Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Farkas Gy.: A magyarországi etnikai embertani kutatások módszertani problémái

FARKAS GYULA A MAGYARORSZÁGI ETNIKAI EMBERTANI KUTATÁSOK MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI (Lektori vélemény) A magyarországi antropológiai kutatások egyik legintenzívebben művelt ága az ú.n. etnikai embertani vizsgálatok témaköre, amely az élő lakosság antropológiai szempontból fontosnak minősített jellegeinek tanulmányozásával foglalkozik. Az utóbbi 15 év alatt olyan mértékű adatfelvételezés történt e kutatási területen, amely indokolttá teszi, hogy — a teljességre való törekvés igénye nélkül — ezek tapasztalatait összegezzük, levonjuk a konzekvenciákat és a jövő irányait is felvázoljuk. Jóllehet itt — mint előbbiekben jeleztem — elsősorban az utóbbi másfél évtizedben végzett munkáról van szó, a hangsúlyt mégis elsősorban a Duna —Tisza közén végzett kutatásokra kell helyezzük, mivel a vizsgálatok túlnyomó többsége ezen a területen, Henkey Gyula munkájának eredményeként vált ismertté. Fentieken kívül ennek a tanulmánynak az aktualitását az is adta, hogy lektorálásra megkaptam Henkey Gyula értekezésének kéziratát (Etnikai embertani vizsgálatok taxonómiai eredményei Közép-Magyarországon címmel), melyben eddig végzett kutatásainak eredményeit foglalta össze s ezzel kapcsolatban több, elvi megjegyzést is tettem, amivel a szerző nem ért egyet. Megítélésem szerint — mint minden kutatási témának — az etnikai embertani vizsgálatoknak is felvetődnek tématörténeti, módszertani, kiértékelési, interpretálási kérdései, melyek közül itt csupán csak néhányat szeretnek érinteni. Módszertani vonatkozások Egyik korábbi közleményemben kifejtettem, hogy a valószínűségszámítás elvein nyugvó mai mo-íern matematikai statisztikai kiértékelési módszerek megkövetelik a véletlenszerű és reprezentatív mintavételt (Farkas, 1968). Ennek megvalósítása etnikai embertani kutatások során úgy tűnik nagyon egyszerű. A kutató ugyanis kijelölheti a vizsgálni kívánt — etnikai, földrajzi, településtörténeti szempontból fontosnak ítélt — területet, tehát a mintavétel helyét. Ennek birtokában — ismerve a terület lakosainak számát — meghatározhatja a minta nagyságát (terjedelmét), azaz a megvizsgálandók számát. Célkitűzéseinek megfelelően egyértelműen körvonalazhatja azokat a kritériumokat, melyek szerint a lakosság egy részét kihagyja, más részét bevonja a vizsgálatokba. S végül a saját maga által meghatározott módon, legtöbb esetben azonban mégis a lehetőségek figyelembe vételével dönthet a vizsgálat lebonyolításának módjáról. Mindezek szem előtt tartásával elemezzük a megjelent közleményeket. Ezután meg kell állapítsuk, hogy azok már a vizsgálati hely szempontjából nézve is egyoldalúak. Amíg Henkey céltudatosan főként Bács-Kiskun és Szolnok megyék (ezen kívül Heves, Pest, Fejér, Nógrád megyék) területén végezte vizsgálatait, addig a szegedi egyetemi tan&zék munkatársai e sorok írójának vezetésével elsősorban r Tiszántúlon, a debreceni és budapesti antropológusok főként Észak-Északkelet-Magyarország területen KuLattak, a Dunántúlon viszont csak elvétve történtek felmérések. (Ez utóbbi területen — mint legfontosabbat — kell említsük Tóth Tibor Göcsejben végzett nagyobb volumenű vizsgálatát, amely azonban a többi kutatás metrikus programjától nagyobb mértékben eltért és egészében még nincs publikálva.) Mindez azt eredményezi, hogy gyakorlatilag ma még egyáltalában nem tudjuk körvonalazni az egész magyarság antropológiai jellemzőit, mivel a mintavételi helyek az ország területén nem egyenletesen oszlanak meg. Ez kétségtelen következménye annak, hogy a kutatások még a mai napig sincsenek összefogva, irányítva s lényegében egy kutató elképzelései szerint izoláltan valósulnak meg. Az első feladat tehát elsősorban a vizsgálatok területi kiszélesítése és a jövőben a kutatási helyek egyenletes megoszlásának (az országos véletlenszerű minta) a biztosítása. Rendkívül heterogén a kép a mintaterjedelmek vonatkozásában is. Emiatt nagyon problematikus az összehasonlítás. A minták közül — jóllehet ezt a jelzett 15 év előtt publikálták — az ivádi vezet, mivel a célkitűzésből adódóan ott a lakosság közel 94%-át vonták be a vizsgálatba. Ugyancsak előkelő helyet foglal el a turricsei vizsgálat is közel 63%-os mintaterjedelmével. A ma már megkövetelt mintegy 20%-os mintaterjedelemnek azonban lényegében csak a bükkszéki, szabolcsi, szeremlei vizsgálatok felelnek meg. Jelentős azoknak a településeknek a száma, amelyeknél 449