Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Fazekas I.: Móra Ferenc parasztábrázolása

pén a magyar sors kálváriájának részeként látta és láttatta müveiben a parasztság helyzetét. Személyes életútja elvált ugyan a tágabb értelmű „paraszti", plebejus hagyományoktól, de mert a polgári mivoltában is többszörösen megalázott író nem mondhatja ki éppen a legfontosabb ítéletét, kiábrándult válsághangulatban, akárcsak néhány évvel korábban Ady, a parasztság felé fordul, nem csekély nosztalgiával. A Hannibál-regény elkallódása utólag alig felmérhető hatással szólt bele az író további életébe, műveibe. Pesti kiadójának talán 1926-ban, két évvel Reymont Nobel-díjjal történt kitüntetése után említi meg, hogy kétkötetes regényt szeretne írni a magyar parasztsorsról. Egy későbbi vallomásából tudjuk, hogy a kiadó nem lelkesedett a tervért: „Kedves igazgató úr, hogy gondolja ezt? Kétkötetes regényt a parasztról?" S mikor Móra megemlíti, hogy Reymont regénye kétakkora, a kiadó legyintve válaszol: „Igen, a lengyel parasztról. Az más, kérem. A norvég paraszt, az orosz paraszt, a spanyol paraszt; az kell a magyar közönségnek. De kit érdekel Magyarországon a magyar paraszt?"

108 A kiadó tévedett, s még Móra is elfogultan ítélt, amikor úgy látta, hogy a valódi szépirodalom nem teremtett éppen a felsorolt elődök, pályatársak műveiben parasztokat is ábrázoló remekműveket. De abban Mórának igaza volt, hogy az igazi közönségsikert sokáig a népszínművek árvalányhajas parasztjai jelentettek. Az Évek a búzamezőkről könyvsikere soksok félreértés, az író mondanivalójának tettenérhető félremagyarázásai ellenére is megérdemelt sikernek bizonyult. Nem könryű vállalkozni a regény vázlatos értékelésére, annyi ellentmondás kísérte Móra új kiadásban 1978-ig hozzáférhetetlen regényét. Dolgozatunk nem lehet elegendő e félreértések — ellentmondások — cáfolására. Ahhoz, hogy a regény megírásának előzményeit, körülményeit jellemezhessük, ismételten utalnunk kell a megcsonkított vagy az író személyes biztonsága érdekében elrejtett Móra-.regény sorsára és Móra egészségi állapotának romlására los MÓRA Ferenc: Véreim-Parasztjaim. 194. p. 109 Ének a búzamezőkről. Bp. 1932. Genius. I. köt. 7. p. 110

KLANICZAY Tibor-SZAUDER József-SZABOLCSI Miklós: Kis magyar irodalomtörténet. Bp. 1961. Gondolat, 360. p. 111 BÁLINT Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. 1976. 41. p. 112 A magyar irodalom története. VI. köt. Bp. 1966. Akadémiai Kiadó. 640. p. is. A zaklatások, a Napló következetes humanizmusának és a betiltott Világ antifasiszta programjának vállalása olyan erőpróba volt Móra számára, hogy ,,a legszívfájdítóbb szatíra", a Hannibál-regény írója megtorpanva hátrált. Ujabb regénye menekvés az egyre züllöttebb „úri világ"-ból, legkedvesebb alakjai, „a városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei" közé.

109 Orvosai tanácsára Abbáziába utazik, s betegszabadságát is hasznosítva, jórészt idegenben írja meg mindössze négy hét alatt a régóta dédelgetett regényt. Mondanivalója „belülről" jött, nem kellett hozzá könyvtárakat bújni, szakkönyveket rendelni, mint az Aranykoporsóhoz. Alakjait már ismerjük Móra korábbi írásaiból, egyik-másik elbeszélése fölismerhető epizódja — átalakítva — a regény cselekményének is. Hősei itt mégis új, önálló életet élnek, az író legjobb tehetségével megteremtett kompozíció törvényei szerint. A „legjelentősebb háborúellenes regény", mint a Kis magyar irodalomtörténet méltatja, az első világháborúhoz kapcsolódik.

110 Szőts István és Balázs Béla jóvoltából a regény alapján készült hasonló című sikeres magyar filmünk viszont kényszerű aktualitással a második világháború tanulságaihoz is közelítette Móra mondanivalóját. A népismeret gazdag tárháza ez a regény, ezt Bálint Sándor tájmonográfiájának első kötete is elismeri.

111 Aligha érthetünk egyet azokkal, akik Móra stílusát, a népi szólások gyakorisága miatt terjengősnek, „modoros"nak tekintik.

112 Ezt a véleményt csak akkor méltányolhatjuk valamelyest, ha Bárczi Géza szavaira is figyelünk, aki a magyar próza élvonalbeli teljesítményéhez sorolta Móra regényének a bevezetőben és az utószóban sajátos keretet adó vallomását. A hadifogságból hazatérő Ferenc alakja, igaz, valamiképpen idealizált, az értelmes, jó szándékú, becsületes szegényparaszt típusa, akit a fogság nem alakított át annyira, hogy életre való kezdeményezései közben ne hallgatna a városi urak „parasztot mentő" tanácsaira. Bizakodással, eleven hittel épít új életet egyik, közelében elhunyt fogolytársa feleségével; miután egy orosz hadifogollyal együtt eltemeti, meggyászolja régi élettársát, Pirost. Etel, a katolikus hit erkölcsi tanításain nevelt fiatal „hadiözvegy" szívesen talál első férjénél, Rókusnál is értékesebb társat Ferencben, de beleőrül abba a tudatba, hogy első férje halálát talán Ferenc is okozhatta. (Nem osztotta meg vele az utolsó falat kenye304