Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Bognár Z.: Szilády Áron kiadatlan leveleiből
11. Pest, 1867. Nov. 15. Kedves Urambátyám! Hogy vasárnap híjába ne várja levelemet, ezennel bele kezdek, gondolom, még jókor el is végezhetem. Természetesen a csatornáról. Nagy Feri levelét épen most veszem, majd arra is reflectálok. Ezóta bizonyosan olvasták a Naplóból Szász K. czikkét, valamint az Anyagi érdekekben 48 a csatorna engedély szövegét is. A mint kedden este fölértem, Szerdán reggel mentem Szatmárihoz, s még én akkor egyiket sem olvastam. Miháliknak tulajdonított ő is mindent, és semmit sem szólt az engedély szövegéről. Én tőle eljőve olvastam mindkét dolgot, s azóta eleget gondolkoztam felettök. Szatmári akkor csak azt beszélte el, mint furcsa dolgot, hogy Lonyai Szegeden járt, s ott Osztrovszkit összevissza ölelgette s köröskörül hízelegte. Szatm. félni kezdett — mint monda —, hogy Osztrovszkit le is kenyerezhette. Vigasztalásul csak az maradt, hogy a szegedi képviselet előtt forgott már a dolog, s О. nem igen fordíthat a dolgon, ha csakugyan levette volna Lonyai a lábáról. Ma ismét voltam Szatmárinál, s erre már annyit tud, hogyha Osztr. talán elpártolna is, Szegedbe még akkor is bízhatunk, illetőleg a szegedi keresk. testületbe, melynek elnöke Burger, a nyomdász. Csudálom, hogy Balog ehhez el nem vezette Urambátyámat. Osztr. legrosszabb esetben is kénytelen lesz hallgatni. Hanem már most a tervekről szólok. A ministerium — erre igen sokat mernék tenni — véglegesen tisztában van azzal, hogy ő Csongrádi csatornát épít — törik, szakad. Látszik az engedélyből is; mint Lonyai, Hollán etc. kifejezik, e mellett sokkal több érdek s%ól, mint a szegedi vagy bármelyik mellett. Ha ez meg nem buktatható, akkor nekünk nem lesz csatornánk. Miért? mert a hollandusok kimondták, hogy azon esetre, ha nekik kormány csatornával kell versenyezniök, nem lehet használniuk az engedélyt. Ha nekik lesz engedélyök, a Csongrádi vonalra is szívesen vállalkoznak nem csak mind a kettőre, de ha azontúl még szüksége forog fenn több parallel vonalnak, azok építésére is kötelezik magokat. A hollandusok calculusa szerint 17 milliót fektetnének a Pest—Szegedi vonalba s 14%-t biztosnak hisznek, ergo subventióról gondolkozni sem kellene. A kormány azomban nem akar tágítani. Nem tudom, Hollán nem akar-e megdicsőülni az általa tervezett kikötő építésével, s így nem hiúság áll-e útjában a mi óhajtásunknak. Hollán mind jobban érleli tervét. Ő a déli vaspályának is lekötelezettje. Ezért kell a dunai vasúthídnak nem Pest felett, hanem alatt készülni, s mint megtudtam, nem a budai indóházzal, hanem egyenesen a tétényi állomással jönni közvetlen érintkezésbe körülbelöl átellenbe a kikötővel. Nem tudom, írtam-e már, hogy a soroksári Dunaág csatornává tétele 48 Magyarország anyagi érdekei — nemzetgazdasági folyóirat, szerkesztette : Szatmári Károly 49 consortium — lat. ideiglenes szövetkezés valamilyen nagyobb szabású közös pénzügyi műveletre, tőkebefektetésre. 50 sortiroz — ol. rendez, kiválaszt megállapított dolog, s ebből venné aztán a csatorna KunSzMiklós felé az irányt min otthon tűnődtünk. Szatmári ezt már ma bámulva hallotta tőlem (ti. a híd dolgot), s kezdett igazat adni azon gyanításomnak, hogy a ministerium csak nesze semmit nyújtott a concessioval nekik, nekünk pedig fügét. (10. kép) Karli ezt vagy nem sejtette s jó hiszemmel írt, vagy sietett megírni a czikket, míg kevesen tudták, a mit ő elhallgatott, hogy a választók kecskéje is jól lakjék s a ministerium káposztája is megmaradjon. Mind jobban erősödöm a gyanúban, hogy az engedély csak szemfényvesztés, — bár alapos ne lenne gyanúm. Most körülbelül 5—6hétig pihen a dolog a consortium 49 részéről, de hiszem, a ministerium halad a maga útján. Miután ugyanis a hollandok ezt látták, egy új javaslattal akarnak fellépni, a mi természetesen titok egy előre. Kiküldtek két hollandi mérnököt, hogy sortirozzák 50 , mint lehetne a Dunából kivezetett csatornát egy bizonyos pontról 3 felé ti. Csongrádnak, Szegednek és Szabadkának vinni. Azt hiszem, nekünk így lenne legjobb. Hol ágaznék 3 felé, ezt majd a már kiment hollandok fogják megmondani, s az egészről 5—6 hét múlva kész tervet adni, ha csak — a mit nem hiszek — természeti akadályokra nem találnak. Erre ismét azt kérdeztem Szatmáritól, hogy ha a kormány ezen esetre a szegedi s szabadkai vonalat átengedi a hollandus consortiumnak, vagyis nekik, adnak-e atra pénzt? Erre felelte ő, hogy ha a kormány Pesttől kezdve át nem adja az egészet, a hollandok egy garast sem adnak. Én — miután úgy tudom, hogy a kormány nem adja át — bizonyosnak veszem, hogy nem les^ csatornánk. Arasznyi szegeket vertem Szatmári fejébe, nem tudom, mi lesz belőle, mire újra találkozunk. Az Anyagi érdekek legközelebbi számába nem fog jőni, a mit csillag alatt ígért az engedély közlésénél, hanem majd az azutáni számban szándékszik közzé tenni azon szállítási adatokat, melyeket ő még mint az alföldi vasúti társ. titkára Szegeden gyűjtött. A ministerium is azt mondja, hogy már fiókjában vannak a csongrádi szállítási adatok, s azokból meríti a hatalmas érdekeket, melyeket mellőznie nem lehet. A petitiók most már ha készen lesznek, csak hadd menjenek a ministeriumhoz, de jó volna vagy azokat, vagy valami nyilvánosság elé készülhető emlékiratot egyidejűleg közzé tenni a lapokban, nem vonva bele az én gyanúsításaimat s a három ágú tervet, melyre nézve be kell várni a hollandusok visszaérkezését. Gondolom, Halast is útba ejtik, majd beszélhetnek velők. Ha Szatmári czikke a nyílegyenességről beszél, ne ütközzenek meg rajta, mert ő sem beszélhet addig másként. Még első találkozásunkkor monda, hogy a nyílegyenesség ellen nagyon sok idáig is a kifogás, tehát körülbelöl kénytelenek lesznek tőle elállni. Hétfőn, úgy hiszem, beszélni fogok Hollánnal. Nem megyek a nélkül, zsebem tele ne legyen harapófogóval, s a mi emberből kiszedhető, ki fogom belőle csipkedni. Lonyai és Henrich a csongradisták feje, corpus pedig az egész ministerium. Szatmári mondja, hogy enquête bizottságba hittak a múltkoriba, hol ezen tárgyakról is volt szó. Ő is, másik is hozzá szólt a hogy tudott, 212
