Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Fehér Z.: Bátyai népmesék

Mesélni csak a szegényember ért rá. Azok az emberek, akik anyagi gyarapodásuk érdekében örökös robotban éltek, lelkiviláguk kiszikkadásával fizettek ezért. Ók nem értek rá — mai szóval — kikapcsolódni, akár mesélni, akár borozgatás közben beszélgetni. Egy legendában Krisztus, miután kapatos emberek húzták ki szekerét a kátyúból, azzal átkozta meg a neki nem segítő józanokat, hogy sose legyen szabadidejük. Ha munka közben manapság megállnak beszélgetni, rendszerint ezzel vet valaki véget a pihenőnek: „Ne meséljünk, mert szegények lesnünk !" Mennyire jellemző ez a sokszor idézett szólás! ,,Az Ilike nagyon okos — mesélte egy fiatalasszony. Folyton mondja még magában is odahaza a meséket, amiket az óvodába hall. Sokszor má rá is szól a nagyanyja: Ne mesélj má annyit, szegény lös^ő!" A mesének ma nincs akkora jelentősége a bátyai társadalomban, mint volt 30—40 éve. A régi szegénység szórakozását látják benne, hisz téli estéken például takarékosságból nem gyújtottak lámpát, s így hallgatták a szépszavú öregeket. Ma a televízió és a villany ezt az alkalmat megszüntette. Kiveszőben van a tündérmese. Ebből a műfajból az öregek még sokat tudnak, de nincs kinek elmondani, sem a felnőtteket, sem az iskolás korú gyermekeket nem érdekli. Továbbra is élnek még a rövid tréfás mesék, a hiedelemmondák, és az igaz történetek, élményelbeszélések. Mesék nyomai szólásokban Az egyik Farkas család másodlagos ragadványneve Markáfa. Talán ősük volt olyan furfangos, mint a XVI. századi népkönyvek hőse, a nevezetes Markalf ? Vagy valamelyik Farkas-ős mesélte legszebben a Markalf-történeteket, esetleg ő terjesztette el olvasmányai alapján? Ma már senki sem tudja, de a Markáfa-mesék még élnek, és él ez a szólás is : Olyan, mint a Markáfa, még a% ördögön is kifog. Az vónajó, mint a János pap országába — mondja a mindennel elégedetlen ember, de a mesét már nem tudja hozzá. Tündérmese emléke a táko ra^govára, koa ÍZ volovs^kova uva (úgy beszél, mintha az ökör füléből jönne a hang) szólás. Akkor mondják, ha egészen kicsiny gyermek folyékonyan beszél. A hozzátartozó mese még nem került elő. Kapálás közben így sóhajtanak föl : Sose fogy el, mint az Isten pogácsája. Egyik mesénkben az erdőben hagyott gyermeknek ad az Isten ilyen pogácsát. Az idegenből jöttét meséből vett kifejezéssel lúd tojta, víz ho^ta embernek nevezik. Ha például szegényebb segít gazdagabbon a Kurjakburjak című meséből vett verset idézik: Bijéni céloga nós%i. (Kb. Vert visz veretlent.) Ostoba ördög-mese rejtőzhet a koa od pópa do kovácso szóláshasonlatban. (Mint paptól a kovácsig.) Akkor mondják, ha valaki nagy öltésekkel varr, hosszú cérnát fűz a tűbe. Akit be akartak csapni így beszél : Majdnem fűzfa köré csavartak. Közben nyilván valami tréfás mesére gondoltak etedetileg. A hazugmese kétvilágháború közti bátyai nagymesterének Koprivanacz Jánosnak emléke is megmaradt meséin kívül egy szólásban. A hazug emberre mondják: Lá^se, koa Balázsmisa. (Lódít, mint Balázsmisa.) Ha valami sokáig tart, azt mondják: Dugacska, koa prepovédka. (Hosszú, mint a mese.) „Szóláshasonlataink és szállóigéink nagy részéről feltehető, hogy egy-egy történet tartozott hozzájuk, vagy ebből redukálódtak, vagy megvilágításukra utólag fűzték hozzájuk" — írja KOVÁCS Ágnes.

40 Bátyán is vannak ilyenek. Mi la májko, ope vájitl — mondják tréfásan felsóhajtva, ha nemszeretem dolgot kell folytatni. Mindenki ismeri azt az illetőt, aki fiatalkorában a vízimalom kétségéről a Dunába esett, ott hirtelen a malomkerékbe kapaszkodott, s a kerék hol kiemelte, hol a víz alá merítette. A vízhez közeledve mindig így sóhajtott föl: Jaj, anyám, megint menni kell! összegyültünk ám, mint a S^abóistvánék szecskavágói! Az eredeti történet feledésbe merülése miatt ma már akkor is mondják ezt, ha sokan vannak egy helyen. Eredetileg éppen, hogy egyetlen ember ment el Szabóistvánékhoz segíteni. Falucsúfolók emlékét őrzik a következő jelzős kifejezések: kalocsai mad^agosok (rövid dz-vel ejtik, kalocsaiasan),/o/é/£? tarhonyások, miskei malac. Az első a kalocsai legények menekülésére céloz, amikor egy verekedés után gatyamadzagjuk eloldódva gatyájukat elhagyva menekültek a bátyaiak elől. A második közismert. A foktői ember tarhonyát vetett búza helyett. A harmadikhoz fűződő történet még nem került elő, de emlegetik így is : Miskei malac, merre szaladsz ? Ismernek a faluban néhány versbeszedett falucsúfolót is. Pl. A foktüi tarhonya, kicsírázott a porba, Benedeki göló'dény, szalad a dűlő végén, Géderi cibere, lóháton jár Géderre . . . 330