Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái

melynek eredői a feudalizmusba is visszanyúlnak, mégis elsősorban a kapitalizmuskori halászatot jellemzik. Az ilyen kritikai felülvizsgálatra ma még megvan a lehetőség, hiszen a paraszti emlékedet révén ki tudjuk egészíteni ECSEDI megfigyeléseit.

1

™ A Tiszántúl kisebb folyóinak, s e folyók hajdani árterületének, mocsárvilágának (a Körösnek, a Sárrétnek) a halászatáról részben ECSEDI gyűjtéseivel egyidőben, részben azóta végzett kutatások publikált eredményei alapján viszonylag sok ismeretünk halmozódott fel. A szintén alig összehangolt részletvizsgálatok adatainak értékelését megkönnyítik azok a történeti forrás-feltárások, melyek a szabályozatlan vizek mentén jellemző volt halász-életmód társadalmigazdasági meghatározottságát mutatják.

159 A Szolnok alatti Tisza-szakasz halászatát szintén egymással valamelyest érintkező területeken folyt lokális vizsgálatokból ismerjük. SZABÓ Kálmánnak a Duna—Tisza közi kisvizekről és a Kecskemét tágabb körzetéhez tartozó Tisza-szakaszról (Alpár, Tiszaug környékéről) készült tanulmányait elsősorban a megbízható eszköz-tipológia teszi nélkülözhetetlenné.

160 NYÍRI Antal kismonográfiája módszertani szempontból példamutató: egyetlen öreg halász tapasztalati anyaga néprajzi (és népnyelvi) értékelésének forráskritikai szempontjait munkálta ki.

161 Ezeket a részletes összefoglalásokat történeti monográfiák adatai, és néhány kisebb közlés egészítik ki.

162 Ez utóbbiak alkalmasak arra, hogy SZABÓ Kálmán és NYÍRI Antal összefoglalása közötti hézagokat áthidaljuk. A legfontosabb halászati központ Szeged igazi jelentőségének felmérése eléggé nehéz feladat. A technikai részletekről (HERMAN után) KOVÁCS János monografikus összefoglalásainak

163 és BÁLINT Sán258 ECSEDI gyűjtőterületére vonatkozó további forrás-publikációk és gyűjtések: TÚRI MÉSZÁROS István, 1912; BALOGH István, 1959; BENCSIK János, 1972, 1974; PAPP József, 1972-1974. 159 A Körösök vidékéről, a Sárrétről 1.: GYÖRFFY István, 1922; SZŰCS Sándor, 1938; BANNER János, 1923, 1926,1929/A, 1929/B; GUNDA Béla, 1934; DIÓSZEGI András, 1956; SÓLYMOS Ede, 1960; SŐREGI János, 1943; MOLNÁR Gyula, 1969; SZÁMADÓ Ernő, 1976; SZILÁGYI Miklós, 1966, 1968, 1973/B, 1974. 160 SZABÓ Kálmán, 1918, 1937. 161 NYÍRI Antal, 1948. 162 SINGHOFFER József-PEIJCSIK Imre, 1892; RÉPÁSSY Miklós, 1903; SZEREMLEI Samu, 1911. 285. skk; TÁRKÁNY SZŰCS Ernő, 1961. 48. skk.; KÁDÁR LAJOS, é. п.; TÓTH Béla, 1968; VARGA Domokos, 1976; SZILÁGYI Miklós, 1965/B, 1973/A, 1973/C. 163 KOVÁCS János, 1895, 1901. dor kismonográfiáinak halászati fejezetei

164 viszonylag jól tájékoztatnak. Ennél fontosabbak azonban a Szegedi Szótár néprajzi értékű szócikkei, melyeknek alapján ha nem is módszeresen összefoglalt, de átfogó képünk van a szegediek sokrétű halászati ismereteiről.

165 A HERMAN Ottó által leírt ún. nagyhalászatot a szegedi halász BITÓ János maga sorsáról írott vallomása segítségével tudjuk a tőkés típusú halászati vállalkozások révén megszerveződött komplex termelő és feldolgozó üzemekként értelmezni.

166 Ezt a számos részletében valószínűleg szubjektív „karriertörténetet" történeti forrásközlések és elemzések hitelesítik.

167 A Szolnok és az országhatár közötti Tisza-szakasz halászatáról szóló tanulmányokból összességében az látszik, hogy a technikai átalakulás, változás dinamikusabb volt, mint a Felső-Tiszán és a Közép-Tiszán. Az egymástól távoli gyűjtések viszonylag kevés archaikus fogási módot találtak jellemzőnek, a korai gyűjtések azonban többet, mint az újabbak. A dunai halászattal paralell újítások száma viszont eléggé jelentős, s idő telvén növekvő tendenciát mutat. A fejlettebbnek leírt technika alkalmasint annak a következménye, hogy az itteniek halászatát csak a specialisták (a „főfoglalkozású" halászok) halfogó gyakorlataként értelmezték a gyűjtők, nem vizsgálták az „orvhalászok" munkáját. Csak alaposabb kutatás döntheti el, hogy a halászatra specializálódásnak nem volt-e e tájon is történeti előzménye a komplex paraszti üzembe beleszerveződő halászat. Vagyis: esetleg csak a gyűjtések egyoldalúsága, illetve az ármentesítések előtti korszak hiányos dokumentáltsága miatt látjuk ennyire meghatározó jelentőségűnek a főfoglalkozású halászatot. Az a tény, hogy még ma is jól gyűjthető pl. Szeged körzetében az archaikus rekesztő halászati módok emlékanyaga,

168 mintha azt bizonyítaná: a kisvi^eken nem feltétlenül specialisták dolgoztak. 164 BÁLINT Sándor, 1958, 1968. (L. még BÁLINT Sándor, 1971.) 165 BÁLINT Sándor, 1957. 166 BIT

0 János, é. n. 167 REIZNER János, 1900; SZŰCS Mihály, 1914; TÖMÖRKÉNY István, 1902; BANNER János, 1925, 1929/C; LAKATOS Károly, 1912; INCZEFI Géza, 1961; LAKOS György, 1954; TÓTH Béla, 1967; GIDAY Kálmán, 1957; SÓLYMOS Ede, 1969; SZILÁGYI Miklós, 1971. — A jugoszláviai Tisza-szakaszról: BONA Júlia, 1950. 168 SZILÁGYI Miklós, 1971. 25