Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Gaál K.: Divat vagy népművészet

máról holnapra éltek. A szegény félegyházi fésűsmester, akkor is, ha hivatalosan mester volt, nem tudott fésűiből egy sorozatot ajándékozni, de jószándékkal leírta a fésűkészítés menetét, az eszközökkel együtt. Szalay az iskolásgyerekek módszerével átdörzsölte a fésűmintákat, és a mester, Váradi Ferenc halála után megvette az utód nélkül értéktelenné vált műhelyt, így elérte, hogy a fésűsanyag a Kiskun Múzeum egyik legszebb és legteljesebb anyaga lett. 1948 és 1951 között módomban volt ezt az anyagot megismerni. Akkor még meglehetősen sokan éltek, akik a mestert és áruját ismerték. így lehetséges volt az anyagot terepkutatás során kiegészítenem. Váradi volt az utolsó fésűs Kiskunfélegyházán, aki még díszített kontyfésűket készített. Kutatásaim során megtudtam róla, hogy a ) szegény iparos volt, aki inas és segéd nélkül dolgozott, legfeljebb felesége segített neki; b) nem volt üzlete, csak a piacon árult ; c) vevői között éppenúgy megtalálható volt a városi polgárasszony, mint a tanyai paraszt felesége. Vásárlói ízlését nem azok vágya, hanem pénztárcájuk és presztizshelyzetük szabta meg. d) a díszített kontyfésű viseleti darab volt és szorosan összefüggött a kor európai divatjával. e) életformájára, de mégjóbban készítményeire hatottak korának általános európai gazdasági változásai. És végül, hogy f) a népművészet fogalma és a fésűmintagyűjtemény nem fedik egymást. Tárgyalásunk során felhasználjuk az említett terepkutatás eredményeit és Váradi sajátkezű leírását, amit teljes egészében közlünk. Az eszközöket nem írjuk le, mert azok megegyeznek N. Bartha Károlynak a debreceni fésűsökről szóló leírásával. Döntő szerepük van a mintáknak, melyeket az ausztriai anyaggal öszszehasonlítottunk. A fésűsök száma Magyarországon csak a 18. sz. végén növekedett meg. Elsősorban a városi polgárok településein, de a 19. sz. második felében már a paraszt-polgár településeken is működtek. A díszített kontyfésű készítők akkor tűnnek fel, amikor ez a fésűfajta nagyobb európai központokból kiindulva általános divattá vált. Kiskunfélegyházát 1743-ban telepítették újjá. A Jászságból jött telepesek kiszorították a pásztorokat a pusztákról, ami nem ment feszültségek nélkül. Amikor az új paraszti lakosság élete megnyugodott, a termelés folyamatossá vált, lépett fel az európai gabonakonjunktúra. Ez az itteni életre is kihatott. A város eddig igen kicsi tisztviselő és iparos polgári rétege mellett megjelent a polgárosuló nagyparaszt. Ugyanebből az okból indult meg itt a szélmalomépítés, melynek során egy új polgár-paraszti réteg, a szélmalomépítők és szélmolnárok egyre gazdagabbá váló közössége alakult ki. A sokrétűvé vált társadalmi rétegződés a kultúra számtalan jelensége mellett a divatáruként fellépő díszített fésűkben is megmutatkozott. A díszített kontyfésű elsősorban azoknál a rétegeknél terjedt el, ahol az asszonyok fejkendő nélkül járhattak. Ez a fésűfajta ékszer jellegű volt, amit a funkció mellett meg is akartak mutatni. Váradi Ferenc fésűsmester életéről nem sokat tudunk. 1870 körül jött Kiskunfélegyházára. Ő volt itt az első és az utolsó kontyfésűkészítő. Akkor jött ide, amikor a gazdasági helyzet lehetővé tette divatárujának eladását. Munkaleírása azt bizonyítja, hogy korának szaknyelvét jól ismerte. Nem tudott németül, de magyar nyelvében szervesen bent élt a német mesterségszótár. Viski Károly megállapította már, hogy a fésűsök termékeinek nem sok köze van a pásztorok szarumunkáihoz (Magyarság Néprajza II. 317.). A történész szemével látó nagy néprajzost igazolták a Bécsben folytatott összehasonlító kutatások. A 19. sz. folyamán Bécsnek igen nagy szerepe volt az európai divatáramlatok közvetítésében, így a díszített kontyfésűk továbbadásában is. Ezeket a fésűket a teknősbéka páncéljából és szaruból készítették. Részben a kész áru került a monarchia egyes központjaiba, másrészt a fésűsök vidéken is elkezdték az új divatnak megfelelő árut készíteni. Az európai divatból származó minták megmaradtak, de az egyes mesterek képességük szerint a konstrukciót elnagyolták, minőségileg megváltoztatták. Változást okozott az is, hogy a gondosan kidolgozott darabok, aprólékos minták sok munkaidőt kívántak. Kevesebb pénzért kevesebb munkát végeztek, ami a mintára is kihatott. Ámbár Váradi készítményei egy etnikai tájon belül terjedtek el, mégsem szabad egy etnikai jelenségre gondolni, hanem csak Kiskunfélegyháza gazdasági vonzáskörére. Ezen a tájon belül találjuk meg a mester fésűinek variánsait. Ezek a variánsok nem etnikai asszimiláció révén alakultak ki, hanem kizárólag gazdasági okai vannak. A részletesen kidolgozott darabok (Nr. 2—13) voltak a drága fésűk. Ezeket csak 214