Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái

májában módosult szinte valamennyi szerszám, a fogási módok alapelve azonban a neolitikum óta változatlan maradt. A halászat a neolitikum emberének alapvető élelemszerző foglalkozásai közé tartozott. A társadalmi és gazdasági fejlődés azonban más irányt vett: éppen a „neolitikus forradalom" eredménye a „zsákmányolásról" a „termelésre" való áttérés. Ezzel együtt a halászatnak a társadalmi termelésben betöltött szerepe fokozatosan csökkent.

4 A halászati technika fejlődését most már a másodlagosan felhasznált technikai vívmányok, újítások vitték előre. A növénytermesztés lévén az alapvető fontosságú, ennek fejlődése határozta meg a kézműipar „újításait", melyeket azután a halászat is készen megkapott.

5 A másik zsákmányoló tevékenységnek — a vadászatnak — a létfenntartásban betöltött szerepe hasonlóan csökkenő jelentőségű volt ugyan, technikájának fejlődését mégis dinamikusabbá tette az a tény, hogy a harcászatot szolgáló újítások minden nehézség nélkül „adaptálhatók" voltak a vadászatra. Ha a néprajzi kutató a neolitikum vadászatának technikáját akarja rekonstruálni, elsősorban arra kell figyelnie, hogy a társadalmilag elismert, a harcászattal szinkronban fejlődő vadászat melleit folyamatosan jelen volt a rendi társadalom alávetettjeinek tiltott, törvényekkel eléggé hatástalanul üldözött vadfogása. A rekonstrukció lehetőségét ez utóbbiak gyakorlatában „megőrződött" eszközök kínálják. Vagyis: a feudalizmus századaiban a nemesség a legmodernebb technikát igénybe véve üldözte a vadat, a jobbágyoknak azonban meg kellett elégedniük az egyszerűbb, olykor már a neolitikumban kialakult vadfogási módokkal. Ezeket ugyanis „titokban" sokkal jobban lehetett alkalmazni, mint az amúgy is nehezen megszerezhető „modern" technikát. 4 Az európai őstörténet problémáit az itt kifejthetőnél sokkalta árnyaltabban tárgyalja CLARK, Grahame, 1975. — A magyar őstörténet szempontjából leglényegesebb északeurópai neolitikum és bronzkor történetéről kiváló összefoglalás LÁSZLÓ Gyula, 1961. (A legújabb régészeti eredményekről 1. VERES Péter, 1971 ; FODOR István, 1972, 1975.) 3 A neolitikus szigonyok, horgok és halpeckek pl. aligha tekinthetők az ugyanilyen funkciójú vas eszközök egyenesági „őseinek". ZNAMIEROWSKA-PRÜFFEROWA, Maria, 1957. pl. észrevette, hogy a vas szigonyok viszonylag későn — helyenként csak a XVIII —XIX. században — szaporodnak meg a régészeti anyagban. Vagyis akkor, amikor a vasmegmunkálás általánosabbá vált. Ez is azt erősíti, hogy a technikai vívmányok halászati célú felhasználása erősen másodlagos. A halászat és vadászat fejlődése között megfigyelhető ilyen különbség végsősoron abban összegezhető, hogy a rendi társadalom kivételezettjei (éppen a harcászat és vadászat rokonsága miatt) maguknak tartották fenn a vadászat gyakorlatának jogát, így általános technikai fejlesztését is maguk irányították — éppúgy, mint a harcászatét. A halászatot viszont rábízták az alávetettekre: nem halásztak, hanem halásztattak, így ennek a foglalkozási ágnak a technikai fejlődése sokkal kevésbé tarthatott lépést az általános technikai fejlődéssel.

6 Ezek a vázlatosan megfogalmazott alapgondolatok indították újra és újra a magyar néprajzi kutatást a halászat mind alaposabb megismerésére. Egy „prehisztorikus" (a néprajzi terminológia-rendszerben: „ősi" és „hagyományos") foglalkozás megismerési folyamatát követhetjük tehát nyomon ebben az áttekintésben. Ha tudományelméleti illúziókat és metodikai következetlenséget bizonyítunk az alábbiakban, nem az eddigi eredmények lekicsinylése szándékával tesszük. Azt keressük, mennyire jogosult ez a „prekoncepció": valóban a „prehisztorikus" élő kövületeként kell-e foglalkoznunk a halászattal. Herman Ottó — a kezdeményező Közhelyszerűen ismétlődik minden kutatástörténeti összegzésben, hogy a magyar halászati kutatások — sőt: a tárgyi néprajzi kutatások — nyitánya egy nagyhatású monográfia, Л magyar halászat könyve volt.

7 Csak tudománytörténeti jelentősége van annak a ténynek, hogy a polihisztorként tisztelt HERMAN Ottó eredetileg természettudós volt, s a „népies halászat" tüzetes tanulmányozása is a magyar hal-fauna megismerésének szándékából eredeztethető.

8 Mire öntudatosan vállalt programmá, monografikus tervvé érett ez a természettudományos indítású kutatás, már a népi gyakorlat megfigyelésének őstörténeti „haszna" hangsúlyozódott. Egyik programadó előadásá6 A halászat és vadászat kínálta történeti következtetések eltérő lehetőségeiről 1. BARABÁS Jenő, 1963, 97. - A parasztság vadászatának feudalizmuskori jogi lehetőségeiről összefoglalóan: N. KISS István, 1974. 7 HERMAN Ottó, 1887. 8 L. erről HERMAN Ottó, 1887. 1 — 14. (A könyv története с fejezet). HERMAN munkásságának értékeléséhez: LAMBRECHT Kálmán, 1915, 1916, 1920, 1933; SZÉKELY Sándor, 1955; CSERMÁK Géza, 1955; KOSA László-KEVE András-FARKAS Gyula, 1971.