Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái
a feudális termelési viszonyok (legalább a jogi viszonyok) rendszerében szemlélje a részleteiben helyesen interpretált történeti adatokat. A magyar halászat könyve mozgósító hatásán túl egyébként magának HERMANnak, tudományszervező munkájának is része volt abban, hogy a kor két jeles történésze — TAGÁNYI Károly és TAKÁTS Sándor — vállalkozott az addig ismeretlen XV — XVIII. századi gazdaságtörténeti források feltárására. TAKÁTS — felidézvén a halászattörténeti összefoglalás közös tervét — a tudomány veszteségeként emlegette, hogy végül is HERMAN nem vehetett már részt a terv valóra váltásában. 84 TAGÁNYI Károly publikált ugyan néhány fontos adatot, 85 az első összefoglalás feladata mégis egyedül TAKÁTSra hárult. TAKÁTS Sándor először (későbbi munkásságát mérlegelve: a legalaposabban) Komárom környéke halászatának azt a korszakát — a XV—XVII. századot — igyekezett megismerni, 86 melyre néhány korábbi publikáció is ráirányította már a figyelmet. 87 Ebben az a — nyilván HERMAN által is sugalmazott — felismerés vezette, hogy „A magyar halászat kezdetét és fejlődését, virágzását és hanyatlását Komárom vidékén lehet legjobban tanulmányoznunk, mert itt vergődött legnagyobb jelentőségre, s itt találjuk legtöbb emlékét." 88 Amit a vizahalászat módjairól, a jogi viszonyokról és munkaszervezeti formákról, majd a halászati kereskedelemről több egymást követő tanulmányban megfogalmazott, már csak részleteiben módosult, amikor a XVI—XVII. századi halászat kissé hevenyészett, de teljesség igényű összefoglalására vállalkozott. 89 Ezt az inkább „tudományos publicisztikának" tekinthető rövid összefoglalást feltehetőleg a sárospataki Rákóczi uradalomnak a XVII. században többször megújított (egyébként többszörösen publikált 90 ) 84 TAKÁTS Sándor, é. n. [1928] 231-232. maga mondja el, hogy TAGÁNYI Károllyal együtt A magyar halászat könyve ösztönző példája nyomán vállalkozott a halászattörténeti források feltárására, azt remélvén, hogy az anyag végső értékelését HERMAN Ottó végezheti el. 85 Pl. TAGÁNYI Károly, 1895; T. K., 1895; T. K., 1899. 86 TAKÁTS Sándor, 1897. 425-445, 485-509; 1902. 49-72. 87 ENSEL Sándor, 1861; RÓMER Flóris, 1861. - és főleg HERMAN Ottó, 1887. 88 TAKÁTS Sándor, 1897. 425. 89 TAKÁTS Sándor, é. n. [1928] 90 PL: A sárospataki halászok 1648. évi rendtartásából. Adalékok Zemplén vármegye történetébe^, XV (1909) 347—348; BAKOS József, 1950. 18-22; MAKKAI László, 1954. halászati rendtartása „ihlette". A cím — A gyalmos és réti halászokról — mindenképpen innen eredeztethető. Mégis az a benyomásunk (a kissé felületes forrásidézés és hivatkozás eléggé nehézzé teszi a bizonyítást), hogy az általánosító következtetések jelentős részének nem a Felső-Tisza vidékére lokalizálható urbáriumok és conscriptiók, hanem a Komárom környéki, sokkal tüzetesebben elemzett források jelentették az alapját. Ennek lehet például következménye, hogy a „gyalmos halászok" technikai felkészültségét és szervezettségét (kimondatlanul is) azonosította TAKÁTS a céhes halászokéval, a „réti halászokat" pedig „paraszthalászoknak" jellemezte. Nem vette észre, hogy ezek a kategóriák az egyformán tilalmas vízen halászó — tehát halászattal szolgáló —jobbágyok foglalkozási csoportjainak elkülönítésére alkalmatlanok. A sárospatakiak halászati rendtartásából semmiképpen sem következtethető az a foglalkozási „hierarchia", mely az eltérő jogi helyzet (polgárok — jobbágyok) miatt Komárom környékén jellemző volt. 91 TAKÁTS sokrétű munkásságának — jól tudjuk — igen kis részét teszi ki az, amit a halászattal kapcsolatos források feltárására és elemzésére fordított. Szempontunkból mégis kivételes fontosságúak ilyen témájú publikációi, hiszen rendre olyan forrásokra hivatkozott, melyeknek jórésze azóta is kiadatlan. 92 Ezért a néprajzi kutató (ha tudja is, hogy egy-egy adatot az eredeti szövegkörnyezetben alkalmasint másképp lehetne értelmezni) arra kényszerül, hogy még a tudománynépszerűsítő cikkek adatait is „forrásközlésként" minősítse. Mert: kiválóan hasznosíthatók a helytörténeti monográfiák 93 és a forráspublikációk adatai, 94 megjelent olykor egy-egy halászattörténeti 91 E problémákat részben érintettem: SZILÁGYI Miklós, 1975; tüzetesebb vizsgálatuk azonban a jövő feladata. 92 Pontosabban fogalmazva: TAKÁTS Sándor kissé hevenyészett hivatkozásai és pontatlan idézési módja miatt eléggé nehéz eldönteni, hogy a későbbi urbárium-publikációkban mely általa idézett forrás-részletek kerültek kiadásra 93 A sok halászat-történeti adatot közlők közül néhányat idézünk: LEHOCZKY Tivadar, 1881-1882; K. NAGY Sándor, 1884; KARÁCSONYI János, 1896; VÁRAD Y Ferenc (szerk.), 1896; REIZNER János, 1900. (és BOROVSZKY Samu, 1900 recenziója!); HOLUB József, 1963; BENCSIK János (szerk.), 1974. 94 Főleg az urbárium-publikációkat hasznosíthatjuk: JAKÓ Zsigmond, 1944; MAKKAI László, 1954; MAKSAY Ferenc, 1959, de a különböző okmánytárakban is számtalan, kellően nem értékelt adalék lappang (pl. WENZEL Gusztáv, 1860-1874; GÉRESI Kálmán, 1882-1897; KOLOSVÁRI Sándor-ÓVÁRI Kelemen, 1885-1904; GYÖRFFY György, 1963. stb.) 17
