Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon
a királyné előtt megátkozza Ottót és azt a helyet is, ahol született. Erre Gertrudis: „Hitvány, ne bántsd hazámat!" kiáltással tőrt ragadva Bánkra támad. Hevesi: „Vele szemben egész Magyarország, Bánk és Petur, minden társaikkal egyetemben gyöngéknek bizonyultak. Ez az asszony fényes példát mutat a magyaroknak, miként kell a hazát szeretni. Nem ontja a jambusokat, mint Petur és Bánk, hanem az első szóra tőrt ragad a kezébe s le akarja szúrni a bánt." 20 Igen, de nem lehet megfeledkezni arról a nagy különbségről, ami Bánk és Gertrudis között van, ha egyáltalán lehet összehasonlítást tenni kettőjük között. Bánk és társai nem más népek leigázásával ragadnak tőit, hanem a megrabolt, kifosztott „hazát" védve döntik le a királynét, aki igazán nem lehet „fényes példa", legkevésbé a magyarok számára. Mikor az előbbi, valóban kritikus résznél megakadtunk, Sztanyiszlavszkij „bűvös" módszere segített át bennünket a holtponton. Már amennyire azt, hiányos tájékozódásunk alapján, alkalmazni tudtuk. 21 Mindenki elmondta, mit csinálna, ha Bánk helyében volna. Hosszas eszmecsere után valamennyiünk számára érthetővé vált, hogy abban az iszonyatos helyzetben nem lehet Bánk bűnéül felróni, hogy meggyalázott, őrült felesége mellett akar maradni, legalább addig, amíg biztonságosabb helyre viszi. De a drámaépítés írói szándéka is megadja a döntő választ, Bánknak az utolsó lépés előtt még egyszer „pokolra kell szállni", hogy a tőrt végül is halálos csapással a királynéba szúrja. De az együttes végképpen nem tudta elfogadni Gertrudis tisztára mosását. Pedig az eddigi Bánk-irodalom és az előadások nagy része mindent elkövetett ennek érdekében. Myska bán az utolsó felvonásbeli tetemrehívás legizgalmasabb pillanatában megérkezik és közli, hogy Biberach, aki szinte karjaiban halt meg: 20 Uo. 45. 21 Sztanyiszlavszkij neve és módszere ebben az időben a munkásszínjátszó mozgalomban többé-kevésbé ismeretes volt. A következő forrásokhoz tudtunk hozzájutni : GREGOR Joseph-FÜLÖP-MILLER, René: Das russische Theater. Wien, 1927.; GREGOR, Joseph: Weltgeschichte des Theaters. Zürich, 1933.; HEVESI Sándor: A színjátszás művészete. Bp. 1908.; NÉMETH Antal: Színészed lexikon. Bp. 1930.; SZTANISZLAVSZKI, Konstantin: Életem. Ford.: Staud Géza. Bp. 1941.; HEVESI Sándor: Sztaniszlavszki. Pester LLoyd 1938. 179. reggeli sz. (Megemlékezés Sztaniszlavszkij halála alkalmából.) „Hörgése kö^t tévé a% ujjait Keresetre és lelkét kiadta e Végszóval: „Esküszöm, bogy a királyné Ártatlan ! — О mindent tudott — bizony Mindent tudott! a% ördög is igazat Mondana halála óráján, bizonnyal." Nos, Biberach mint koronatanú Gertrudis tisztára mosásában! Mindenesetre gyanúsan sok a „bizony" ebben a bizony gátasban. Biberach és a kereszt, meg az „eskü", szép kis igazság! Még fülünkben cseng dicsekvése: „az emberi vakságból éltem". Myska bán vakságából, úgy látszik, már erre nem futotta. Ő lehet, hogy elhitte a kalandor szavait, de mi nem. A szereplők részéről záporozva hullottak az ellenérvek; az első felvonás végén előttünk siránkozik Ottó nénje segítségéért, aki felháborodik öccse „kontárságán — Melinda elszédítésében". Perceken keresztül veszekszenek az asszony tőrbeejtésének udvarképesebb „módjáról", ami legkevésbé sem zavarja a királyné ízlését és tekintélyét. De a céllal kapcsolatosan tökéletes a családi összhang. Lassan rájöttünk: Katonának szüksége volt erre a drámai motívumra, hogy II. Endre előtt kiderülhessen felesége ártatlansága, mert így a gyilkosság felett érzett gyász-haragja feloldódhatott, és ilyen helyzetben már nem kellett a törvény teljes szigorával Bánkot büntetnie. Csak ezután fogadhatta el Solom indítványát: „A büntetés már ennek irgalom." Volt még egy rész, ami felett sehogy sem tudtunk napirendre térni és szüntelenül békétlenkedtünk. Hogyan is lehet Petur utolsó szavait, Solom tolmácsolásában értelmezni: „Egy átkot nyögött ki még | Nagyasszonyunkra és az alattomos gyilkosra." Egyik magyarázat; úgy, ahogyan Bánk önmagára vette. Akkor Petur mire gondolhatott? Bizonyára arra, hogy Bánk nem velük, az összeesküvőkkel együtt hajtotta végre tettét, hanem tudtuk nélkül, egyénileg cselekedett. Talán a közös fellépés eredményesebben végződhetett volna, hiszen a pártütés nemcsak a királyné, hanem az idegen betolakodók ellen is irányult. A másik változat : Petur halála pillanatában megbánta tettét, és átkot mondott Bánkra, önmagára. Általában az eddigi előadások ezt a felfogást képviselték. — Nem hiszem, hogy ez hűen tükrözné Peturt, vagy Katona szándékát. Mi a harmadik elgondolást alkalmaztuk. Tulajdonképpen csak Solom szavaiból ismerjük Petur átkát, melyben Bánkot nem nevezi meg. 365
