Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Szabó L.: A kiskunsági puszták emléke a mai Jászságban
szállításról. 27 Gyakoribb azonban, ha a gulyás igényel kenyeret is a konvencióba, hogy magát a búzát kéri meg kenyérjárandóság fejében: ,,. . . minden hétre, a meddig oda le lesznek egy mérő búza kenyérnek, fél szalonna, 35 font só, összetörve 14 font Só . . ." 28 A kenyérért néha maga jött fel a bojtár. Ezt a tanácsbeliek nem szerették, mert nemcsak kevesebb őrző maradt, de valójában kár is eshetett: 1768-ban Alsószentgyörgyről ezek részleteibe is bepillantást enged a jegyzőkönyv: „Bojtár Imre gulyás bojtár levivén a pásztorok kenyerét azokból itthon a juhászok feleségeinek 4-et hagyott, 2-őt Karán a Csárdásnál elcserélt, egyet pedig az utasoknak eladott, ezen kívül kettő csakugyan elveszett, ennek is őáltala kellett elvesztegetődnie. Ennek elkövetéséért tehát most 30 pálczákkal megcsapatik." 29 A tavaszi legelő előkészítést a legnagyobb gonddal végezte az elöljáróság. A lakosság, illetve a redemptus gazdák úgynevezett pus^taga^dát vagy pus^tabírót választottak, akik felügyeltek a pásztorok cselekedeteire, a legeltetés rendjére, s a helyszínen büntetést szabhattak ki, tartották a kapcsolatot a község elöljáróságával. 30 Különösen fontos volt, hogy a kihajtás előtt minden rendben legyen, azért a pusztabíró, a tanácsbeliek bejárták a pusztát, felmérték állapotát, tisztázták, ha valami kár esett vagy idegenek már legeltettek ott, s intézkedtek bírságoltak. 31 A pusztabírót első útjára lekísérte egy választott bizottság is: 1746-ban — mint rendesen — bejárják Kocsér pusztát, s megállapítják az igényeket: ,,l-o. Kocséri Processusnak terminussára a Tanácsbul lesznek Balajti Mátyás, Kiss Ferencz, Dósa Pál, Makó Gergely, Kálmán György és Lados György." Ők intézkednek a kutak ügyében is: „Kocsérra minden járásbul 20 ember levitessenek és 3 tanácsbeli" 32 . Hasonló ügyben intézkednek évente. 1750-ben csak a lovas embereknek kell lemenni: ,,Az Szilaj Ménesnek való kut csinálására azok mennek Kocsérra, akiknek lovai vannak." 33 27 U.a. 72. p. és 24.p. 28 U.a. 83. p. 29 Jász-Alsó-Szentgyörgy Prot. 341. p. 30 RUSVAY Lajos, 1970. 101. - TÁLASI István, 1936. 243246. NAGY CIROK László, 1959, 75-86. - Kiskunságszerte hasonló volt az állapot és a közigazgatási rendszer, a jászságiak is ebbe a rendszerbe illszekedtek be. 31 Jász-Dósa Prot. 1758. febr. 18-án Jászdózsa és azok a községek, akik együtt bérelik Szentlászlót közös bejárást, felmérést végeznek, egymás közötti ügyeiket is rendezik. 59-60. p. 32 RUSVAY Lajos, 1969. 272. 33 Jászapáti Prot. I. 67.p. Az elmaradtakat mindig felelőségre vonják: „Valakik a' a kutak csinálásán nem voltak in F. 1. megbüntetteknek." — írják ugyancsak Apátiban 1762ben. 34 A kihajtás mindig nagy esemény volt. Általában azonban arra kellett ügyelni, hogy ne maradjon fenn olyan és annyi jószág, amennyi veszélyezteti a köztségben a nyári legelő és takarmány állományt. Amit csak lehetett azt mind lehajtották. A kezesen tartott állatok mellett a kertekben levő állatállomány volt még igen értékes, nyilván ezért is szegték meg sokan a kihajtási rendeletet és kísérelték meg a jószágot fenthagyni, s itt intenzívebben tartani. 1777-ben szigorúan intézkednek Alsószentgyörgyön: „Az Kosok, s Toklyók lehajtatni fognak Kisszállásra, aki pedig ezen rendeléssel ellenkezne, azaz le nem hajtana, minden számtul fog lenni fizetés 1 Márjás". 35 1752-ben Jászdózsán intézkednek hasonlóan: „ . . . hogy ha pediglen a bizonyos terminusra le nem fogja hajtani minden különös emberséges ember maga fogja le hajtani, az első le hajtástúl a' mely jószág ell fog maradni, ha pediglen második hajtáson maga le nem hajtja, s nem hajtattya, a' micsoda kár éri magának tulajdonítsa." 36 A lehajtás rendjét pontosan meghatározták. Igen nagy készület előzte meg Jászdózsa, Jásztelek, Jászfelsőszentgyörgy és Jászjákóhalma lehajtásait, mert ők közösen birtokolták Szentlászló pusztát és nem egy esetben közös nyájakat is szerveztek. Ez nemcsak az egy községbelieket, de az egy pusztával rendelkezőket is közelebb hozta egymáshoz. 37 A kihajtás alkalmával számbavették a jószágokat, billogot sütöttek rá, majd rábízva a pásztorokra megkezdődött a lehajtás. Az utat előre kijelölték, megegyeztek az érintett településekkel, hogy hol és mennyi fűbérért hálathatják ott a jószágokat. Pl. Jászalsószentgyörgy általában Üjszász—Abony—Tetétlen— Nagykőrös határain által hajtotta jószágát Karáig. Amit pedig Kisszállásra hajtottak tovább, azt a karai pihenő után Kecskemét, Félegyháza határán át vitték le. 38 Az éjszakai megállást, legeltetést pontosan ellenőrizték az érintett városok, s nem egy esetben lett belőle baj, hogy nem fizettek, vagy tovább tartózkodtak a megengedett 34 U.a. II. 51p. 35 Jász-Alsó-Szentgyörgy Prot. 160.p. 36 Jász-Dósa, Prot. 37.p. 37 V.ö: U.a. 270. p. 38 RUSVAY Lajos, 1970. 104.p. 311
