Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái
halászközösségek „főhivatású" halászok szervezetei-e. Olyan értelemben, mint a Duna menti szabad királyi városok, mezővárosok céhes halászainak szervezetei! 139 E néhány, ma még tisztázatlan részletkérdés felemlítése talán igazolja korábbi sommás megállapításunkat. Bizonyítja, hogy a magyar Duna és a dunántúli tavak recens — tulajdonképpen a kapitalizmuskori természeti és gazdasági-társadalmi változások meghatározta — halászati technikáját összefüggéseiben nem ismerjük. SÓLYMOS Ede eredményeire építve, azokat az ANDRÁSFALVY kezdeményezte módszerrel történetileg elmélyítve kell majd újra megvizsgálni a technika történeti rétegeit, hogy az „archaikus" és a „modern" elemek egymásmellettiségét, illetve a változások legfőbb tendenciáit értelmezhessük. A Tiszán és mellékvizein folyt halászat néprajzi kutatásának eredményeiről máig érvényesek TALASI István közel harminc éve megfogalmazott mondatai : „E vizeken folyó egykori és mostani halászélet. . . Ecseditől, Szabó Kálmántól, Herman Ottótól, s talán még néhány kutatótól eltekintve, méltánytalanul kevés ismertetést kapott. Jellemző, hogy a tiszai halászatról csak helyi vagy regionális részlettanulmányok vannak . . . Pedig hely- és gazdaságtörténeti, sőt néprajzi értékű emlék vagy feljegyzés van elegendő, hogy egy jelenkutatásnak segítségére lehessen." 140 Azóta a „helyi és regionális részlettanulmányok" tovább szaporodtak, a TALASI-jelezte „jelenkutatás" lehetőségei viszont ma már korántsem olyan kedvezőek. Fokozott jelentősége van tehát annak, ha a HERMAN Ottó óta folyamatos érdeklődés néhány általánosítható tanulságát összefoglaljuk. HERMAN tiszai adatainak zöme Szeged tágabb környékéről való. Főleg Szegeden, Tápén, és Algyőn figyelte meg az ún. nagyhalászok halfogó technikáját. Talán még Köröstarcsán kutatott alaposabban; néhány csongrádi és szolnoki adata, valamint Bereg megyére, a Szernye mocsárra vagy a Sárrétre utaló leírásai inkább tájékozódó gyűjtést, mint módszeres vizsgálatot sejtetnek. 141 Tiszai eszköz-leírásai közben főleg az egyes szerszámokat használók társadalmi helyzete maradt homályban. Eléggé nehezen magya139 V. ö.: SÓLYMOS Ede, 1965. 32-45; 1967; KHIN Antal, 1966. — A céhekről összefoglalóan: EPERJESSY Géza, 1967; ÉRI István-NAGY Lajos-NAGYBÁKAY Péter, 1975. 140 TALASI István, 1946. 17. rázható pl., hogy a viszonylag termelékeny szerszámokkal halászgató „kishalászok" tevékenységének jogi korlátozásáról miért nem szólott HERMAN, ha részletesen ismertette az „orvhalászatot", ennek igen primitív, számottevő zsákmányt aligha eredményező technikáját, s ezzel együtt a tiltott halfogást. És ezeken az ellentmondásokon túl : nem derítette ki a leírásaiból körvonalazódó foglalkozási rétegek — a „nagyhalászok", a „kishalászok" vagy az „orvhalászok" — által használt szerszámanyag különbségeit. Azt sejtette viszont, hogy az archaikumokat az utóbbiaknál, s legkevésbé a „nagyhalászoknál" találhatja meg a kutató. A későbbi regionális leírások szerzői HERMANnak ezeket a kellően ki nem munkált „társadalmi kategóriát" általában elfogadták kiindulási alapként. így — olykor programként megfogalmazva is 142 — elsősorban a „kishalászok" és „orvhalászok" munkáját igyekeztek megismerni, mert itt remélték megtalálni az „ősibb" technikát. Végsősoron HERMAN „útmutatásának" következménye tehát, ha a Tisza vízvidékének halászata egészében még annál is sokkalta archaikusabbnak tűnik, mint amilyennek HERMAN részletmegfigyelései alapján látszott. 143 Az ilyen relatív kronológia tehát szintén fiktív. Ez pedig nemcsak a „kiegészítés" szándékának következménye, hanem abból is adódik, hogy az azonos, vagy szomszédos területeken végzett kutatások alig voltak összehangoltak. Még ritkábban került sor arra, hogy a nagy időkülönbséggel végzett gyűjtések relatív kronológiai ellentmondásait a tereptapasztalatok ismeretében megkíséreljék tisztázni — maguk a gyűjtők. A Felső—Tisza vidékéről szóló első leírások — DEÁK Geyzáé az Ung megyei Tiszahátról 144 és SZTRIPSZKY Hiadoré a Szabolcs megyei morot141 HERMAN Ottó ritkán — illetve eléggé következetlenül — lokalizálta egy-egy adatát. Csak gyűjtőnaplói, feljegyzései, levelezése ismeretében állapíthatnánk meg, hogy az „általánosan elterjedt" megjegyzéseinek milyen anyagfedezete volt. A halászati gyűjtéseit dokumentáló feljegyzései, levelei közül azonban viszonylag keveset publikáltak. (V. ö. : BÁRD OSI János, 1961. közlését a Fertő tavi hala szati kutatásairól) 142 Pl. ECSEDI István, 1934. 125. 143 A relatív kronológiáról, a jelenségek idő-rétegzettségéről 1. BARABÁS Jenő, 1963. 102-103. gondolatát: „Bizonyos táji különbségek semmi másnak nem tekinthetők, mint csupán időbeli különbségnek." 144 DEÁK Geyza, 1911. — A közel szomszédos kárpát-ukrán területek halászatáról 1. VLADIKOV Vadim, 1926. 23
