Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon

Bánk, végső összeomlása előtt, II. Endre felé mégegyszer felemeli vádló szavát: Veiért a% égre Nép jajgatása s el kellett neki Akármikép is esni) hogy hazánk Ne essen el polgári háborúban ! Tiborc és társai Melinda holttestét hozzák. Bánkot ez végleg ledönti a lábáról. Ráborul a drága halottra, és Szmóla az emberi fájdalom legmélyebb pontjáról szólalva meg, darabokra hullott szívvel, könnytelen hangon siratja asszonyát: Oh, hogy néked is csak egy Volt életed, te is hogy sebhető Valait Hol a könny, amely ennyi kárt Y el tudna olvasztani ? Szaggassatok Homloktokon sebeket s vért sírjatok; Letépetett az Istennek remekje. A király erre már csak áment mondhatott: Magyarok ! előbb mintsem magyar hazánk Előbb esett el méltán a királynéi Véget ért az előadás. Még sokáig ünnepelte a közönség a szereplőket. Nem került sor semmiféle rendőri beavatkozásra. Ügy látszott, Katona szelleme e fölött is győzedelmeskedett. Ereztük, nemcsak politikai, hanem művészi siker is született. Jóllehet nem volt töretlen az előadás, hiszen különböző képességű erőkből állott az együttes. Ennek ellensúlyozásául rendezésileg arra törekedtem, hogy a produkciót olyan magával sodró magas hőfokra emeljük, amelyen a különbözőségek kiegyenlítődhettek. Különös szeiencsénk volt, hogy az előadás fontosabb pontjain olyan tehetséges színjátszók állottak, mint Szmóla Péter, Orbán Sándor, Gyurasits Bálint, Pogány Margit, Koháry István, Alb István, König József, Romhányi Istvánné, Nagy János, Koródi Teréz. Pogány Margit sokoldalúan és változatos színekkel ábrázolta Gertrudis összetett alakját. A „királynői" méltóság és a hatalmaskodásában mindenki fölé emelkedő erő határozta meg Pogány szerepépítésének fő vonalát. Művészi eszközökkel szőtte ebbe — Ottón keresztül — Melindával szembeni intrikusi vonásait. Majd a kegyetlen „nagyasszony" félelmetes arcát villantotta fel, aki kész cinikusan „kacagni" az eszétvesztő, elbukott Melindán; embertelenül börtönbe hurcoltatja Simont, Mikhált és vele együtt Bánk kisfiát. Ugyanakkor képes volt mindemellett a királyné emberi pillanatait is megmutatni. Először, mikor a negyedik felvonásban, mielőtt Melindát fogadja, gyónásszerű vallomásában szinte pőrére vetkőzteti önmagát: Uralkodás! Varanc solás! — minő Más már csak ennek még a hangja is, Mint engedelmeskedni — hát minő Ez fnég valóságában ? — Egy Magyarországba ! Gyenge lélek, Szédülsz? — pirulj'! ha egyszer annyira Segítne Endre fegyvere, semmivel Se lenne szédítőbb, mint mostan ezTörvényt kiszabni, és úgy lenni e felett, Miképpen a nap sok világokon ! Csak ez Is elfelejtetheti velünk rövid Éltönknek álmatlan sok éjtszakáit. Majd Bánkkal való utolsó találkozása előtt — egyedül: Vitézj módra mész Ее szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj, Eredj ! utol nem érlek — én csak asszony Vagyok. König József ösztönös színészi érzékkel igen finom eszközökkel rajzolta meg az öreg, gyenge testű, de annál nagyobb lelkierővel bíró ősz tiszteletreméltó alakját! Mikhál szerepe csak látszatra passzív jellegű. Nemcsak akkor válik aktívvá, mikor az övéiről: húgáról, öccséről, a rábízott kis Somáról van szó, hanem a királynéval, sőt II. Endrével szemben nyíltan, bátran kimondja Gertrudis bűneit, és börtönt, száműzetést vállalva kiáll az elnyomott nép mellett. Katona, Gertrudisék ellentéteként, a két bojóthi személyében megmutatja azokat az idegeneket, akik becsületesen és hűségesen tudtak összeforrni, együtt élni a magyar néppel. Bánk az ő elhurcoltatásuk láttán fakad könnyekre. 380