Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)
Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái
árutermelésben játszott szerepe? A magunk újabb — igaz, XVIII— XIX. századi — részletvizsgálatai mintha azt bizonyítanák, hogy a jobbágyparaszti és kezdeti tőkés vállalkozások messzemenően kihasználták azt a konjunkturális lehetőséget, amit a „tilalmas vizek" újfajta hasznosítása — a bérbeadás — és a piac fokozódó igényei teremtettek. 108 Ilyen következtetésekre azonban ma még inkább az eredeti forrásoknak az agrártörténet módszereit hasznosító néprajzi vizsgálata, mintsem maguk az agrártörténeti elemzések adnak lehetőséget. A magyar halászat történeti kutatásának legjelentősebb vállalkozása alig függ össze a fentebb ismertetett agrártörténeti vizsgálatokkal: DEGRÉ Alajos jogtörténeti monográfiája előzmény nélküli, s folytatása is elmaradt. 109 Lényegében mégis a gazdaságtörténeti kutatásokból levonható tanulságokat erősíti. DEGRÉ a halászattal kapcsolatos jogi felfogás — törvényi szabályozás híján a szokásjog — középkori változásait részletesen elemezve egyértelműen bizonyította, hogy a HERMAN által emlegetett „szabad halászatot" csak a honfoglalás utáni néhány évtizedre vonatkoztathatjuk. Amikor a magyar feudalizmus jogrendje „hozzáigazodott" a nyugat-európai jogi felfogáshoz, a halászati jogosultság fokozatosan a parti birtok tartozékává vált. A halászat regale-jellege nem alakult ki — u gy> ahogyan Nyugat-Európában — mégis a középkor végén már regáléként, kisebb királyi haszonvételként emlegették a halászatot. A halászat tehát nemesi előjog, illetve a szabad királyi városok polgárainak, a kiváltságolt területek parasztjainak közös haszonvétele lett. Ezzel azonban nem járt szükségszerűen együtt a jobbágyok halászati jogosultságának radikális korlátozása. Az egyházi és világi földbirtokosok mind nagyobb vizes területeket tettek ugyan „tilalmassá", s az ilyen vizeken jobbágyaik robotoltatásával építtették meg a halfogó szerkezeteket, a halászoktól pedig zsákmány-hányad (vagy ennek pénzbeli ellenértéke) beszolgáltatását kívánták, mégis jelentős vizes területek maradtak a jobbágyközségek alig korlátozott használatában. 110 108 SZILÁGYI Miklós, 1966, 1968, 1971, 1973/B, 1974, 1975. 109 DEGRÉ Alajos, 1939. 110 DEGRÉ eredményeit összefoglalta és a helyi szokásjog tüzetes elemzésével jelentősen továbbvitte ANDRÁSFALVY Bertalan, 1970/B. (A késő-feudalizmuskori halászati jogról, különösen a helyi szokásjogról 1. még: SZILÁGYI Miklós, 1974, 1975.) A víz hasznosítását lényegében a helyi szokásjog szabályozta. A szokásjognak voltak országosan egységes tendenciái, de egészen 1836-ig nincs törvényi megfogalmazása a jobbágyok halászattól való eltiltásának. 111 (Ha mégis hivatkoztak általános tilalomra, a jobbágyok vadászatának tilalmát igyekeztek a halászatra is kiterjeszteni. 112 ) DEGRÉ Alajos ilyen eredményei alapján tudjuk majd helyesen értelmezni HERMAN (és más kutatók) hangsúlyos megjegyzéseit arról, hogy az ármentesítések — és az 1888. évi halászati törvény — előtt a halászatot semmi sem korlátozta: a halászat „szabad ipar" volt. 113 A jobbágyok „szabad" halászata nyilván csak akkor lehetett „szolgáltatásra nem kötelezett" haszonvétel, ha a halászó egyén tudomásul vette az értékesebb vizekre vonatkozó tilalmat. Tudomásul pedig azért vehette, mert eleve olyan volt technikai felkészültsége, hogy éppen a „szabad" vizeken, s nem a tilalmasokon tudott jobban, eredményesen halászni. Fölöttébb kérdéses, hogy ezeket a térben, időben és technikában erősen korlátozott halfogókat halászoknak tekinthetjük-e ! Nyilván ennek figyelembevételével kell korrigálnunk a lápos, mocsaras területeken gyüjtögető-zsákmányoló pákászok „szabad életéről", társadalmi függetlenségéről kialakult néprajzi képet is. Ha valóban nem volt „szolgáltatásra kötelezett" a pákászok halászata-vadászata, ahogyan HERMAN Ottó 114 és mások állították 115 (anélkül azonban, hogy figyelemre méltatták volna a XIX. század közepén keletkezett leírások ellenkező értelmű megjegyzéseit. . , 116 ), csak az értéktelen kisvizeken és saját szükségletük mértékéig engedhették meg tevékenységüket. Ez viszont aligha egyeztethető azzal, amit ugyanezek a leírások szintén hangsúlyoznak : a pákászok olyan termékeket szereztek meg a rétségből, melyeket a faluban értékesíteni tudtak. A pákászok és földművelők termékcseréje a társadalmilag szükséges munkamegosztást jelentheti, 111 Az 1836-tól hangoztatott tilalmak az 1832—1836. évi országgyűlés jobbágytörvényeivel függenek össze. 112 A vadászati jogról összefoglalóan: N. KISS István, 1974. 113 V. ö.: HERMAN Ottó, 1887. 142 stb. - Az ármentesítések és a halászati törvények, rendeletek együttes hatásához 1. FISCHER Frigyes, 1928, 1931. 114 HERMAN Ottó, 1887. 467-475. 115 L. pl. LAKATOS Károly, 1912; GYÖRFFY István, 1922. 24. skk.; SZŰCS Sándor, 1942, 1946. 102-110; 1957. 158. skk., 1965. 20-27; ECSEDI István, 1925. 5-19, 1934. passim 116 Pl. HAVAS Sándor, 1863; K. NAGY Sándor, 1884. 19
