Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Novák L.: A Duna Tisza köze temetőinek néprajza

17. kép. Névtábla (1920-as évek). Soltvadkert. Fig. 17. Headboard (192oi3s). Soltvadkert. Рис. 17. Плита с надписью (1920-ые годы). Шольвадкерт 18. kép. Fakereszt (XIX. sz. vége). Irsa. Fig. 18. Wooden grave-cross (end of 19th cent.). Irsa. Рис. 18. Деревянный крест (конец XIX. века). Ирша 19. kép. Fakereszt (XIX. sz. vége). Irsa. Fig. 19. Wooden grave-cross (end of 19th cent.). Irsa. Рис. 19. Деревянный крест (конец XIX. века). Ирша 20. kép. Fakeresztek házaspár sírján (1930-as évek). Bugyi. Fig. 20. Wooden grave-crosses on the grave of a married couple (193oies). Bugyi. Рис. 20. Деревянные кресты на супружеских могилах (1930-ые годы). Буди b.2. Fából készült sírjelek. Mint általában, a Duna—Tisza köze helységeinek temetőiben is leggyakoribbak a fából faragott sírjelek, ami természetes, hiszen kézenfekvő volt a falvak, mezővárosok környékén, illetve az egyes portákon, tanyák körül megtermő, vagy direkt sírjel céljára nevelt fákból megfaragtatni azt. Mivel az anyaga helyben adott volt, s megmunkálása nem igényelt különleges munkaeszközöket, csupán ügyes kezekre volt szükség, nemcsak a fával dolgozó szakemberek (Ács, bognár, asztalos), hanem ezermesterkedő paraszt emberek is megfaragták a fejfát. Sírjel készítésre vidékünkön a dió, körte, tölgyfa mellett elterjedtebben az akácfát használták fel. Szála mentén viszonylag könnyen lehetett hasítani, az alakját kinagyolni, amit 241