Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái

A potenciális és tényleges szerszámkészlet viszonya természetesen nem lehet állandósult: a halász (a halászati üzem) társadalmi termelésben elfoglalt helyzete határozza meg, hogy esetenként mely része aktivizálódik a potenciális szerszám-készletnek; mely része állandósul a tényleges szerszámkészletben. Ezért koronként is változó ez a viszony, az adott korban pedig a vízrajzi viszonyoknak és a társadalmi (termelési) viszonyoknak egyaránt függvénye. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezeknek a meghatározó tényezőknek a figyelembe vételével különítsük el a halászati technikának ezt a két „tartományát." * * * Miközben a magyar halászat néprajzi vizsgálatának a közel egy évszázad alatt kikristályosodott elméleti és módszertani törekvéseit összefoglaltuk, szükségszerűen körvonalaznunk kellett a megítélésünk szerint kívánatos és szükséges „kutatási programot" is. A „program" részben logikai következménye azoknak a magyar néprajz egészére is termékenyítőleg ható kutatási előzményeknek, melyek HERMAN Ottó és JANKÓ János nagyigényű kezdeményezése nyomán éppen a halászat sokoldalú tanulmányozása kapcsán bontakoztak ki. Részben a más termelési ágazatok gazdaságtörténeti és néprajzi vizsgálatai, az agrártörténeti és agráretnográfiai kutatások során az utóbbi évtizedekben kikristályosodott elméleti és módszertani követelmények „adaptálását" is jelenti. Ez utóbbi követelmények — a HERMAN és JANKÓ kezdeményezte kutatási irányok kiszélesítésére való törekvések — több következménnyel járnak: — A halászat „ősfoglalkozás" voltának hangsúlyozása semmiképpen sem lehet azonos tartalmú azzal, hogy a halászszerszámok egyenként, s a halászati technika egésze a „prehisztorikus élő kövületeként" foghatók fel. A technikai fejlődést-változást is csak akkor értelmezhetjük minden részletében, ha ismerjük a halászatnak a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helyét, szerepét. Ez avatja különösen jelentőssé a gazdaság- és társadalomtörténeti szempontoknak a halászati kutatásokban való érvényesítését, a feudális és kapitalista termelési viszonyok halászati termelést és fogyasztást meghatározó tényezőinek tüzetes vizsgálatát. — A halászati technika táji különbségeinek vizsgálata, mely — legalábbis elméletileg — alkalmasnak látszik a jelenségek időrétegzettségének, a szerszámok és fogási módok relatív kronológiájának a feltárására, csak akkor lehet eredményes, ha egyszersmind a technikának a vízrajzi-, illetve társadalmigazdasági viszonyokkal értelmezhető, mindenkor jellemző „belső időrétegzettségét" is fel tudjuk tárni. Vagyis: ha magyarázatát tudjuk adni annik, hogy a halászati technika bizonyos része miért értelmezhető a prehisztorikus élő kövületeként, más része miért változékony, az általános technikai fejlődés eredményeit felhasználva „modernizálható". — A fogási módok és eszközök halbiológiai indoklású rendszerezését is csak úgy tudjuk módszertanilag továbbfejleszteni, ha messzemenően figyelembe vesszük a technikát használóknak a társadalmi termelésben elfoglalt helyzetét, mert csak így különíthetjük el a potenciális szerszámkészletet, s az ebből — jól körülírható okok következményeként — szelektálódott tényleges szerszámkészletet. A halászati technikának ez a kölcsönösségi viszonyban álló két „tartománya" korántsem csak módszertani okok miatt különítendő el. Sokkal inkább azért, hogy ilyen módon is részletesen megmutathassuk a termelési viszonyok és a halászati technika történeti összefüggéseit. 29