Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon
16. kép. II. Endre és Solom (Király Imre és Nagy János) Abb. 16. Andreas II. und Solom (Imre Király und János Nagy) Рис. 16. Король Эндре II и Шолом (Имре Кирай и Янош Надь) Főpróbák Április 13-án reggel megjelentünk kis technikai csoportunkkal a vasasok színpadán. Első kellemetlen meglepetésként ért bennünket, hogy a színpadon egy meglehetősen elkopott szürkés függönyt találtunk. Egész elképzelésünk viszont fekete körfüggönyre épült. Gyors megoldásra volt szükség, mert ilyen alapon Bán Béla díszleteit sem tudtuk felállítani. Eszembe jutott: a Vasas Székházban működött a Famunkások Szövetsége, melyhez a színpadi díszletmunkások szakosztálya is tartozott. Vezetője régi ismerősöm, Schiller József volt, aki a Független Színpad színházi előadásainál is közreműködött. Azonnal felmentem a félemeleti irodájukba, szerencsére Schiller szakit is ott találtam. Elmondtam szerencsétlen helyzetünket. Schiller Józsefet a szakma legnépszerűbb mozgalmi vezetőjeként ismerték. Hatalmas termetével, nyers modorával, de nagy szívével mindenki szerette. Amint meghallotta bajunkat, máris intézkedett. A Nemzeti Színház egyik díszletmestere volt. Saját felelősségére két óra múlva teherautójukon ő maga hozta a színház egyik használaton kívüli hatalmas fekete körfüggönyét. Embereivel együtt órák alatt szakszerűen, igényeink szerint fel is szerelték. Nagyon boldogok voltunk, különösen Bán Béla örült, aki sajátkezűleg festett színpadképeinek felszerelésében szintén segített. Délután megtartottuk első vasasszínpadi összpróbánkat. Jóval nagyobb volt a színpad, mint a bőrösök próbaterme. A mozgásokat először a megnőtt játéktérhez alkalmaztuk. Ismerkedtünk a hatalmas terem megváltozott akusztikai viszonyaival. Kissé elfogultan indult a próba azon a színpadon, amelyen április 18-án meg kell majd vívni a nagy csatát. Késő estig próbáltunk. Senki sem nézte az órát. Az idő fogalma megszűnt számunkra, csak egy gyújtópontra szűkült a figyelmünk: a bemutató estéjére. Másnap délelőtt végleges formában elhelyeztük a színpadképeket, melyeket a háttéri függöny három széthúzható nyílásába helyeztünk. így mindig azt a képet tettük láthatóvá, amely a színpadon folyó felvonás színhelyét ábrázolta. Schiller Józseftől további segítséget is kaptunk, kihozta a színházból azt a pár darab korszerű bútort, ami a jelzéses színpadunkon kitűnően hozzájárult a korhangulat megteremtéséhez. Az utolsó felvonás ravatal jelenetéhez a Farkasréti temetőből kölcsönöztünk, gyertyákkal együtt, négy darab kandelábert. A délutáni második főpróbán először öltötték magukra a szereplők a súlyos jelmezeket. Szokás szerint az idő nagy része a ruhák felpróbálásával telt el. Meg kellett tanulni színjátszóinknak a szokatlan öltözékekben természetesen mozogni, járni, ülni úgy, hogy azok szinte saját testükké váljanak. Sok cipő, csizma, kalap, ruhadarab kisebb vagy nagyobb volt a kelleténél. Másnap ezeket megfelelőbbre cseréltük ki. Miután a jelmez-izgalmak elcsitultak, többször megállás nélkül végigvettük a darabot. Utána megállapodtunk abban, hogy a következő nap megtartjuk az első színházszerű főpróbát. Nem közöltem a szeieplőkkel, hogy a Népszava munkatársai testületileg megnézik a másnapi főpróbát. Losonczy Géza, Földes Mihály, Erdődy János, Kasztell András jelentették be jövetelüket. Nem akartam ezzel felesleges izgalmat kelteni. Jobbnak láttam, ha a szereplők még „maguk között", fesztelenebb légkörben próbálnak. 373
