Egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, ha megejtette leányaink szívét a helyben állomásozó huszárság, s ma már részvéttel kell gondolnunk az itthon maradt katonafeleségekre, akik vállukon hordozták a gazdaság terheit. Kortársaik nem voltak ilyen megértők, és elég sűrűn jegyezte föl a szentmiklósi tanácsi bíróság az asszonyi sértéseket: „Kaszárnya támogató К ... a, Katonák és Mészárosok К . . . ja". A plébánia anyakönyvében 5 házasságon kívül született gyermeket találtunk 1781—85 között, s ugyanakkor nem volt ilyen helybelitől született a ref. egyházban. Ezzel szemben 1813-ban a 167 ref. újszülött között házasságon kívül született 10 gyermek. Bírósági jegyzőkönyv örökítette meg egy redemptus feleségének kijelentését: adta sok szentmiklósi k. . .ja, majd megmutatná ő, hogy senkinek sem születne gyereke, ha nem sajnálná petákját (pénzét). Egészen meggyőző kapcsolatot találtunk a kerületi főorvos 1805—17 között fölvett statisztikájában a kiskun huszárok állomásoztatása, valamint a házasságon kívül született gyermekek arányszámának összevetésekor. A jelzett időben ui. a 8 kiskun településen az összes született „fattyúk" száma 445 volt, s ezek közül 334 látta meg a napvilágot Halason, Szabadszálláson, Szentmiklóson, tehát saját huszárjaink állomáshelyén.

33 Egy nem redemptus feleségének kálváriáját örökítette meg az 1799. febr. 23-i szentmiklósi tanácsi jegyzőkönyv. „Márfi Mihályné . . . férje élete vagy halála eránt bizonytalan lévén . . . tudósíttatni kívánna ... az Ttes Districtusok tennének . . . kérdést a Ns Regementnél, hogy ő férjhez mehetne." A háborús események alatt ui. férjéről hírt sem hallván, „egy bizonyos Garasos katonával. . . hit nélkül három esztendeig élne, és attól gyermeket is nemzettek vol33 Kiss Kun Kerületnek, 1805-ik, és Januárius első napjátúl kezdvén, egész az 1817-ik esztendei December Holnapnak utolsó napjáig; előszszer Helyenként, azután öszve Summázottan leírtt statistikai esmérete. Kiadta Peterka Josef, a' tisztelt Nemes K. Kún Kerületnek fő Orvossá. (Physicussa) 1818 = Tudományos Gyűjtemény. 1818. VIII. p. 83. na..." A közlemény kiragadott példa a háborúk okozta sok-sok házasságjogi bonyodalomból. Elég sokára, 1811. ápr. 9-én intézkedett a helytartótanács, hogy az „elbocsájtott katonák nem köthetnek addig házasságot katonai parancsnokaik engedélye nélkül, míg végképpen nem ablicentiáltattak (ti. el nem bocsátattak)."

34 Még nagyobb gond volt a bevonultak itthoni hozzátartozóinak rendezetlen állapota. Ugyancsak az 1811. év legelején jött a királyi értesítés, hogy adjon ki a város bizonylatot: valóban katonák voltak-e az elesettek, eltüntek(!), csatolják az eltűnt nevét, korát, regementjét, felesége nevét, korát, valamint az egyháznak a házasság megkötését igazoló írását. Ami azonban a lényeg : ,,a' Bétsi Diariumba való be iktattatásának Taxája 5 f. 30 kr." (Három esztendő múlva 8 rhénus forint.)

35 A költséges eljárás ellenére igen lassú volt a nyomozás. A holttá nyilvánított felesége újra férjhez mehetett, de már az eltűnteké csak akkor, ha „divortáltaknak (ti. elváltnak)" nyilvánította őket a katonai hatóság. S itt meg kell jegyeznünk, hogy számos magyar katona szokottat a franciákhoz fegyelmezési okokból vagy éppen politikai meggyőződésből. A szentmiklósi ref. eklézsia esketési anyakönyvében olvastuk 1811. febr. 11-i dátummal, hogy Szórádi Éva férje, Koczka István „hitszegetten megszökött (ti. a franciákhoz)". A helytartótanács eredménytelenül idézte meg az egész országban, s ezért aztán jóval később fölbontották a házasságot a királyi pátens 56. §-a alapján. Külön rendelkezések biztosították a bevonultak jogvédelmét: 1. „itthon maradt Jószágaik . . .ingyen administráltatnak." 2. Húsz esztendei szolgálat után mentesültek a személyes adózástól, a közterhek viselésétől, s ha kitanultak valami mesterséget, fölvették őket a céhekbe, elengedvén nekik a szokványos költségeket. 3. A kedvezmények megillették a rokkant katonákat, feleségüket, eltartott gyermekeiket, s külön ígéretet kaptak esetleges árváik gondozására. Fölösleges részleteznünk e jogvédelem elvi része, valamint a gyakorlati végrehajtás közötti ellentéteket, mégis hangsúlyoznunk kell, hogy nőtlen volt a verbuváltak többsége, tehát olyanok, akik kapitulációra — 12 évre — vállalták a szolgálatot. 34 Ref. egyház: Matricula p. 147. 35 Ref. Egyház: Matricula pp. 142—3. 73