Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Novák L.: A Duna Tisza köze temetőinek néprajza
sorakoztatására a XVIII. századból, így megismerhetjük azokat a hatásokat, amelyek nagy mértékben befolyásolták a népszokásokat, s így a néphagyományt. Külön fejezetben tárgyaljuk a sírjeleket, tekintetbe vesszük a temetői építményeket, a kőből, fából, vasból készült sírjeleket. Mivel a fa sírjelek közül a fejfa problematikája eredet, variációk tekintetében különösen érdekes, tágabb teret biztosítunk bemutatásukra. Az egyes helységek kiválasztása elsődlegesen a fejfák előfordulása alapján történt, ugyanis azok összehasonlítása, együttes áttekintése ezáltal valósulhat meg. Néprajzilag érdekesek a kőből, vasból készített sírjelek is, azonban kutatásuk nem vet fel annyi kérdést, mint a fejfáké. A fejfák díszítésmódja rendkívül változatos, míg ez a többi sírjelre — különösen a társadalmi hagyományok szempontjából — kevésbé mondható el. A kövek elsősorban a polgári ízlésmódnak megfelelő „stíljelleget" tükrözik, a vasból készült sírjelek hasonlóképpen jöhetnek számításba. A fakeresztek, bár díszítésük változatos, mégis viszonylag egyöntetűséget mutatnak, néhány kivételtől eltekintve, alapvetően nem jellemzik egy-egy helység karakterét. A tanulmányt adattár zárja be. Itt mellékletként közre adjuk a sírfelíratok válogatott gyűjteményét, s felsoroljuk a táblákon összegezett fejfa rajzok biográfiai adatait. 1. Л Duna—Tis%a kö%e népességi viszonyai a XVIII—XIX. s^á^adban. A honfoglalás alkalmával a magyarság megtelepedett a Duna—Tisza közén is, a szálláshelyek végig húzódtak a Duna mentén 19 A XIII. századra — a futóhomokkal borított központi területek kivételével — szilárd településhálózat alakult ki, bár a XIV. században a pusztásodás e vidéken is megnyilvánult. 20 Üj színfoltot a betelepülő, nomád életmódot folytatókunok hoztak, akik szálláshelyeiket a Duna, és a Tisza közének középső részén szervezték meg. Ezek emlékei szintén megőrződtek a helynevekben (Árbóz, Törtei, Kötöny, stb.). 21 A XVI. század első felében 19 Vö. GYÖRFFY György, 1970. 200-210, 20 Vö. SZABÓ István, 1971. 21 Vö. GALGÓCZY Károly, 1877. 232. már sűrűn lakott vidék volt a Duna—Tisza köze. E század derekán a török fennhatóság alatt a sok pusztahely ellenére is még viszonylag sértetlen volt a településállomány, 22 nagyobb mérvű pusztulás a XVI. század végén következett be, a tizenötéves háború idején. A településállomány megritkult a XVII. század végén is, amely a török hatalom utolsó létbizonytalan időszakához, s a felszabadító háborúkhoz, a rácok támadásaihoz fűződik. Ekkor a kisebb falvak lakossága a védettebb mezővárosokba húzódott be. Ezek között is előnyben részesültek azok a települések, amelyek a törököktől kiváltságot nyertek (az egykori hász városok: Kecskemét, Nagykőrös stb.). Pl. Nagykőrös a környező falvak népességét vette fel (Abony, Irsa, Tiszakécske, Tiszavárkony stb.). Tehát a kényszerű migráció nagymérvű népességkeveredést idézett elő. Az XVII. század végén — az 1690-es összeírás alapján — lakott helyként jelölték meg Makádot, Nagykőröst, Kecskemétet, Kiskunhalast, Ceglédet, Kunszentmiklóst, Kiskunlacházát, Szabadszállást, Dunapatajt, Soltot, Tasst, Dömsödöt. Meg kell jegyeznünk, hogy több helységben igen csekély népességet írtak össze (Izsák 1, Ordas 3/4 telek stb), amelyek kontinuitás szempontjából tekintetbe vehetők, azonban helyzetük alig különbözik a később újratelepült falvakétól. Ez vonatkozik pl. Fülöpszállásra is, ahol 1690-ben ugyan szerepelt lakosság, de később, az 1700-as években, a rácok támadása következtében szétszóródott, s csupán 1713 körül kezdődött az élet a helységben. Az általunk vizsgált községek jelentős része pusztahelyként szerepelt 1690ben (Ráckeve, Szigetszentmiklós, Abony, Alberti, Irsa, Pilis, Monor, Áporka, Bugyi). 23 E falvak jelentős része újranépesedett a XVIII. század elején, ami rész22 KÁLDY NAGY Gyula, 1971. 23 GALGÓCZY Károly, 1877. 24 A török kiűzése után, Nagykőrösről történő visszatelepüpüléssel kapcsolatban: „ . . . Néhai Kecskéi Szabó Ferentz . . . Nagy Apám a régi időben Hazánkban uralkodó zűrzavarok és ellenséges Háborúságok miatt a közelvaló 's pusztulásra hajlott vidékünkről ez népesebb városbann mint bátorságosabb Lakó Helyben magát bévévén 's az itt egy hasznos majorkodásra a' Szőlő plántálásra advánn, egy Testvér Attya Fiával Kecskéi Szabó Jánossal a' Siros nevű Hegybenn fogott fel alkalmas darab gyepet. . . Nagy Apám a Háborúk le csendesedésének utánn mint Jobbágy Földes Urai által régi lakó helyébenn Kecskére vissza vitetvén . . . Azon szöllőtül meg fosztatott..." PML V. 1. 203-e. Nagykőrös Város Törv. széke, peres ir. 70. sz. 1. cs. 221
