Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Báldfy F.: Egy néprajztudós, Bellosics Bálint életútja és tudományos hagyatékából, a „Nagybaracskai lakodalmi szokások”

BÁLDY FLÓRA EGY NÉPRAJZTUDÓ ÉLETÚTJA, ÉS TUDOM, A „NAGYBARACSKAI L A korán, 49 éves korában elhunyt édesapám, Bello­sics Bálint a felső nép és polgári iskolai tanítói ok­levelét Budán, 1890. június 30-án, Gyertyánffy István igazgatósága alatt szerezte. Ugyanitt, az I. ker. állami elemi és polgári iskolai tanítóképzőben szervezett Tanítóképző-Intézeti Tanár Tanfolyamon 1891. évi július elsején, kitűnő általános osztályzattal képesí­tettnek nyilvánították. Az „Elbocsájtó Bizonyítvány" még kézzel írott volt. Az aláírások szerint itt is Gyertyánffy István volt az igazgató. A tanári karban szerepeltek: dr. Kiss Áron, Király Pál, Lovcsányi Gyula, dr. Herrmann Antal és Rohr József. Édesapám zalai születésű, anyai részről vend csa­ládból származott. Családjában gazdálkodók, katonák voltak. Származása mellett mi vihette a pedagógusi és később nagyfokú néprajzi érdeklődés felé? Gazdál­kodó édesapja tanyáján közelebbi kapcsolatba került a vend néppel és érdeklődéssel figyelte népi szokásai­kat, dalaikat. Budai tanulmányai során a lelkes tanári karban ka­pott aztán egy életre szóló ösztönzést: közel jutni a néphez, megismerni, megszeretni. Egy 1887-ben kel­tezett levelében akkori egyik tanára, Király Pál így ír az akkor még polgári iskolai tanárképzős diákjához, Bellosics Bálinthoz: „Kedves öcsém, Bálint! Váratlan, szíves küldeményét igen kedvesen vettem, nagyon köszönöm, örvendek, hogy a távolból is oly jó indítással emlékezik vissza reám; örvendek pe­dig főleg azért, mert ezzel azt bizonyítja, hogy esze szíve kiművelésében valóban tettem valamit. Nekem pedig nincs nagyobb óhajtásom, mint hogy tanít­ványaim ezzel a meggyőződéssel távozhassanak el in­tézetünkből. , BELLOSICS BÁLINT NYOS HAGYATÉKÁBÓL iKODALMI SZOKÁSOK" A pacsát 1 és kontyot 2 , addig, míg az intézeti gyűjte­mény megkezdésére felsőbb engedélyt nem kapok, magamnál tartom. A tájszólási adatokat e nemű gyűj­teményemhez csatoltam ..." Ezek után bő tájékoztatással segíti a fiatal, 20 éves tanárjelölt tanítványát, hogy a gyűjtéseinél mire ügyel­jen, milyen szempontokat figyeljen meg, miket je­gyezzen fel. Másik nagynevű tanárától, dr. Hermann Antaltól, a későbbi szegedi egyetemi tanártól is sok ösztönzést kapott. Már kezdeti, zalai gyűjtéseinél is felkarolta a még tanulmányát folytató tanítványát és gyűjtéseiben taná­csaival segítette. Később is gyakori levélváltást foly­tattak, és ez lassan baráti kapcsolattá erősödött. Pub­likációiban is segítette a néprajzkutató fiatal tanító­képezdei tanárt. Bajára kerülve segédtanári minőségében hajnaltól késő estig az internátusi teendőket látta el; az irodá­ban is dolgozott; tanított. Emberfeletti munkát vég­zett, de mint Herrmann Antalnak írja: „De azért ethnographizálok: gyűjtök. Növendé­keim szeretnek és kedvvel Írogatnak. Van is egész halommal, de csak adatom. A dodola (szerb) énekből van vagy tíz-tizenkét darab. Én egy kis ismertetőt ír­hatok hozzá, van ehhez forrásom. Ha készen leszek vele, elküldöm az Ethnographische Mitteilungen ré­szére . . ." Az ugyancsak Herrmann Antal által szerkesztett Uhr u. Quelle lapjain német nyelvű költemény fordí­tásai is szerepeltek. Mint már említettük, ez a fiatal tanulóévekből indult barátság később is fennállott, és igaz barátsággá 1 A pacsa a hetési nők fehér kámzsaszerű fejborítója. 2 A konty, kápli névvel nevezett hetési fejrevaló, piros, ró­zsás szövetű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom