Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bálint S.–Grynaeust T.: Egy sokác–magyar mesemondó

gerbű valami jön. Ilyen sás, ilyen gyékénynádas a széle, jön valami, de olyan két szeme van, mint a parázs, és feléje tart, ahol szokott állani a katona, azon a részen, a puskaporos magazin mellett. És letérdepelt a cukszfirer, megnézi, nem volt szívbajos, rátette a bajonétet és egyet lűhet? Egyet. Közeledett feléje, akkor lássa, hogy krokodil. Az is vót. A krokodil például az embert egyenesen nem tudja megfogni, illetve egyenesen meg tudja fogni, hanem ha az ember Z betűbe megy, nem tudja, mert nem bír hajlani a krokodil. És ő ezt tudta: ha látta, hogy krokodil, akkor kezdte ezeket a Z betűket csinálni, mikor mégis már veszélyben vót, akkor eltátotta a krokodil a száját, hogy elkapja, beledöfte azt a bajonétot puskával a szájába úgy, hogy evvel végzett vele. A krokodil nagy darabon megfordult és visszament a tengerbe. О persze, hogy kiabált, hogy segítség, jött aztán a sok katona, minden és akkor jelentette, hogy mi történt, a sok katonát a krokodil vitte el. És akkor a halászok nagy hálót kerítettek azon a részin, és kifogták, benne vót a fegyver is. Ennyit tudok erről. 5 Szegénygyerek, akinek se anyja, se apja, senkije az ég világon nem volt, ment faluról-falura és kínálkozott, ha köll valakinek szolgálni, hát enni köll, mert meghal éhen. Aztán megfogadta egy gazdag ember. Annak volt két fia, azok nagyobb gyerekek voltak, olyan kisebb legények. Hát kap enni, mást nem kapott, meg valami rongyot ráadnak. Aztán őrözte a disznókat, az erdőbe köllött neki kimenni, rossz bakancsot kapott, rossz ruhát, sapkát, mindent és megy és bizony sokszor sírt az erdőben, hogy őneki se anyja, se apja, senkije az ég világon nincs. Néz magára, hogy milyen rongyokban és a gazda fiai milyen szépen vannak őtözve. Ej, azt mondja, Istenem, ha én föl bírnák egyszer őtözni, milyen jó vóna nekem. És ez volt neki az eszibe. Volna nekem szép csizmám, milyen jó volna. Hát egyszer, ahogy megy az erdőbe, egy nagy tuskó, ott van egy kis furuglya a tuskó tetejin. Odamegy, felveszi a furuglyát, de az volt az eszibe, hogy bárcsak neki volna olyan szép csizmája, mint a gazda fiának. És ahogy kezdi fújni, egyszer az ágakon körösztül valami suhog, csörögnek a száraz ágak és egy pár csizma esik elibe az ágakrul. — Hű, gondolkozik, ez igaz? Igaz: fogja, hát csizma, csizma. Ej, azt mondja, de jó volna nekem ehhez a csizmához egy jó nadrág is. Fogja a furuglyát és fújja tovább. Most már csizmája van neki. Ahogy ő belefújt, megint az ágak közt valami suhog, idehallatszik: gyün egy szép nadrág. Bársony nadrág. Nem hisz magának, fogja : az. Lehúzza ezt a rongyosat, magára húzza a bársonyt, meg a csizmát is rá. Most félig már szép. Milyen szép gyerek lett. Ej, azt mondja, ha ehhő vóna egy kabát. De jó vóna, ugy-e kis furuglyám? — Most már mondja neki, kis furuglyám. — Mikor belefújt, egyszerre ide-oda száll, jön a kis kabát az ágakon keresztül, törnek a száraz ágak. Magára veszi a kis kabátot. Ej, de jó volna egy szép sapka is, csupa rongy. Néz fölfelé, egyszer jön a sapka, gyün le, elébe. Felőtözik, azt a rossz gúnyát eldobta. Hej, nem is tud mit csinálni, azt a kis furuglyát úgy őrzi, meg dédelgeti, ej, azt mondja,kis furuglyám, nem kaphatnák egy szíjustort, mert ez volt valamikor a pásztoroknak, olyan nagy. Hát itt jön egy puska is, puff, elé esik. No, most mindene van, de a furuglyát nagyon őrzi. Nem köll neki már semmi, hajtsa haza a disznókat. Hát mikor gyün hazafelé, korábban gyütt, mint szokott, nézi a gazda fia, hát mi ez, fő van öltözve olyan szépen, bársony ruha, szép csizma. — Hát neked ez honnan? — Hej, ezt mondja, itt a furuglya — belső zsebében tartsa a furuglyát, — ezt találtam egy tuskón és amikor belefújok, amit gondolok, ez mindent hoz nekem. Nem tetszik a gazda gyerekeinek, persze, hogy nem tetszik. Amit ű akar, ez szerez a furuglya által. Azt mondja : — Add nekünk ezt. — Dehogy adom oda, nem adom. — Nem adod? — Nem. Ha nem adod, akkor elzavarunk. Még az apjuk sincs otthon, mehetsz. — Nem bánom, elmék. De ez nem elég, fogták, oszt elvették tőle a furuglyát. Leszorították ketten és elvették erővel. — Most mehetsz, azt mondják. Hát ő sírt, nagyon kiabált, hogy segítség, de nem törődött vele senki. De — gondolta — akkor is van jó ruhám és már nagyobb is vagyok. Elment. így két utcára ment a lakás, az udvar és eljött az apjuk és mondják, hogy a gyerek hogy gyütt haza és itt van a furuglya. No, most kívánunk száz hód földet, meg hintót, meg ilyeneket, sok pénzt, hogy vegyenek száz hód földet. Belefújnak a furuglyába és mondják, hogy szeretnének sok pénzt, száz hold földet, hogy kifizessenek. A furuglya nem hoz semmit, de nem is akar szólni a furuglya, nem szól. Fújja ő, nem szól. Fújják, nem szól. Reggelig kínlódnak furuglyástul, most bánják, hogy el is hajtották, nagyon szorgalmas gyerek volt,és most van is jó ruhája,nem kőne pár évig, ugy-e. Hátha kicsalták vóna még a furuglyát pénzért, megmondta vóna, hogy köll azt kezdeni, meg hasonló, de elment. Fogta az egyik, megharagudott, fogta, azt odadobta a ganéra, a trágyadombra, a furuglyát. Nem kell, ha nem segít. Az a legény, a gyerek, másnap reggel, hogy mén arra, csak szeretné a furuglyát megkapni. Hát mikor ő odamén, a ház mögött van egy utca, a furuglya ott van a domb tetején és szólt, hogy türü, türü. Maga szól a furuglya, hívja. Át a kerítésen, ott a kapu, ott is volt kapu, fogja a furuglyát, zsebre és lógás. Elment. Elment ebből a faluból messzire, nagyon messzire. — Ej, azt mondja, kis furuglyám, nekem még soha nem volt házam, nem-e lehetne valahol egy házat a falu szélin? Gyün egy kész ház, röpül a levegőben, ház, konyha, spájz, minden, de üres. Megen fúj, gondol egyet. 368