Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bálint S.–Grynaeust T.: Egy sokác–magyar mesemondó

volt. Letöltötte a katonaidejit. Bevezették. Már akkor is kezdett félni, hogy mi lesz a templomba, de betuszkóták és rázárták az ajtót, lesz ami lesz. A templom egy Dunaparton volt. Duna vízpartján vót, hát ő ott bolygott ide-oda a templomban, mászkált, nézegetett, félt, inkább félt már későbben, ugy-e. Mikor jött az éjfél, hallott valamit, valami zajt a Dunán, zörgést, valaki jön, valaki közeledik, valami hangot hall, de nem hogy beszéltek, hanem valami tompa hangot. Egyszer megállt az a hang, jön valaki az ajtó felé, kinyissa az ajtót, bejön egy öreg ősz, kopasz ember, de nagyon öreg. Azt mondja: — Fiam, itt vagy? — Itt vagyok azt mondja a jó Isten hozta magát. — Félsz? — Félek. — Ne félj, csak most énrám hallgass, meg fogod menteni a király lányát, de ha rám hallgatsz. De ha nem, akkor úgy jársz, mint a kóruson, ott már vannak százan meg százan, holtan, és azokbúl senki sem maradt meg. De nem bír neked senki semmit, ha énrám hallgatsz. Most éjfél lesz, én elmegyek, eljön az éjfél, kinyílik a koporsó, feláll a kisasszonyka, a király leánya és neked rohan, s kezdi mondani : széttéplek, hogy mertél idejönni, hogy merészkedtél idejönni a templomba. — De ő már addigra összejárta a kórust, látta a templom minden zugát, hogy mi van s látta a sok, a rengeteg sok halottat, akit megfojtott ez a király lánya. — De te ne szólj neki semmit, nem bír semmit, nincs neki olyan hatása, semmit sem tud rajtad csinálni, de csak ne szólj, akármit fog csinálni. Tüzet fog hányni, de akkor se félj, csak hallgass. Ezt egy óráig fogja csinálni. Mikor eljön az egy óra éjfél után, akkor majd hallasz egy kakast kukorékolni, üt a toronyóra és akkor a lány magától elmegy, te maradsz. Semmi egyebet nem köll csinálni, semmi mást nem kell csinálni, se imádkozni, semmit, csak ezt. Hát nagyon megköszönte, az öreg elment, s akkor becsukta az ajtót, bezárta kulccsal az öreg. Jött a kislány cipőben, szaladt, szaladt fölfelé, előtte. Persze a kórusra menekült, mindenki oda menekült és a halottak mögé került. Semmi, nekimegy a lány, és rögtön akarja széttépni, de nem, csak úgy rohamosan megy neki. Hát ő csak hallgatja: — Hogy merészkedtél idejönni? Nem látod azt a rengeteg sok halottat? Te is ezek közé fogsz kerülni — és mondja neki, és tüzet hány rá, meg minden. О csak hallgat. Elmegy a lány, visszajön, meg-megen, pöröl vele, nagyon mondja, hogy széttépi, tönkreteszi, most az éjjel vége lesz. Egyszer hallja, hogy kukorékol a kakas, üt a toronyóra, elmegy a lány, helyire fekszik, becsukja a koporsót és tovább alszik. Szóval nem él akkor. Reggel nagyon korán jön a király a feleségével hintón, meg az ő testőrei, és a kulcslyukon néznek be. Azt mondja: — Él a katona. Még egy se volt élve eddig. Mindenkit megfujtott, de ez él. Kinyissák az ajtót. — Élsz fiam? — Igen, élek. De soha többé nem fogok itt aludni. Nagyon féltem. — No, nem baj. Bevitték a királyi palotába és ott persze zenével, meg jó koszttal, ételekkel, itallal nógatták, etették, itatták, beszéltek neki, ez nem segített. Úgy, hogy mondta, hogy nem de mikor estefelé : már annyira-annyira lett, hogy nem lesz semmi baj, csak aludjon még egysze*, csak még egyszer, ha többször nem, csak még egyszer, így rá tuszkolták, hogy akar. Mikor eljött már egészen az este, akkor nem akarta, úgy húzták már be a templomba. Félt. Hogy az előző este mi történt: nagyon félt. Hát betuszkolták, rázárták az ajtót, lesz ami lesz vele. Hát amikor eljött a 12 óra előtt pár perccel, ő most várja az öregembert, az gyünne el, mert az minden reménye még, ha az mondja, akkor talán-talán megmarad életben. Egyszer hallja, hogy gyün a ladik a vízen, mert a vízparton volt a templom, zörög lassan-lassan. Egyszer az öreg nyissa ki az ajtót, kopasz, fehér hajjal. — Itt vagy fiam? — Itt vagyok, azt mondja, már várom magát. Félek. — Ne félj, aszongya, máma egykicsit még gorombább lesz, de nem bír semmit, láttad az este. S az öreg megnyugtatta: ugyanúgy lesz, mint az este. Egy óráig van neki hatása, egy óra után már nem tehet neked semmit. Majd visszamegy a helyire. És látod, király lesző. Hát ez már valami. — Hát igen, de nagyon félek. — Mindegy, aszongya, most neki el kő menni, az öregnek, mert mindjárt lesz 12 óra. Az öreg elment, a király lánya fölugrik a koporsóból, és jön neki, megen. Búkál ide-oda, de megtalálja, hát aztán megen: — Hogy merészkedtél még máma is eljönni ? Hát még az este valahogy meg . . , de most véged lesz, széttéplek, aszonygya, nem fogsz maradni, egy darab se marad belőled. így- Ő nagyon fél, de nagyon, reszket nagyon. Hallgat. Tüzet hány rá, de csak hallgat. Egyszer hallja, kukorékol a kakas. Hála Istennek, na, megmenekült. Üt az óra, a király lánya elmegy a helyére. Ez már két este. Na most nagyon örült, má' átesett. Reggel még korábban gyütt a király meg a felesége, hogy vájjon él-e? Benéztek a kulcslyukon, él. Az oltár előtt térdel, és imádkozik. Hála Istennek, meg lesz mentve a lány. Nagyon gazdag király vót, egy lánya vót. Hát kiengedik. — Na fiam? — Jaj, aszongya, soha, soha többet, hát ez nagyon félelmetes volt, ez az éjszaka ez még rosszabb vót, mint a tegnapi. Hát mindegy, beviszik, ottan becézgetik is, ide-oda, mindenki kedvez neki, kedve szerint beszéltek, mulattak, táncoltatták, mindent csináltak, csakhogy nem mert. Ellenben az utolsó percben, már sötét van, akkor valahogy már itatták, bement harmadszor is. Harmadszor bement, akkor nagyon-nagyon félt. Hát mikor jött az éjfél, jön a ladikos, az öreg bácsi. Emez hallgassa a kulcslyukon, jön. Csakhogy itt az öreg, akkor mégis van egy kis bizalom. Hát bejön az öreg: 364