Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Henkey Gy.: A magyar etnikai embertani vizsgálatok problémái
many 3t—2, 3t—3 és 3t—4 képein bemutatott egyének szerintem nem túlnyomóan keletbaltiak, hanem az első kettő túlnyomóan turanoid, a harmadik túlnyomóan lapponoid. Megjegyzem, hogy álláspontomtól a legkisebb mértékben a vésztői anyag taxonómiai elemzése tér el, amit Lipták professzor végzett el. Röviden összefoglalva a lényeget, a turanid típus a Farkas-féle etnikai embertani gyűjteményben is csaknem hasonló mértékben megtalálható, mint az én anyagomban, de csak egyes extrém variánsok kerültek a turanidok közé, a többi turanidok nagyrészt a cr-C és a pamíri, kisebb részben az alpi, valamint a gyomai anyagban a keletbalti (cr-B) taxonba kerültek, meghatározatlanok viszont nagy számban vannak az északi, cromagnoid (cr-A), a mediterrán típusokban, Gyomán pedig a keletbaltiak (cr-B) között is. Vitaindító tanulmányában Farkas Gyula saját hibáira is rámutat, amelyekhez további kiegészítéseket is lehet tenni. Például az Orosházán összesen vizsgált 1918 felnőtt személyből csak 678 taxonómiai elemzésére került sor, ami e munka reprezentativitását erősen csökkenti 23 . Első, kecskeméti vizsgálataim során én is követtem el hibát 24 , ami miatt a kecskeméti taxonómiai elemzés eredményei a közép-magyarországi összefoglalóban nem is szerepelnek. Megemlítem még a keletbalti (cromagnoid-B) taxonnak a „cromagnoidok összesen" rovatban való szerepeltetését. Szerintem ugyanis helyesebb a keletbaltit (cr-B) a cromagnoidtól (cr-A) elkülönítetten kezelni. Vizsgálataim alapján ugyanis a magyarországi keletbaltiak jelentős részén lapponoid jellegek is felismerhetők 20 , 26 , 27 , Kelemen András ugyanezt észlelte 28 , Nemeskéri János szerint pedig a finnugor eredetű keletbalti elem a szibirid (uráli) és a turanid típus jellegeivel jelenik meg a magyarságban, a szlávoknál viszont a keletbalti nordikus (északi) és dinári elemekkel keveredett erősen 29 Farkas Gyula vitaindító tanulmányával lehetőséget biztosított nekem is, hogy a vitás kérdésekben kifejtsem álláspontomat. Meggyőződésem, hogy mindkettőnk munkája hozzájárul a magyarországi etnikai embertani vizsgálatok problémáinak tisztázásához. 457