Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Égető M.: A lakáshasználat változásai a szanki tanyákon az utóbbi száz évben

nót öltek, ott reggel 6-kor szúrták le. Mire bejött (a hús), már 10—11 óra volt. Este tízre általában végez­tek. Utána volt a vacsora. Pótasztalokat, lócákat hord­tak be a szobába és ott ettek. Nagy disznótorban 40 vendég is volt. A szalonnát, sonkát, húsokat teknőbe sózták le, és egy rossz abrosszal vagy zsákkal letakarva betolták az ágy alá. 82 Két-három hétig állt ott, utána füstre tették. E célra rudak voltak felerősítve a sza­badkéménybe. A kaminkéményt is úgy készítették, hogy dobja legyen a padláson a húsfüstölésre. Manap­ság, ahol már a laciházban sincs füstölésre alkalmas kémény, ott külön füstölöt építenek az udvaron, de, ha tudnak az ismerősök között még füstölésre alkal­mas kéményt, akkor a harmadik tanyába is elviszik, mert jobbnak tartják a valódi kémenyfüstöt. Ezért pénzt nem fizetnek, csak kóstolót adnak. A füstön 1 —1 ^2 hétig van a kolbász, sonka, szalonna. Utána kamrába vagy a padlásra teszik rudakra aggatva. Ré­gebben a kocsmai kármentőhöz hasonlóan, léckerettel körülvett rés^e volt a padlásnak. Ahol nagy mennyiségű füstölt hús volt, s csak a fogyasztásra szántat tartották a kamrában. Az újabb, cseréptetős padlásokon nem lehet húst, szalonnát tartani, mert a nyári nagy me­legben mind megolvadna. c) Világítás A gyűjtés idején a legidősebb férfiak és asszonyok is úgy emlékeztek vissza, hogy gyermekkorukban már ismerték a petróleumlámpát. Akkoriban a legna­gyobb lámpának a 8-asat tartották, de idős emberek 5-össel vagy 3-assal is megelégedtek. Ha rosszul égett a lámpa, akkor egy fél krumpliszeletet szoktak a cilin­der tetejére tenni. Ilyenkor jól égett a petróleum és nem kormozott. 83 Lámpagyújtáskor a katolikusok azt szokták mondani: „Dicsértessék a Jé%us Krisztus!", reformátusoknál pedig: „Jóestét kivánok! ,,u 82 A múlt század második felében elharapózott lopások és tolvajlások képezték a reális magját a kiskunság-szerte ismert, hálásokról szóló, verses betéttel ellátott történet­nek, miszerint három tolvaj közül az egyik hangos szó­val és mulatozással leköti a disznótoros vacsora mellett ülő vendégek figyelmét. Ez alatt másik két társa kiássa a ház falát az ágy mögött és a teknőben lesózott húsokat észrevétlenül kiemelik. NAGY CZIROK László gyűj­tésében e történet éppen egy szanki tanyához kötődik. (1959. 345.); Átokházáról is említi JUHÁSZ Antal. 1973. 100. 83 TÖRÖK Katalin gyűjtése, 1965. Szanki gyűjtés TJMA. 84 JANÓ Ákos gyűjtése, 1964. Szanki gyűjtés TJMA. A petróleumlámpa mellett a tanyákon sokáig fenn­maradt a ^sírmécs és az olajmécs használata. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a petróleum pénzbe ke­rült, s még ennyi készpénzkiadás is gondot okozott a „gazdák" egy részének, hanem legalább ezzel egyen­értékű volt az a nehézség, hogy ha elfogyott a pet­róleum, nem szaladhattak érte a boltba. Távoli ta­nyákról nem ritkán 10 — 12 km-t is meg kellett tenni a legközelebbi boltig. Tökmagból és napraforgóból sajtolt olaj viszont csaknem minden háznál volt, kü­lönösen katolikusoknál. Füles bádogmécsesben használ­ták, vagy erre való kis cserépcsés^ébe öntötték. Kócból vagy rongyból kanócot sodortak és beleállították. Ha parafadugón áthúzták, nem kellett félni, hogy vissza­csúszik a zsiradékba. Az ilyen mécsest tréfásan jány­w\ö mécsnek mondták. Ma is, ha rosszul ég a lámpa, azt mondják rá: „De jányní^ös e% a lámpa!" A mécs helye a kemence tetején volt. Istállóban is ilyennel vilá­gítottak, ott kis polcon tartották. Az első világháború alatt bokszos skatulyából készítették a mécsest úgy, hogy a tetejét kilyukasztották, kis bádoglemezből nyakat hajlítottak neki. A belét dróttal vagy hajtűvel húzgálták feljebb. Zsírmécsest szükség esetén a gyűj­tés idején is használtak még. Istállóban birkafaggyúból öntött gyertyát is használ­tak. Házilag készítették a leölt juhok faggyújából. Ezt a házba nem vitték, mert nagyon büdösnek tar­tották. d) Étkezés helye Télen mindig a szobában ettek. A felnőttek, férfiak, asszonyok és a nagyobb gyermekek az asztalnálétkez­tek. A megkérdezettek többsége, kiknek gyermekkora 1895 —1905 közé esett, úgy emlékeztek, hogy a gyer­mek, miután kijárta a% iskolát, és dolgozni tudott a gaz­daságban, as^talho^ ülhetett. A tanyai körülmények kö­zött ez általában 8—9 éves életkort jelentett, mivel két osztálynál nem igen jártak többet. Az asztalhoz ülés ideje régebben valószínűleg szigorúbb elbírálás alá eshetett, mert a halasi származású Császár Lajos, aki 1875-ben született, még 15 éves korában sem evett asztalnál. Náluk az volt a szokás, hogy a földre tették le a nagy cserép tálat, s még a 18 éves lány is ott evett. Ahol „szeretik a regulát", ott a gyerekeknek kisasztala volt, általános vélemény szerint azonban ritka helyen volt erre a célra külön asztalka, legfeljebb a kemence 17a

Next

/
Oldalképek
Tartalom