Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon
utánozza, s akkor üres majmolássá válik, vagy lefelé utánoz, akkor önkéntelenül is karikíroz, parodizál. A munkásszínjátszó önmagát nyújtja akkor is, ha történelmet játszik. A meggyőződéses munkásszínjátszás ember- és társadalomformáló szerepet tölt be. A bőrös színjátszók munkáját is nagymértékben elősegítette az adott társadalmi körülményekből fakadó meggyőződésük, amely egyben mindig előidézte a szükséges átélési hőfokot az élő színpadi helyzetek megteremtésére. Ezután következett a szerepek egyéni vonásainak megrajzolása. Ezekből születtek meg a banki, peturi, tiborci, gertrudisi tartás jellemző külsőt és belső jegyei. Bennem is kialakult az előadás végleges, egységes formája: a minimálisra leegyszerűsített mozgáselemekre épülő oratórikus munkáss^inpad. Később az Irodalmi Színpadon (1957—1972) ezt a stílust fejlesztettem tovább az irodalmi oratórium műfajában. Ez a színpad-dobogói forma a balladai mondásra épül. Sőtér István 1969-ben írt tanulmányában visszaigazolva láttam az 1942-es kísérletünk helyességét. : „Ebben a szűkszavú és minden jelzést, gesztust kiaknázó műben van valami a balladából, mely azzal is közöl, amit elhallgat." 18 Leghamarabb Szmóla Bánkja, Orbán Peturja, Gyurasits Tiborca állt rá a helyes útra. Mindhárom szereplőnél szerencsésen találkozott az egyszerű, zárt emberi tartás a gazdag érzelmi világgal. Szmóla méltóságteljes alakja, a hétköznapi életben is jellemző határozott megfontoltsága Bánk szerepében még plasztikusabbá, imponálóbbá vált. Orbán egyelőre a szerep nagy indulati csúcspontjain volt elemében. Gyurasits meglehetősen akadozva haladt előre. De ha elkapott egy-egy pillanatot, elementárisán tört ki belőle valami magával sodró nyers őserő. Pogány Margit (Gertrudis) túlzott színészkedéséből kellett jócskán lefaragni. Romhányi Melindája lassan kezdett életre kelni. Nagyobb bajok mutatkoztak az úgynevezett „negatív" figurák, Ottó és Biberach alakítóinál. Mindketten már kezdettől erősen idegenkedtek a két gyűlöletes szereptől, amit őszintén be is vallottak. Ez az ellenérzés taszította őket a szerepüktől, ami végül begörcsöléssel járt. Egyelőre képtelenek voltak a színészi azonosulásra. Sokszor ez a színészi paradoxon a hivatásos színészeknél is jelentkezik, természetesen nem ilyen formában. Magam is sokat gyötrődtem 18 SŐTÉR István: Bánk világa. Kritika 1969. dec. e feladat megoldásával. Két jó felfogású színjátszóról volt szó, tehát észokoknál fogva igyekeztem rávezetni őket a helyes útra. Abban egyetértettünk, hogy Ottó és Biberach a darab két leghitványabb alakja, amit a közönséggel is el kell hitetni. Erre a szöveg pusztán nem elég. A színpadon élő emberek mozognak, tehát a szöveget és a mögötte álló embert is élővé kell tenni. Ügy lehet ezt elérni, ha a színész is olyan mélyen, eltökélten hisz önmagában, céljaiban, mint adott esetben Ottó és Biberach. Bele kell bújni a két alak bőrébe, lelkébe, és azok érzéseivel, gondolataival kell cselekedni. Minél őszintébben, meggyőzőbben mutatom meg a saját szenvedélyétől megvadult Ottót és a hideg, számító kalandort, annál megvetendőbbé, gyűlöletesebbé válik maga a szerep. Tehát először: azonosulás, hogy azután a tagadás jöhessen. Nehezen, de ezen a vonalon mégis elindultunk. Koháry István Simon bán szerepét, ugyanúgy mint Mikhálét König József — egyből elkapta. Izidora szerepe a többihez viszonyítva elég passzív; a drámai cselekményben közvetlen nem vesz részt. Koródi Teréz sem tudott mindaddig mit kezdeni a szereppel, míg nem tisztáztuk azt az írói szándékot, ami szerint Izidora az összekötő szerepét tölti be Gertrudis és Ottó között. Egyben ő is Ottó ámításának, csalárdságának egyik áldozata. Hitegeti szerelmével, hogy aztán cserbenhagyja. Ottónak ez a tette a Gertrudist körülvevő romlott világ másik oldalát is bemutatja. Izidora a királyné belső udvarhölgye, aki erről az oldalról is felismeri ennek a környezetnek hazugságait, embertelenségét: „Szerencsétlenségembe kezdem IEsmérni udvarod — milyen mohón] Kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!" Az utolsó felvonásban, a dráma végső akkordjaként Izidora bosszútól izzó sikolya: „Gerttudis! a gyilkos szabad!" — drámai funkciót tölt be: még egyszer felidéződik a királyné gonosz szelleme, hogy azt II. Endre véglegesen eloszlathassa. Gertrudis éknak, illetve a drámának nemcsak Bánk az egyedüli áldozata, hanem egész családja, a békétlenek, Petur és „egész háza népe", de a hatalom oldalán állók, a királynéval együtt maga a király, Izidora, Biberach is az elbukottak, a porba sújtottak között vannak. Ottó, a bűnösök közül a legmegvetettebb, gyáva menekülésével életben marad. Ez a gigantikus, szörnyű fizikai és erkölcsi pusztulás az ára az elkövetett bűnnek és a felülkerekedő igazságnak. 362
