Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Solymos E.–S. Göldner M.: A kalocsai érsekuradalom halászati szerződései 1725–1916

Az 5. pont így módosult: ,,Köteles bérlő a fennálló törvényeket, rendeleteket és a dunaföldvár—hátai halászati társulat ütemtervét és alapszabályait pontosan betartani, a halivadékot minden módon kímélni, különösen pedig a pandúri ú.n. vén Dunán és a porbolyi Bálisikon hatóságilag elhelyezett rákot érintetlenül hagyni, s a halikrát kellően gondolni s úgy a% ottani, mint bármely viz lefolyásának akadályozásától 100 korona birság terhe alatt tartózkodni." A 8. pont az előző szerződésben ismertetett mennyiségű hal beadásáról intézkedik, az egy mázsa viza vagy tok is szerepel, de január 1-től június vége közti időben kell teljesíteni. A 12. pont: „Haszonbérlő, amennyiben bérbeadó uradalom a kir. kincstártól a sükösdi, csanádi és koppányi átmetszések halászati jogát haszonbérbe kapja, tartozik az uradalomnak mint ezen a területek alhaszonbérlöje a kincstárral kötendő szerződésben megállapítandó összes kötelezettségeket magára vállalni, különösen pedig kötendő szerződésben megállapítandó bérösszeget az ott kitüntetendő időben és részletekben a jelen szerződésben kikötött haszonbéri összeg és járulékain felül az uradalmi főpénztárba Kalocsán befizetni.'''' Az aláíró halászok Frech Ferencz és társai Schaller János, Jilling Antal, Schnetzer József, Isgum Antal Lambert Mihály if j. Frech Márton, .... Marta vies ( ?). A szerződéshez csatolt nyilatkozatból megtudjuk, hogy Kalocsán 1914. nov. 16-án történt szóbeli megállapodás alapján a szerződésben előírt bérösszegből az érsek engedményt adott, így az évi bérösszeg 16 000 koronára szállíttatott le. A bérlők kijelentik, hogy a kalocsai kir. törvényszéknél folyamatba tett pert az uradalommal szemben beszüntetik, és többé követelést nem támasztanak. Az utolsó szerződést, amit ismerünk a felső halászatról szól 1916. jan. 1-től 1917 dec. 31-ig terjedő két évre, 10 000 korona évi bér fejében. A vizek leírása megegyezik a korábbival, csak annyi változással, hogy „azon esetre azonban, ha a jelen bérlet tartama alatt Várszeg puszta eladatnék, úgy haszonbérlőknek a várszegi holt Duna részre vonatkozó haszonbérleti joguk az eladás napjától minden kártérítés vagy bérleengedés nélkül megszűnik." Elmaradt az utolsó bekezdés is, mely a gemenci belső vizekre vonatkozik. Köteles január 1—április 10-ig, június 10—június 30-ig és augusztus 1-től augusztus 15-ig Kalocsán vagy Budapesten évenként 5 q 85 kg asztali nemes friss halat és 90 kiló vizát vagy tokot ingyen kiszolgáltatni. A többi helyre szállítandó mennyiség azonos a korábbival. A bérlők Uszléber Antal, Wohlherr Gotthárd, Sell Antal név írója Uszléber Antal, Schnetzer József, Rencz József, Rencz Ferenczné. További szerződéseket nem ismerünk, de tudjuk, hogy az első világháború után a felső és alsó halászatot egyaránt a tolnai Isgum család bérelte, melynek feje a jogvégzett Rezső volt. A bérbeadó pedig a Dunaföldvár—bátai Halászati Társulat.

28 Közel 200 esztendőt tekintettünk át csak a halászati szerződések alapján. Elsősorban a bérbeadó és a bérlő közti kapcsolatokat ismerhettük meg, de a szerződések szövegéből nagy számú földrajzi helynevet, sok halászt, s a társadalmi változások hatásait is megismerhettük. Az ismertetett contractusok elemezéséből kitűnik, hogy alig három évtizeddel a török kiűzetése után a kalocsai érseki uradalom dunai halászatát a komáromi halászcéh tagjai bérlik a fogás — általában — egyhatodának leadása fejében. Bár a szerződésekből nem tudni, valószínűnek látszik, hogy a halat maguk a halászok értékesítették, s pénzben számoltak el. Valószínű az is, hogy az udvar számára jelentős mennyiséget kellett beszolgáltatniuk. Komárom abban az időben már nagy múlttal rendelkező halászcéh székhelye volt, s a nagy számú mester a Duna felső szakaszán nyilván nem élhetett meg. Megragadták az alkalmat, s kirajzottak a felszabadított területekre. Itt bizonyára örömmel fogadták őket, hisz jó hírű, s nyilván a szükséges felszereléssel is ellátott mesterek Voltak. Mellettük, közöttük helybeli jobbágyokat is találunk. Vagyoni helyzetüket vizsgálva arra kell következtetnünk, hogy számukra a halászat csak kiegészítő üzem lehetett, '- fogadott emberekkel dolgoztattak. Az 1760-as években győri és budai halászok (?) a hal felvásárlására szereznek privilégiumot, de a 70-es években már a halászatot is árendálják. Megtudjuk azt is, hogy az árterületek lényegesen értékesebbek voltak, mint a folyó Duna, ahol viszont a kifogott hal értékének több mint felét a viza és tok tette ki. A győriek már pénzben kialkudott bérletet fizetnek, valamint meghatározott mennyiségű halat szolgáltatnak be ingyen az érseki konyhára, s meg28 SÓLYMOS Ede, 1965. 46. 89