Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Majsai K.: Kardos István szalkszentmártoni segédtanító, Petőfi barátja

kinek atyja 1844 ik év Őszén Sz.Mártonba került lakni s itt volt vendéglős és mészáros." Kardos István emlékiratának e részlete több szempontból is érdekes. Lényegesen többet mondó, mint az, amit a levélben közölt. így például a baráti összejövetel helyét és időpontját nagyon hitelesen adja meg Kardos. 1844-ben a húsvéti ünnep április 7-re esett. Az ünnepek alatt Petőfi szüleinél tartózkodik Dunavecsén, majd 10-e körül Pestre megy, hogy ügyeit rendezze. Április 15-e után két hónapig egyhuzamban újra szüleinél van a költő. Igazolja ezt Pákh Alberthez 1844. április 15-én keltezett levele: „Legközelebb elvárom leveledet Duna Vecsére, hol a következő két hónapot tölteni fogom. Húsvéti innepekre is otthon voltam néhány napig. A napokban megyek ismét haza. Tehát írj minél elébb." Levele végén közölte a pontos címét is: „a mészárszéknél Dunavecsén.'* Hiteles az is, hogy Petőfi Dunavecsén a helyi értelmiségi emberek kedves baráti körére talált. S hogy ez a szalkszentmártoniakkal is kibővült, elhihetjük Kardos Istvánnak azért is, mert az egyik dunavecsei barát, Bernolák Sámuel tanító Szalkszentmártonból kerül át Dunavecsére tanítani. Kardos említi emlékiratában Oláh Károly nevét is, akivel ő nemcsak iskolatársi, hanem baráti viszonyban is volt. A dunavecsei barátok még éltek — Ballá István segédlelkész, tanító káplán, Szűcs János rektor, Bernolák Sámuel tanító —, amikor Péchy Imre 1879-ben tőlük Petőfire vonatkozólag adatokat gyűjtött.

11 Figyelemre méltó az emlékirat helymegjelölése a vadasi vendéglővel azért is, mert Petőfi két versét Vadason keltezte {Újság — 1841. május 16. —, Változás — 1841. május 23. —). Vadas és a még ma is létező — de már összedülőfélben levő — csárda Szalkszentmártonhoz tartozott és tartozik ma is. A szalkszentmártoni szájhagyomány úgy tudja, hogy „Petőfi hazamenet Vecsére, vagy ha jött vissza szüleitől Pestre, a vadasi csárdában mindig megpihent. Irt is ott verseket." Életszerű az az anekdotikusan kedves vita is, amelyet Petőfivel a vadasi kocsmában folytatott, 11 Péchy Imre Petőfi életének a kutatója. Az 1870-es években Petőfi kortársaitól még első kézből kapja az adatokat a költőről, amelyeket azután különböző lapokban publikál. Dunavecsei gyűjtése Petőfi Duna-Vecsén címmel a Koszorúban jelent meg 1879-ben. (II. 370—376.) 12 FERENCZI Zoltán: Petőfi életrajza. Bp. 1896. II. 146. hogy ki ís szerezte a dalt, amelyet Kardos emlékezetből némi pontatlansággal idéz. Az 1843 július — augusztusában Pesten keltezett vers kezdősora: „Hej nekem már vigasztalást mi sem ad . . ." Petőfi népszerűségére jellemző viszont, hogy még egy év sem telt el a vers keletkezése óta, s már énekelték a verset. Petőfi szüleinek szalkszentmártoni bérletkezdési időpontját nem jelöli egyértelműen Kardos levele és emlékirata sem. Jókaihoz írt levelében ez áll: „Attya, aki családi néven Petrovics Istvánnak hivatott, 1845 év ben Szalk.Sz.Mártonba tette át lakását." Emlékiratában ezt így határozza meg — utalva a vadasi kocsmában történt találkozásra — : „így ismerkedtem meg Petőfivel, kinek atyja 1844 ik év őszén Sz.Mártonba került lakni s itt volt vendéglős és mészáros." A Kardos emlékiratában meghatározott bérletkezdési időpontot erősíti Ferenczi Zoltán 1896-ban megjelent „Petőfi életrajzá"-ban:

12 „Szülői SzalkSzentmártonba 1844 nov. 1-én költöztek a nem meszsze fekvő Dunavecséről, s itt ugyancsak a kocsmát és mészárszéket bérelték." Abban az időben valóban gyakori volt a november 1-vel kezdődő árenda. Ez azonban nem fűződhet a községben levő kocsmához és mészárszékhez. Feltételezhetjük, hogy 1901-ben, amikor a szalkszentmártoni „Petőfi-ház"-at emléktáblával jelölték meg, a csupán a Petőfire vonatkozó dátumra emlékezhettek, miszerint a költő az 1845 — 46. esztendőkben volt lakója az épületnek. A szalkszentmártoni szájhagyomány így tudja; „1844 november elsején jött át az öreg Petrovics Vecséről. Itt először a Duna partján lévő révcsárdát bérelte. A községbe 1845-ben jött be, márciusban." így lehet igaz? Ezt a tényt látszik erősíteni a Pesti Divatlap 1844. december 15-i számában megjelent és Dunavecséről beküldött alábbi tudósítás: „Nincs kör kis városunkban, hogy Petőfiről ne emlékeznénk. .. mire valóban büszkék is lehetünk, hogy az anya, ki Petőfi bölcsőjét ringatá, körünkben van.. ." Miért említi csak Petőfi édesanyját a tudósítás? A költő édesapja már valóban a Duna-parti révcsárdában tett volna eleget bérleti kötelezettségének? Költözködési nehézségek miatt, vagy más okból csupán az anya maradt Dunavecsén? Egyértelmű választ a korabeli iratok előkerülése adhatna erre a kérdésre. A Duna melléki Petőfi-emlékhelyek — Dunavecse, Szalkszentmárton, Dömsöd — nincsenek olyan szerencsés helyzetben, mint a kiskunsági Petőfi-emlék-