Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Bárth J.: A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése
onnan visszaküldik falujukba a járművüket, maguk pedig gyalog átmennek a túlpartra. Ezt nem tehetik meg a Biskói-rév esetében, mivel annak túlparti kikötőjéből sokat kell menni Paksig. Ezért itt kocsivallóval kénytelenek átmenni, ami drága. Ezt a jól föltalált és szépen megkonstruált érvelést szinte valamennyi tanú elismételte. Legszebben talán egy 46 éves uszodi tanú adta elő. Ezért őt idézzük: „A% Us^odi Lakosoknak és többieknek, kik e^en tájékban laknak, gyalog alkalmatosabb a zádori Kévén által menni Paksra, leg inkább pedig a s^ölló's gardáknak, kik paksi begyen s^öllőt birnak, mert közelebb érik, ha szekereken mennek is, alkalmatosabb a Zádori Rév, mert szekéren egészen a révig vis^en magával eleséget, bagá^siát, ottan kir^ál a Ladikba, és úgy által megyén, kiki a szekerét pedig ha%a küldi, de ha a Biskói Révre megyén Kotsival, a Kotsit is által kell neki vinni Marhával együtt, mert onnan messze kell néki még fel menni a szőlőkig, és igy a Biskói Réven kéntelenittetik Kotsitul, Marhátul vámot fizetni, esetet tehát, hogy minden szegény szpllös gazda el kerülhesse, inkább megy a zádori révre, mert kevesebb költséggel megy által. . . egyéberánt Us^odrul Kot sin Biskói Révre kell egy fertály óráig menni, Zádori révre fél óráig, de ellenben még a Biskói Révnél a Dunán által megy és onnan Paksra több beletelik mintsem egy óra." 59 Több ordasi tanú is emlegette, hogy a zádori révet használva jól eladhatják Pakson a balparti parasztok a „heti vásárokban" a mezőgazdasági termékeiket. Közülük Csöngöri István 69 éves paksi lakos vallomását idézzük: ,,. . .még a közjónak is igen hasznos a nádori Rév, mert tapasztalta nem tsak a Tanú maga, só'tt a Z e EP s K, s Z e EP n J s ^& mindenkor, de kivált a múlt Török háborúban, hogy Tojást, Baromfiat, Zöldséget, hogy más egyéb élességet Könnyen lehetett Paksra által hordani réven, és az e%en tájakon lakó szegény nép sok hasznot vesz belőle, mert mindenit el adhattya Pakson . . . Mely Rév ha el %árattatik, mind Paks várossá fog nagy szükséget szenvedni, mind pedig e%en tájék béli szegénység semmijét el nem adhattya . . ." 40 Akadt olyan ordasi tanú is, aki kenyérszerzés miatt tartotta fontosnak a zádori révet: „ . . .sokszor szegény Embernek meg evő Kenyere sintsen, hanem Paksrul ho% Kenyeret." 41 Egyesek azzal érveltek, hogya biskói révben sokat kell várakozni, a zádoriban viszont gyorsabb az átkelés, mert ott akár egy szekeret is átvisznek, nem kell összevárni többet. 39 KKL. Biskó. 1. cs. V. 351. В. 2. (1793) Tóth József. 40 U. о. B. 5. 41 U. о. B. 6. Petrus Lukátsi. 71. é. A paksi párt legtöbb tanúja azonban mégiscsak azzal érvelt, hogy a zádori réven biztonságosabban át lehet kelni, mint a szentbenedekin. Ennek bizonyítására számos példát elmondtak, amelyek néha becses néprajzi adatokat tartalmaznak. Valószínűleg hasonló dolgokat el lehetett volna mondani ebben az időszakban a többi Duna-melléki révről is, így az egymással rivalizáló szentbenedeki és zádori révről egyaránt. A zádori rév pártolói azt hozták fel a Biskói-rév ellen, hogy ott árvíz idején nehéz megközelíteni a révet. A töltés és a révkikötő között nagyon veszélyes a vízzel borított út. A víz alatt nem láthatók a fokok és a gödrök, így sokan belefordulnak a vízbe. Másrészt a túloldalon sem lehet könnyen kikötni ilyenkor. Néha Paksig kell felhúzni a kompot. Több tanú is emlegette, hogy vízáradások idején a Biskói-révben „úszóban" kell menni: ,,. . . úszóban mêgyen Kotsi s Marha, s a kompot szinte a város alá kelletik fölhúzni." 42 „Ha a Duna kiont a Biskói réven úszóban kelletik nékiek szállani, de a zádori Réven a töltésen el megyén szárazon.' 43 A Biskói-réven „. . . a Kotsi ha ki száll (a kompból \) úszóba kell nekie ki menni. . .ellenben Zádorban . . . ki szállanak a töltésnél, azon végi el lehet menni szárazon.' >44 A sok elmesélt történet közül hármat idézünk itt, amelyek jól érzékeltetik a Biskói-rév megközelítésének kockázatos voltát. Az első kettőt hartai tanúk mondták el 1793-ban: „a Tanú magais ennek előtte négy esztendővel látta, hogy egy szekér által menvén a Biskói réven úszott, az ember paraszt kocsin ülvén magossan, mégis nyakig volt a vizpe és a Kotsi egy gödörbe beledült, hajó lovai nem lettek volna, bele is halt volna a vizbe.' 45 „Esztendeje . . . Ler János. . . feleségét két kisgyermekkel által vitte kotsin biskói réven, akkor a vizbe úgy bele dűltek egy gödörbe, hogy alig tuttak ki szabadulni, már az asszont két gyermekével nem is látta, hanem sokára fel bukkant a vízből, minden karján volt egy-egy gyermek, mert gödrök vannak a viz alatt, midőn a viz па £У> nem tudja senki, hogy hol vagyon nagy gödör."^ A harmadik tanulságos történetet Szél József, 76 éves pataji lakos mondta el: ,,. . . történt, hogy midőn Szekszárdi vásárra Biskói réven mentek az emberek, ha csak onnand egész Paks alá nem húsztákfel a kompot, másképp nem mehettek, ászt is pedig sok bajjal, úgy hogy egy nap alig fordult egyet a komp, sőt 42 U. о. B. 12. - Vö: ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 224. 43 U. о. B. 14. 44 U. о. B. 15. 45 U. о. B. 10. Martinus Helfrich, 42. é. 46 U. о. B. 11. 107
